Film

Haza? Futás!

Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál

Film

Légy őszinte/felelős/boldog/bátor és szabad! – erre buzdítanak a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál (BIDF) szekciói, amelyek az idén több mint 60 filmmel igyekeznek – hol gyengédebben, hol a szemünket kíméletlenül felfeszítve – tágítani a látókörünket a minket körülvevő társadalmi vagy akként kezelendő problémák irányába. Négyet meg is néztünk közülük.

A betartatlan ígéretek földje a miénk, ahol a keserű sorsok, mint a berohadt manna hevernek a földön szerteszét. Az erre kicsit is éhes (vagy akár csak nem túlságosan bekötözött) alkotói szem bárhol megtalálhatja, leginkább pedig ott érdemes keresni a problémát, ahol elsőre nem mutat tünetet a környezet. Ilyen lehet például az otthon.

Az otthon szó hallatán mindenkinek megjelenik egy érzelmekkel színezett kép a fejében, mely olyan eredendő, hogy szinte sosem gondolunk bele, másoknak milyen más lehet ez a felugró kép. Pedig ezzel a címmel ugyanolyan hitelességgel adható el egy családi vígjáték, mint egy kamaradráma, egy fantasy vagy akár pszichológiai horror is. S hogy ez az állítás mennyire igaz, azt épp egy dokumentumfilm-fesztivál tudja a legszemléletesebben bemutatni, amely sok más téma mellett a hazatérés ambivalenciáját is boncolgatja. Történetet, helyszínt és motivációt illetően nagyban eltérnek az erről szóló alkotások, mégis mind arról beszél, hogy ahonnan jöttünk, végig elkísér, legyen ez akár ígéret, akár fenyegetés.

Mr. Graversen

Michael, a középkorú dán rendező úgy dönt, arról csinál filmet, amit a legjobban ismer: önmagáról és a szüleiről, illetve arról, hol ér véget az egyik, és hol kezdődik a másik. A végletekbe menőkig konszolidált családot ugyanis szörnyű trauma köti össze: Michaelt kiskorában éveken át rákos megbetegedéssel kezelték, amelynek leküzdése felemésztette apja vállalkozását, anyja teljes életét, és kettejük házasságát is. Noha a történet nyilvánvalóan sikersztori, hiszen a rendező már maga is apa, kamerájával átvilágítja a családtestet, a képen pedig olyan fájdalmas, a betegség óta kezeletlen sebek tűnnek fel, amelyek ugyan nem halálosak, de a maguk nemében pusztítók. Ilyen az apja alkoholizmusa, édesanyja kutyamániája, és a kettejük közé éket verő csalódások. Ahogy Michael finoman a problémára irányítja szülei figyelmét, úgy kezdenek megnyílni mind a gyerekük, mind egymás felé, jóllehet a külső szemlélőnek szinte észrevehetetlen léptékben. Egy közös séta vagy egy bocsánatkérés azonban olyan lehet egy évtizedek óta sorvadó kapcsolatnak, ami megmentheti a teljes elhalástól.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.