Ez a széria sem formabontó alaphelyzettel fogja belopni magát a szívünkbe. Egy újabb apokalipszis tizedeli meg az emberiséget, és csinál szörnyeteget a maradék túlélőből. Ezúttal azonban nem egy vírus vagy egy vegyi támadás a felelős, hanem egy Cordyceps nevű parazita gomba, amely kihasználva az emelkedő átlaghőmérsékletet, gazdatestet vált: hangyák helyett embereket fertőz meg.
A fáma szerint karrierje bizonyos pontján minden valamirevaló rendezőnek le kell rónia tiszteletét Hollywood előtt: ha sértetlenül partot akarnak érni az öröklét földjén, muszáj kifizetniük a révészt is. De mit csinál az a direktor, aki már pályája elején túlesett ezen?
Van távolabbi hely Bolívia pusztaságainál? Van a (többi közt filmet is) fogyasztó(i) társadalom civilizációs előnyeit élvező, és annak bajaival küzdő ember számára idegenebb problematika, mint egy tanyáján magára maradt, vénülő házaspár küzdelme az elemekkel, a közelítő halállal?
Amikor Sztupa és Troché elhatározták, hogy rámennek a feinschmeckerekre, mindenki aggodalommal fogadta a hírt, de legjobban Ómafa volt oda.
Spielberget szokták a világ legjobb filmrendezőjének is nevezni egyesek. Nagyon nem az, viszont az újabb kori, elsősorban amerikai filmtörténetnek, és a műfajra gyakorolt amerikai kulturális befolyás kizárólagossága miatt a világ filmtörténetének is csakugyan meghatározó, kifejezetten emblematikus alakja.
Légy őszinte/felelős/boldog/bátor és szabad! – erre buzdítanak a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál (BIDF) szekciói, amelyek az idén több mint 60 filmmel igyekeznek – hol gyengédebben, hol a szemünket kíméletlenül felfeszítve – tágítani a látókörünket a minket körülvevő társadalmi vagy akként kezelendő problémák irányába. Négyet meg is néztünk közülük.
Amikor Sztupa és Troché kifejlesztették a taposó dobot, rengeteg zsákutcás próbálkozást kellett túlvészelniük, de a kész hangszer, s kivált annak művelői jócskán kárpótolták őket.
A polkorrektség balladája – ez is lehetne a címe e látványosan Oscarra szánt produkciónak. Hiszen miféle errorral kell megküzdenie az Amerikai Filmakadémia algoritmusának egy rabszolgaságról szóló film esetében, amely ráadásul igaz történetet dolgoz fel, ám a főszereplője nyilvánosan bántalmazott valakit (azt már hozzá se tegyük, hogy egy színes bőrűt). De a döntéshozók legnagyobb szerencséjére a film olyan botrányosan rossz, hogy minden vádtól mentesülve fordíthatják el róla a fejüket.
A Sight and Sound című filmes magazin 2022-ben is megszondáztatta a listáján szereplő filmszakmai szereplőket, s a beérkezett 1639 filmkritikusi szavazat alapján Chantal Akerman (1950–2015) Jeanne Dielman, 23 quai du Commerce, 1080 Bruxelles című munkáját tették meg minden idők legjobb filmjének.
Nem ez az első alkalom, hogy a Netflix interaktív, nem lineáris befogadói élménnyel kísérletezik (lásd a nézői választásokon alapuló Black Mirror-epizódot, a Bandersnatch-et vagy Bear Grylls felnőtteknek szóló Dóra, a felfedező utánérzését, a You vs. Wildot).
