Mexikóban pénzes turistának jó lenni. Bámulni piramisokat, elmerülni a konyha és a tequila élvezetében. Bódélakó prolinak lenni már nem olyan jó. E meglepő felfedezéssel szembesít bennünket ez a Cannes-ban rendezői díjra érdemesített, valóban erős atmoszférájú, figuráit, történéseit az ország agresszióval átitatott mindennapjaiból vevő, ám durván erőszakos, az öncélú hatásvadászatot mellőzni képtelen film.
Amelynek címszereplőjét kábítószerügybe keveri naiv kiskamasz húgocskája, s annak még naivabb, még éppen csak nagykamasz, de már deszantoskiképzésben részesülő udvarlója. A tévékamerák előtt katonák által nyilvánosan elégetett kokainból elcsórt csomagokból kezdene új életet a két szerencsétlen fiatal: egyikük a felüljáró korlátjára akasztva végzi, a másikat megerőszakolva, teherbe ejtve engedik haza, hónapok múltán. Helinek is jut a verésből, apját megölik, ő maga szenved. Ez rettenetes, szörnyű, felháborító – ám szerencsés, ha egy játékfilm egyebet is akar, mint tételesen elősorolni és hosszú, naturalista képsorokban rögzíteni a szörnyűségeket. Itt még egy autóút, egy tévénézés is percekig tart, a kínzásnak pedig minden egyes részlete perverz aprólékossággal be van mutatva. A csapások halmozódása – a felsoroltakon felül a főhős még a munkahelyét, továbbá a potenciáját is elveszti, a rendőrfelügyelő-nő meg ahelyett, hogy legalább ígérne valami nyomozói hatékonyságot, inkább elcsábítaná a jóképű fiút – egy idő után ellentétes hatást kelt. A néző szinte már várja, hogy nem csap-e le még egy villám is. Egy mértéktartó film akár remekmű is lehetett volna.
Forgalmazza a Cirko Film – Másképp Alapítvány
