Film

Haza? Futás!

Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál

Film

Légy őszinte/felelős/boldog/bátor és szabad! – erre buzdítanak a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál (BIDF) szekciói, amelyek az idén több mint 60 filmmel igyekeznek – hol gyengédebben, hol a szemünket kíméletlenül felfeszítve – tágítani a látókörünket a minket körülvevő társadalmi vagy akként kezelendő problémák irányába. Négyet meg is néztünk közülük.

A betartatlan ígéretek földje a miénk, ahol a keserű sorsok, mint a berohadt manna hevernek a földön szerteszét. Az erre kicsit is éhes (vagy akár csak nem túlságosan bekötözött) alkotói szem bárhol megtalálhatja, leginkább pedig ott érdemes keresni a problémát, ahol elsőre nem mutat tünetet a környezet. Ilyen lehet például az otthon.

Az otthon szó hallatán mindenkinek megjelenik egy érzelmekkel színezett kép a fejében, mely olyan eredendő, hogy szinte sosem gondolunk bele, másoknak milyen más lehet ez a felugró kép. Pedig ezzel a címmel ugyanolyan hitelességgel adható el egy családi vígjáték, mint egy kamaradráma, egy fantasy vagy akár pszichológiai horror is. S hogy ez az állítás mennyire igaz, azt épp egy dokumentumfilm-fesztivál tudja a legszemléletesebben bemutatni, amely sok más téma mellett a hazatérés ambivalenciáját is boncolgatja. Történetet, helyszínt és motivációt illetően nagyban eltérnek az erről szóló alkotások, mégis mind arról beszél, hogy ahonnan jöttünk, végig elkísér, legyen ez akár ígéret, akár fenyegetés.

Mr. Graversen

Michael, a középkorú dán rendező úgy dönt, arról csinál filmet, amit a legjobban ismer: önmagáról és a szüleiről, illetve arról, hol ér véget az egyik, és hol kezdődik a másik. A végletekbe menőkig konszolidált családot ugyanis szörnyű trauma köti össze: Michaelt kiskorában éveken át rákos megbetegedéssel kezelték, amelynek leküzdése felemésztette apja vállalkozását, anyja teljes életét, és kettejük házasságát is. Noha a történet nyilvánvalóan sikersztori, hiszen a rendező már maga is apa, kamerájával átvilágítja a családtestet, a képen pedig olyan fájdalmas, a betegség óta kezeletlen sebek tűnnek fel, amelyek ugyan nem halálosak, de a maguk nemében pusztítók. Ilyen az apja alkoholizmusa, édesanyja kutyamániája, és a kettejük közé éket verő csalódások. Ahogy Michael finoman a problémára irányítja szülei figyelmét, úgy kezdenek megnyílni mind a gyerekük, mind egymás felé, jóllehet a külső szemlélőnek szinte észrevehetetlen léptékben. Egy közös séta vagy egy bocsánatkérés azonban olyan lehet egy évtizedek óta sorvadó kapcsolatnak, ami megmentheti a teljes elhalástól.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.