A rendőrből lett direktor a hatvanas-hetvenes évek francia film noirjának feltámasztásán fáradozik. 36 című krimijében a kortárs gall mozi két ikonja, Daniel Auteuil és Gérard Dépardieu kerül szembe egymással.
n Magyar Narancs: Tizenkét éven keresztül dolgozott rendőrként. Miért hagyta ott a testületet?
Olivier Marchal: Megváltoztak az idők, és a szakmában is nagyot csalódtam. Ahogy lépegettem előre a ranglétrán, egyre inkább átláttam a dolgokat, azt, hogy hogyan működik a testület, a hierarchia, milyen a rendőrök megítélése a társadalomban, és az esetek is egyre inkább megviseltek. Rendőrként elvárják az embertől, hogy mindent beleadjon, de ehhez képest alig-alig kap valami elismerést, méltatlan munkákat kell elvégeznie. Ennek az lesz a következménye, hogy a zsaruk fokozatosan elveszítik a hitüket a hivatásukban, és egy idő után otthagyják az egészet. A film és a színház világa mindig is vonzott, már diákként színjátszó körbe jártam, sőt kezdő rendőrként azért vállaltam éjszakai őrjáratot, hogy színészmesterséget tanulhassak mellette - ez a képzeletbeli világ segített feledtetni velem a másikat, a reálisat.
MN: Miért pont ezt az esetet filmesítette meg azok közül, amelyekkel rendőrévei során találkozott?
OM: Tisztelegni akartam az utcán szolgálatot teljesítő zsaruk és egy exrendőr, Dominique Loiseau előtt, akit a filmben Daniel Auteuil alakít, és akit ártatlanul ítéltek börtönbüntetésre. Mélyrepülése egy rablótámadással vette kezdetét - egy banda túszokat ejtett egy bankrablás során; a helyszínre két, egymással konkuráló rendőri különítményt vezényeltek ki, ezek közül az egyiknek a tagja volt Dominique. A másik csoport vezetője, akit Gérard Dépardieu formál meg a filmben, az akció során nem a protokoll szerint járt el; hogy felhívja magára a figyelmet, megtámadja a túszejtőket. Az eredmény: két halott, közülük az egyik rendőr. A fiaskó miatt bűnbakot kellett találni, és a választás Dominique-ra esett, akit korrupciós ügybe kevertek, hogy elítélhessék. Úgy csillapították le a kedélyeket, hogy hosszú évekre börtönbe zárták őt. Mindent elveszített, ami fontos volt a számára: a munkáját, a feleségét, a társadalom megbecsülését. Hiába kapott amnesztiát Mitterrand elnöktől, a priusza miatt nem tudott többé elhelyezkedni a szakmájában - a stábunk sofőrjeként dolgozott a forgatás alatt.
MN: Egyszer azt nyilatkozta, a legtöbb film idealizálja a rendőrlétet. Ön szerint mitől lesz hiteles egy zsarufilm?
OM: A realizmusban gyökeredző filmeket szeretem. A rendőri szakma érzelmes hivatás, tele emóciókkal, fájdalommal, ezért is toltam efelé a 36-ot; a film szenvedő, kínlódó, érző embereket ábrázol, akiket megviselt az élet. A legtöbb krimi mindezt mellőzi, valamiféle torz karikatúrát fest a rendőri létről. Pedig azt kell mondjam, filmes szempontból igen hálás téma ez, az életformából következően minden adott a tragédiához - innentől az eredmény már csak egy jó forgatókönyvön és a színész-vezetésen múlik. Szerettem volna felújítani azt a vonulatot, ami a hatvanas-hetvenes években meghatározó volt a francia moziban, és olyan alkotásokhoz kötődik, mint Jean-Pierre Melville filmjei, A vörös kör, A szamuráj vagy Henry Verneuil-től A szicíliaiak klánja.
MN: Mostanáig csak ebben a zsánerben születtek filmjei. Ezeken az alkotásokon keresztül dolgozná fel a testületnél töltött éveket?
OM: Ezt a környezetet ismerem a legjobban, erről tudok a leginkább hitelesen szólni, de az is igaz, hogy a filmekben kiírom magamból a múltat. Meg szeretném mutatni az embereknek, hogy rendőrnek lenni nem egészen olyan, mint amilyennek azt gyerekkorunkban hisszük. A következő filmem is rendőrsztori lesz, de a távlati tervem között más zsánerű művek is szerepelnek.
MN: Azzal, hogy feltárta Dominique Loiseau történetét, igazságot akart szolgáltatni neki?
OM: Arra akartam rávilágítani, hogy mennyire vakok azok, akik az igazságszolgáltatásban dolgoznak, és mennyire nem alkalmasak arra, hogy megítéljék a rendőröket. A zsaruk is emberek, időnként tévedhetnek; egy nagy rendszer részei, akiket ez a szervezet sokszor csak lenyel, bedarál.
MN: Tehát nem hisz az igazságszolgáltatásban?
OM: Egyáltalán nem hiszek benne.
MN: Ezért változtatott a tényeken? Úgy tudom, a valóságban a Dépardieu által megformált negatív karakter boldog nyugdíjasként éli a napjait.
OM: Nem akartam a szereplő bírája lenni, ezért az isteni igazságszolgáltatásra bíztam őt. A dolgok, amiket tett, végül is ellene fordulnak a filmben.
MN: Nem tartott attól, hogy régi sebeket tép fel?
OM: Ennek a filmnek semmilyen következménye sem lett. Egy újság megnevezte a valódi szereplőket, a felelősöket, de nem történt semmi. A hallgatás pedig, mint tudjuk, beleegyezés.
