Bár a hírekbe még mindig bekerül, ha Woody Harrelson magyar színészekkel kosarazik és sörözik Budapesten, Harrison Ford betér egy hazai bicikliboltba, esetleg erre kóricál Ryan Reynolds és Blake Lively, de ma már senki nem lepődik meg azon, hogy a legnagyobb világsztárok forgatnak hazánkban. És Magyarország még csak nem is a legvonzóbb forgatási cél: pár éve számoltunk be arról, miképpen hagyja le a varsói gyors a budapesti személyt az amerikai szuperprodukciókért folyó versenyben.
Azért persze nekünk sincs okunk panaszkodni: itt készült a Szárnyas fejvadász folytatása, a hat Oscar-díjas Dűne (melyből egyet a magyar Sipos Zsuzsanna nyert Patrice Vermette látványtervezővel közösen a film díszletéért), vagy legutóbb A brutalista, amely nem csak egy magyar építészről szól, de az egyik producere és a vágója is magyar, sőt, még magyar színészek is felbukkannak benne – és minden esélye megvan a jövő évi Oscar-díjra.
Abban persze nincs semmi meglepő, hogy a legnagyobb sikerfilmek és -sorozatok egy része nem Amerikában forog: A Gyűrűk Ura-trilógia legendáriumához ugyanúgy hozzátartoznak az új-zélandi, mint a Trónok harcához a horvát és ír helyszínek, de a Star Warsban a Tatuint alakító Tunézia is turisztikai szenzációt csinált az ottmaradt kellékekből és épületekből. Mégis, az utóbbi időben egyre gyakrabban érezhetjük azt, hogy Hollywood inkább csak szimbolikusan jelenti a filmek fővárosát – hiszen a produkciók nagy része már nem is ott készül.
Az a fránya adó
A múlt század eleje óta makacsul tartja magát a nézet, miszerint ha be akarsz törni Hollywoodba, ott kell lenned Hollywoodban – ezt tanácsolta a Narancsnak adott interjújában Michael Jamin veterán forgatókönyvíró is. Csakhogy a számok egyre kevésbé mutatják ezt.
A produkciók az 1950-es évek óta kacérkodnak azzal, hogy Hollywood helyett más helyet keressenek maguknak: olyat, ahol olcsóbb a munkaerő, és főleg ahol nagyobbak az adókedvezmények. Káel Csaba filmügyi kormánybiztos épp a napokban jelentette be, hogy újabb hat évre meghosszabbítják azt az adókedvezmény-programot mellyel már eddig is olyan sok külföldi produkciót sikerült hazánkba csábítani. Ennek lényege, hogy a nálunk készült filmek és sorozatok az országban elköltött kiadásokra 30 százalékos, utólagos készpénz-visszatérítést kapnak. A magyar filmipar éves gyártási kiadásai jelenleg meghaladják a 900 millió dollárt – ez várhatóan csak tovább emelkedik majd.
Az amerikai produkcióknak azonban nem is feltétlenül kell elhagyniuk az Egyesült Államokat hasonló kedvezményekért. Georgia, amely egyre nagyobb filmes szereplővé válik – számtalan Marvel- és Star Wars-film és -sorozat készült már itt – szintén 30 százalékos átruházható adójóváírást biztosít, amit további 10 százalékos kedvezménnyel fejelnek meg, ha a stáblista végére promóként felkerül az állam logója is. A konzervatív vezetésű állam így annak ellenére is vonzónak számít a filmesek számára, hogy a szigorú abortusztörvényei miatt többször hirdettek már bojkottot ellene. Ez a plusz 10 százalék az, ami valójában csábító, Kaliforniában ugyanis legfeljebb 20-25 százalékos adójóváírást érhetnek el a stúdiók.
Egy tanulmány szerint a kedvező adófeltételek 2008-as bevezetése óta Georgiában közel 60 ezer állást teremtettek, és minden elköltött 1 dollárra 6,30 dollár hasznot hoztak. Ráadásul a déli állam adótörvényei több szempontból is versenyképesebbek a hollywoodinál: a kedvezmények minden produkcióra érvényesek, míg Kaliforniában a reklámok, klipek, talk és game show-k, sportesemények, díjátadók, realityk, dokumentumfilmek, szappanoperák és pornófilmek sem részesülhetnek benne, ráadásul Georgiában a kedvezményekhez elég 500 ezer dollárt elkölteni, míg Kaliforniában a minimum követelmény 1 millió dollár.
Los Angeles legfőbb ellenfelének azonban, mint szinte mindig mindenben, ebben is New York számít. A keleti parti városban nem csak hatalmas stúdióépítkezésekbe fogtak, de Georgiához hasonló, 30+10 százalékos adójóváírást tettek lehetővé. A Paramount tavaly például számtalan produkcióját New Yorkban forgatta, ahol a 425 millió dolláros költségei után 124 milliót kapott vissza adójóváírásként – így viszont Kaliforniában a cég mindössze 71 milliót költött, ami hatalmas esés ahhoz képest, hogy ugyanez a szám három évvel ezelőtt még 295 millió dollár volt.
Kalifornia mindezek ellenére még mindig az amerikai filmgyártás fővárosának számít, csak épp folyamatosan csökken a jelentősége. Egy kutatás szerint tavaly a szektor foglalkoztatásának mindössze 27 százalékáért feleltek, egy évvel előtte azonban még ugyanez a szám 35 százalék volt. A Mesterszakácstól kezdve a Supergirlön át a The Kelly Clarkson Show-ig számtalan, eredetileg itt forgó műsor döntött úgy, hogy inkább továbbáll egy kedvezőbb adózású államba.
Immár érzi a bajt az állam demokrata kormányzója, Gavin Newsom is, aki a napokban jelentett be egy javaslatot, amely a jelenlegi, évi 330 milliós adójóváírási programot évi 750 millióra tornázná fel. Ha a javaslatot elfogadják, Kalifornia végre ismét visszanyerhetné vonzerejét, jobban megérné itt forgatni például, mint New Yorkban. „Ezzel a filmprodukciók az államban maradhatnának, és megmaradnának azok az állások is, melyek elvesznének azért, mert inkább a tengerentúlra vagy más államokba vonulnának forgatni” – fogalmazott Karen Bass, Los Angeles polgármestere. Kalifornia azonban még ezzel együtt is Georgia mögött kullogna, ott ugyanis nincs felső összeghatára az adójóváírásnak. Georgiát csak az elmúlt években kezdték felfedezni maguknak a filmesek, és bár Kalifornia Hollywood felfutása óta a filmek fővárosának számít, az utóbbi időben ez a csábereje is jócskán csökkent.
A forgatási engedélyekért felelős Los Angeles-i iroda már a vészcsengőt kongatja, amiért a városban forgó produkciók száma régóta nem látott mélységekbe süllyedt. Idén a Disney 22 élőszereplős filmet mutat be – ezek közül azonban mindössze három forgott Kaliforniában; ugyanez a szám a Warner Bros.-nál hétből egy; a Sony hat produkciónak vágott neki, de csak egy készül az államban; míg a Universal 11 készülő filmjéből egy sem.
A háromezer filmes szakembert – köztük berendezőket és látványtervezőket – képviselő céh, az Art Directors Guild felfüggesztette képzési programját és baljós közleményben tudatták, hogy nem tudják jószívvel arra biztatni a fiatalokat, hogy válasszák ezt a szakmát addig, amíg a céh már ebben dolgozó tagjai sem találnak állást. Ahogy a turisták távolmaradása sem kizárólag a turisztikai vállalkozásokat érinti egy városban, úgy a filmes produkciók elvonulását sem csak a filmes cégek érzik meg: a marketingügynökségek, virágárusok, tisztítók és sofőrök számára is egyre kevesebb munka jut emiatt Kaliforniában.
Az aranykor vége?
Az amerikai filmiparra az elmúlt időszakban amúgy is alaposan rájárt a rúd: először a koronavírus-járvány vitt be egy halálközeli gyomrost a moziknak, amely csak meggyorsította a streamingplatformok előretörését, ráadásul a költségeket is alaposan feltornázta; majd a történelmi léptékű sztrájkok akadályozták a munkát, miután a forgatókönyvírók és később a színészek is úgy érezték, az egyre hatalmasabb váló streamingplatformok kizsigerelik őket – mindezt ebben a cikkünkben mutattuk be.
Bár a sztrájk már véget ért, a stúdiók mostanra mintha még óvatosabbá váltak volna, és az eddiginél is kevésbé lennének vevők az újdonságokra és az új ötletekre. Beszédes a Los Angeles Times riportjának címe: „Megnéztük, mi van a hollywoodi forgatókönyvírókkal egy évvel a sztrájk után. Nincsenek jól”. „Túlélni ’25-ig” – mantrázzák az írók Hollywood-szerte, ugyanabban a V-típusú visszapattanásban reménykedve, mint az országok és iparágak többsége a járvány után.
Az elmúlt években azonban egymást érték a felvásárlások és összeolvadások, ami rontotta a versenyképességet, egyre kevesebb a munkaadó, akiknek már nem egy diverz, sokszereplős versenyben kell jól teljesíteniük, így legtöbbször inkább a biztonságos megoldást választják. Ezért árasztanak el minket a szuperhősfilmek, játék- és videójáték-adaptációk, és ezért talál egyre kevesebb író állást magának. Ráadásul a Netflix is bukdácsolni látszik, és a többi stúdió is behúzta a kéziféket azután, hogy az elmúlt években töméntelen pénzt öntöttek rá a streamingekre, ennek jele az is, hogy az HBO is egyre több műsorát lincenszeli inkább a riválisának.
Peak TV – így nevezték az elmúlt években tapasztalható elképzelhető sorozatboomot. Joggal érezhettük azt, hogy mindenki beszállt a tévéműsorkészítésbe, a platformokon pedig valósággal dézsával öntötték ránk az újabbnál újabb show-kat. 2022-ben 599 sorozat készült (más számítások szerint 633) Amerikában – ma már egyértelmű, hogy ez a volumen egyszerűen fenntarthatatlan volt. 2023-ra a szám 481-re csökkent, a számítások szerint pedig hamarosan már a 300-as tartományban lesz.
Globálisan 7 százalékot csökkent a filmipar teljesítménye az idei első negyedévben a tavalyihoz hasonlítva, a Los Angelesben forgó produkciók azonban az ötéves átlagot számítva 20,5 százalékos csökkenést mutattak – azaz az egyébként is jellemző visszaesést Hollywood többszörösen is megérzi.
Los Angeles azonban nem csak az eddig nem eléggé versenyképes adótörvények miatt veszti el a filmeseket – egybehangzó vélemények szerint egyre nehezebb az élet az Angyalok Városában. Az ingatlanárak tavalyhoz képest is 6 százalékot nőttek, így immár történelmi magasságokba emelkedtek, ettől nem függetlenül a hajléktalanság is növekszik, csakúgy, mint az árak, miközben a filmiparon belül munkához jutni egyre nehezebb. A meghallgatások jelentős része a Zoomra költözött, a forgatások pedig Georgiába, New Yorkba, Új-Mexikóba, vagy épp Budapestre. Akkor mégis miért kellene egy forgatókönyvírónak vagy színésznek Hollywoodba költöznie? – teszik fel a kérdést egyre többen.
Nem csoda, ha a Tiktok tele van elkeseredett videókkal az ott élő filmesektől. A Los Angeles Times személyes történeteken és konkrét számokon keresztül mutatta be, mennyire nehéz ma megélni a filmiparból a városban. Van, aki visszaköltözött gyerekeivel Texasba, a gyerekkori otthonába, másnak elég volt az emelkedő lakbérlet miatt egyre kijjebb és kijjebb költöznie – és olyan is akad, aki hat évnyi filmes tapasztalatot követően a kornavírus-járvány alatt inkább méhésznek állt, és azóta sem tért vissza a szakmába.
A még mindig kitartók reménykednek az új adótörvényben és abban, hogy idővel a dolgok visszatérnek a normális kerékvágásba – habár abban elég nagy egyetértés van, hogy a Peak TV és a járvány előtti időszak olyan elérhetetlen magasságokat jelentene, ahova a filmipar talán soha nem mászik már vissza. Vagy ha mégis, azt épp azért, mert mindenki különböző kedvezményekkel igyekszik magához csalogatni a stábokat: sorra jelentik be az amerikai államok a kedvezőbb adószabályokat, miközben Európa – azon belül is főleg az Egyesült Királyság – is igyekszik felvenni a kesztyűt. Nem beszélve Ázsiáról: Japán tavaly jelentette be, hogy az ott elköltött filmes pénz akár 50 százaléka is visszaigényelhető lesz, míg Thaiföld is hasonló szabályt hagyott jóvá. Ha tehát Kaliforniában nem javul a helyzet, az egykori filmfővárosra már csak a dombokon álló Hollywood felirat betűi emlékeztetnek majd.
