Wong azt ígérte, a sci-fi műfajában folytatja Chow úr történetét. Készült is néhány ambiciózus látványtervvel, néhány jelenettel az idő vonatán, amely bájos androidok kalauzolásával a jövőbe röpíti az emlékkeresőket, de mindez csak a ponyvaírásban utazó Chow elmeszüleménye, és még őt sem érdekli igazán. Amit keres, az sokkal közelebb van térben, időben, mégsem találja, és közben elejti mindazt, ami keresés közben a kezébe akad.
Emlékekért utazni a jövőbe? 2046 a kitűzött dátum, Kína, a félelmetes anyaország addig még nem teszi rá a mancsát Hongkongra. A zsúfolt nagyvárosban pedig csak gyűlnek egyre az emlékek, feltornyosul a múlt, hogy aztán ne maradjon belőle más, mint jelentésekkel terhes mítosz egy elsüllyedt szigetről. A 2046-os szám nekünk ma még a jövő, de Wong Kar-wai főhősének a múlt is: a hatvanas évek elején egy ilyen számú hotelszobában találkozgatott Chow úr és a gyönyörű Chan asszony, sorstársak a megcsalatásban, de szerelmük beteljesítése helyett folytatásos történeteket írogattak együtt. Chow úr ugyanis újságíró, nyomorúságos flekkdíjért (10 dollár, mintha csak magamat hallanám) dolgozik, és ponyvagyártással keresi az ócska garniszállóra valót. Újrakezdhetnék együtt, de a gyengéd lelkű Chan asszony nem tud idejében dönteni, Chow elutazik, a nő marad.
Most, pár év múltán Chow hazatért Szingapúrból, és egy Lulu nevű régi karácsonyi kaland nyomán megint ráakad egy 2046-os szobára. A szoba éppen nem lakható, mert Lulu vérében ázik, akit megölt féltékeny szeretője; Chow a szomszédos 2047-be költözik, és ott ragad. Dolgozik a könyvén, de inkább csak "fejben ír", és közben fanyar mosollyal gázol át nőhegyeken.
Már a Szerelemre hangolva című filmet nézve is erős gyanúnk támadhatott Chan asszony létezését illetően. Hősünk akkor is intenzíven képzelgett regényírásra készülődvén, és ha akkor álmai nőjét alkotta meg Chan asszony (született Su Li-zhen) alakjában, hát most sem tesz egyebet. De ezúttal az ideál szétosztódik: egy titokzatos szingapúri kártyafenomén viseli pontosan ugyanazt a nevet; a szépséges Bai kisasszony - szintén szomszéd - kapja meg Chan asszony sudár alakját az emlékezetes, magas nyakú, testhez simuló kosztümökkel (ám Bai Ling sajnálatos módon könnyűvérű konzumlány, így nem pótolhatja a komoly és erényes Chan asszonyt); míg a szállodás idősebbik lánya a szerepét játssza el, amikor írótársa lesz hősünknek (nő létére úgy gyártja a szemét gagyit, mint akármelyik férfi, mondja róla elismerően Chow úr). Chow egyiknél sem tud lehorgonyozni, mert neki az kell, ami nincs. Élhetetlen alak, aki a kaszinózások, lepedőcsaták és ivászatok után szívesebben marad egyedül az - alighanem csak elképzelt - emlékeivel.
A 2046 ugyanúgy az emlékezés folyamatát szeretné rekonstruálni, mint a Tavaly Marienbadban (amiből halványan idéz is; 2046 futurisztikus városképe és a szép androidok viszont egyenes utalások a Szárnyas fejvadászra). Csakhogy egyszer már sikerült Wong Kar-wainak ez az embert próbáló, a lehetetlennel határos vállalkozás - ez volt a Szerelemre hangolva -, nem egészen értem, miért kellett újra nekiveselkednie. Most ugyanazzal kísérletezik, több idősíkban, több szereplővel, egy jóval bonyolultabb építmény formájában, és még azt se mondanám, hogy eredménytelenül. A 2046-ban is számos kép, hang, pillanat vagy akár egész jelenet van, ami egyszerűen a székhez szögezi a nézőt. Christopher Doyle megint remekel, csodás a látvány, a zene (az édesbús korabeli slágerek mellett Bellini-operákból vett részletek), Wong úgy zsonglőrködik a sok szállal, hogy se el nem ejti, sem össze nem gabalyítja őket, a színészekről csak a legjobbakat mondhatom, a bajnok Tony Leung, de itt van a mesés Kelet minden szépe Gong Litől egészen Ziyi Zhangig... Ám Wong Kar-wai most csak a stílusbravúrt tudta megismételni, a csoda elmaradt. Ahogy Chow úr nem képes arra, hogy a sok nőből összegyúrja azt az egyet, úgy a Szerelemre hangolva tökélye sem teremthető újra pusztán a már bevált hozzávalók, plusz még ilyen-olyan extra ínyencfalatok bekeveréséből. Wong és az emberei nagyon értik a dolgukat, ez nem lehet vitás. Valamitől mégsem elevenedett meg az anyag úgy, mint öt évvel ezelőtt. Mivel olyan sok minden van benne, hajlanék arra, hogy nem kimaradt belőle valami, hanem inkább a túladagolással lehet a baj. A 2046-ban nincs meg a Szerelemre hangolva varázslatos egyszerűsége, sem az az egység, amitől a hibátlan arány-érzékkel megkomponált művet egészként, teljességként fogadhatjuk be.
Végül talán én is csak úgy vagyok vele, mint Chow úr: hiányzik Chan asszony.
Forgalmazza a Budapest Film
