Goro, a 98 évesen is életerőtől sugárzó nő egymaga elvitte volna ezt a filmet, nála jobb reklámot jóléti állam nem kívánhat, ahogy a röplabdázó nénik élet- és sportkörülményei is azt az örök igazságot támasztják, hogy tudniillik születni tudni kell. Ám Goro és a hozzá képest csitri csapattársak (nagyszerűen szerváló hetvenesek, a hálónál kiváló nyolcvanasok) története szerencsésen túlmutat az olyan, fájó szívű kelet-európai felismeréseken, mint hogy "de jó is norvég nyugdíjasnak lenni". Gunhild Westhagen Magnor dokumentumfilmjének nemcsak az a tétje, hogy vajon Goro legyőzi-e a rákot vagy a többiek az épp aktuális nyavalyákat, hanem a nagy meccs és a felkészülés. Segít a bank, és segít a sportszövetség (tényleg príma norvég nyugdíjasnak lenni), de leginkább az eltökéltség segít, amivel ezek a norvég ladyk, nagymamák és dédnagymamák helyezkednek a pályán. Szinte látni, ahogy minden hájjal megkent producerek már íratják a játékfilmes (based on a true story) feldolgozást, ám addig is, míg Judi Dench és Helen Mirren szerválni kezd, gyönyörködjünk a legszuperebb szuperhősben, a 98 éves Goróban és a többi röpiző norvég nyugdíjasban.
Figyelmébe ajánljuk
Vörösben
Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.
Magánügyek, közügyek
Szintén zenész
- - turcsányi -
Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).
Patchwork művészportrékból
A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.