Hasít a filmalap – Gesztushiány és konszenzuskeresés a filmszakmában

Film

A politika és a filmkészítés viszonyáról, a filmalap legitimitásáról, Pálfi György Toldi-filmjéről és többek között Hajdu Szabolcs morális válságáról beszélgettek, vitáztak tegnap este a Katonában.

„Újra hasít a magyar film?” címmel folytatódott a KP – kultúrpolitika Veiszer Alindával vitasorozat a Katona József Színházban. A magyar film helyzetével, az elmúlt évek eredményeivel és kudarcaival, konfliktusaival vagy épp deklarált helyzetével foglalkozó beszélgetés apropóját a közelgő, jövő héten kezdődő Magyar Filmhét szolgáltatta. Persze ettől függetlenül is számos releváns kérdés merülhetett volna fel a Magyar Nemzeti Filmalap (MNF) fennállása óta eltelt időszakból adódóan, azért jól jött az újdonság, ami az MNF működésében kétségtelenül új fordulatot hoz. (A Magyar Filmhét életre hívásáról és az MNF újításairól itt írtunk.)

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

Adott volt a nyitókérdés: miért van szükség a filmhétre, és mi a baj a filmszemlével? Erre alkalmasabb személy nem is válaszolhatott volna, mint Havas Ágnes, az MNF vezérigazgatója, aki ez alkalommal is elmondta, hogy az ötlet tőle származik. Amúgy banális érveléssel próbálta elmagyarázni, miért októberben rendezik – a szokásos, szebb napokat megélt filmszemle helyett – a filmhetet. Hát azért, mert ilyenkor még „süt a nap, itt a betakarítás ideje és egészen egyszerűen nem kell berakni a kabátot a ruhatárba”. A nyilvánvalóan viccnek szánt ruhatáros spórolás mellett Havas Ágnes azt a korábbi közlését kell felidéznünk, amikor augusztusi sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy 2013-ban vetődött fel, hogy szükség lenne olyan rendezvényre, amelyen a „felgyülemlett” termést be lehet mutatni, hiszen eddig mintegy harminc film gyártását támogatta a filmalap. Az MNF vezérigazgatója szerint szinte lényegtelen, minek nevezzük a filmes mustrát, mert például 1939 nyarán Lillafüreden tartották a Nemzeti Filmhetet, míg a 60-as években – egészen ’89-ig – Pécsen rendezték meg Magyar Játékfilmszemle néven. A 2012-ig Magyar Filmszemle néven futott program rendezési jogával a Tarr Béla vezette Magyar Filmművészek Szövetsége rendelkezett. A szervezet alapszabályában azonban csupán annyi szerepel, hogy a szövetségnek érdekelt szervezőnek kell lennie a filmszemle megrendezésében. Mindez elég volt Havas Ágnes és az MNF számára, hogy ne akarjon Tarrékkal közösködni, mert ahogy elmondta, „soha egy jó szót sem szóltak”, sőt többször hangoztatták, hogy illegitimnek tartják az MNF létezését, a működését meg pláne.

Török Ferenc filmrendező szerint nincs azzal baj, hogy bemutatnak filmeket, mert a probléma nem a filmhétről vagy a szemléről szól, ez csupán egy felületi tünet a mélyebb konfliktus okán. Számára effektíve most még kedvező is, hogy nem februárban van, hiszen filmje, a Senki szigete, október közepén debütál a mozikban. Ugyanakkor, mint a filmszövetség választmányi tagja nem tartja szerencsésnek azt a pozíciót, amit exponáltak maguknak. Pusztai Ferenc producer szerint a filmszövetség nem képezi le a szakma egészét, nem elégíti ki a különböző igényeket, ezért ha van egy olyan – másik – formáció, ami „ha azt a látszatot kelti, hogy lefedi a teljes filmesszakmát”, miért ne lehetne akár jó is.

Pusztai, Havas, Török

Pusztai, Havas, Török

Fotó: Sióréti Gábor

Török és Pusztai elsőkként csatlakoztak a Magyar Filmakadémiához, amelyet szintén nem olyan rég – nyár végén – hívott életre a filmalap. Török szerint a filmakadémia nem a filmszövetség ellenében alakult, így nem is volt kérdés, hogy csatlakozik-e. Fontosnak tartja, hogy legyen megfelelő szakmai háttere a filmeseknek, ezért nem tartja szerencsésnek azt a kialakult helyzetet, hogy a filmalap és a filmszövetség egyszerűen nem áll szóba egymással. (Bár épp ezekben a napokban, ha nem is nagy, de némi diplomáciai közeledés kialakulóban van, a magát béke követének nevező Szomjas György fog Havas Ágnessel találkozni…) Pusztai elmondása szerint csak úgy simán, online regisztrált a filmakadémiába, mert véleménye szerint a filmszövetség a látszatkiabáláson túl nem tesz semmit.

Veiszer Alinda elmondta, hogy keresték a Magyar Filmművészek Szövetségét, de nem sikerült elérniük, hogy képviseljék magukat a beszélgetésen. Nagy kár.

Ahogy az a KP során már szokássá vált, a jelen lévő vitázókon kívül videoüzenet formájában egyéb szereplők is bekapcsolódtak a beszélgetésbe, így Gárdos Péter, Gigor Attila és Groó Diana is elmesélte saját tapasztalatait, véleményezte a kialakult helyzetet.

Gigor a két fél közül senkivel nem tud egyetérteni, nincsenek illúziói, viszont gesztusértékű dolognak tartotta volna, ha a filmszövetség vezetőit valamilyen pozícióba hívja az MNF. Groó Diana szerint az az igazán sérelmezhető, hogy minden, ami a múltban készült, nem számít többé, így lett kommunikálva. Számára hiányzik a folytonosság, és problémásnak tartja, hogy politikai ukázra jelöltek ki valakit kormánybiztosnak az MNF élére, és bárhogy is működjék a szervezet, nem menti fel a tagjait az alól, hogy nem filmeskonszenzussal jött létre.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

Török Ferenc szerint olyan rohamléptékben változott meg a szakma, hogy igazán szükség lenne filmesszakszervezetekre. Úgy látja, hogy a filmakadémia valami ilyesminek a kialakulását is jelenthetné, bár tudja, vannak, akik csupán elit klubként képzelik el működését, amely tagsággal jár és díjakat oszt. Bár Török nem is olyan régen még kritikus véleményét fogalmazta meg az MNF működésével szemben, mára kissé máshogy látja a helyzetet. Úgy gondolja, hogy „ha beadsz egy pályázatot a filmalaphoz, máris azt mondják, hogy lefeküdtél a Fidesznek”. Ehhez képest, amikor a külföldi pénzen leforgatott filmje – az Isztambul – dobozban állt az MMKA bedőlése miatt, az MNF volt az, amely végső segítségére volt, be tudta fejezni a filmet, noha kezdetben neki is politikai előítéletei voltak. Mára ezen a segítő együttműködésen kívül is úgy látja, hogy voltaképpen számára fontos kollégái legitimálták igazán a filmalapot azzal, hogy pályáztak, kaptak pénzt és filmeket készítettek. Mégis ezt az egész helyzetet kényszerként éli meg, amely a szakmával jár, de nem feltétlenül csak anyagi kényszert jelent, hanem ugyanúgy pszichés és szellemi kiszolgáltatottságot is.

A kialakult helyzetre utalóan Havas Ágnes elmondta, hogy nem volt olyan, hogy bármiféle pacifikációs kényszernek meg akartak volna felelni, csak a beadott pályázatokat nézték, csak a munka számított. A filmes szituációkra is azt a József Attila-mondatot tartja revelatívnak, mely szerint „Nem szükséges, hogy én írjak verset, de úgy látszik, szükséges, hogy vers írassék, különben meggörbülne a világ gyémánttengelye”.

A 2011-ben „indult” filmalap Havas szerint mostanra működik úgy, ahogy az elvárható, folyamatosan készülnek a filmek, és bár elég sok pályázatot sikeresen bírálnak el, van egy csomó pénz, amit nem osztottak szét, egyszerűen azért, mert nem volt annyi jó filmterv. 15 milliárd forintból 8 és fél milliárdot osztottak eddig, amelyből már 6 milliárdot folyósítottak.

A több mint másfél órás beszélgetés során szó esett a filmalap egyablakos működéséről, az országos mozihálózat katasztrofális helyzetéről, forgalmazási megoldási lehetőségekről, de Pálfi György és Hajdu Szabolcs neve is elhangzott párszor az este során. Pálfiról, pontosabban a Toldi-filmről Pusztai Ferenc beszélt – aki a film producere is. Úgy tűnik, hogy alapvetően a felek kommunikációján és habitusán múlik, hogy elkészül-e a film, mert bár nagyon sok pénzről, 2 és fél milliárd forintról – Havas Ágnes hangsúlyozásában: 2500 millió forintról – van szó, és az MNF garanciákat akar. Nem kérdés, hogy Pálfi jót csinál-e – Havas az elmúlt 20 év legjobb forgatókönyvének nevezte a Toldit –, de jó lenne tudni, hogy jó lesz-e annyira, hogy meg is nézik majd az emberek. Havas szerint ő maga úgy tartja, szükség lenne egy Toldi formátumú filmre, de mégsem mindenáron. Mindenesetre Pálfi október 15-i ultimátumáig van egy hetük.

Török Ferenc, aki Pálfi jó barátjának tartja magát, úgy gondolja, hogy a Toldi nem jelenthet kockázatot. „Nem gondolkodnék Andy Vajna helyében, állami pénzen egy kis Toldi…” Török szerint Pálfi Toldija lehetne az igazi konszenzus a filmszakmán belül, ha megcsinálhatná, nyugalom lenne, akkor biztos azt mondanák, hogy „nem a politika dönt a filmkészítésről”.

Ehhez képest Hajdu Szabolcs morális válságát enyhén indulatosan kommentálta Havas Ágnes, aki nem is igazán érti, mi a problémája Hajdunak, mikor az együttműködésük során soha semmilyen konfliktus nem mutatkozott. „350 millióval nem olyan szép ez a morális válság, nem tudom, mire alapozza, hogy a filmalap óvoda lenne.”

Számos problémakört csupán érintőlegesen említettek a beszélgetés során, biztos van olyan is, ami szóba sem került. De a teljesség igényét figyelembe véve, elmondható, hogy egészen érdekes beszélgetés alakult ki az este során, akkor is, ha Veiszer Alinda megszokott jelenlétéhez képest csupán szolidan moderálta az eseményt, és némiképp hiányzott még egy hang, egy másik álláspont a beszélgetésből, bár ez az elhangzottak ismeretében nem a törekvés hiányából, inkább az érintettek hajlandóságából fakadt.

Neked ajánljuk