Film

Haza? Futás!

Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál

Film

Légy őszinte/felelős/boldog/bátor és szabad! – erre buzdítanak a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál (BIDF) szekciói, amelyek az idén több mint 60 filmmel igyekeznek – hol gyengédebben, hol a szemünket kíméletlenül felfeszítve – tágítani a látókörünket a minket körülvevő társadalmi vagy akként kezelendő problémák irányába. Négyet meg is néztünk közülük.

A betartatlan ígéretek földje a miénk, ahol a keserű sorsok, mint a berohadt manna hevernek a földön szerteszét. Az erre kicsit is éhes (vagy akár csak nem túlságosan bekötözött) alkotói szem bárhol megtalálhatja, leginkább pedig ott érdemes keresni a problémát, ahol elsőre nem mutat tünetet a környezet. Ilyen lehet például az otthon.

Az otthon szó hallatán mindenkinek megjelenik egy érzelmekkel színezett kép a fejében, mely olyan eredendő, hogy szinte sosem gondolunk bele, másoknak milyen más lehet ez a felugró kép. Pedig ezzel a címmel ugyanolyan hitelességgel adható el egy családi vígjáték, mint egy kamaradráma, egy fantasy vagy akár pszichológiai horror is. S hogy ez az állítás mennyire igaz, azt épp egy dokumentumfilm-fesztivál tudja a legszemléletesebben bemutatni, amely sok más téma mellett a hazatérés ambivalenciáját is boncolgatja. Történetet, helyszínt és motivációt illetően nagyban eltérnek az erről szóló alkotások, mégis mind arról beszél, hogy ahonnan jöttünk, végig elkísér, legyen ez akár ígéret, akár fenyegetés.

Mr. Graversen

Michael, a középkorú dán rendező úgy dönt, arról csinál filmet, amit a legjobban ismer: önmagáról és a szüleiről, illetve arról, hol ér véget az egyik, és hol kezdődik a másik. A végletekbe menőkig konszolidált családot ugyanis szörnyű trauma köti össze: Michaelt kiskorában éveken át rákos megbetegedéssel kezelték, amelynek leküzdése felemésztette apja vállalkozását, anyja teljes életét, és kettejük házasságát is. Noha a történet nyilvánvalóan sikersztori, hiszen a rendező már maga is apa, kamerájával átvilágítja a családtestet, a képen pedig olyan fájdalmas, a betegség óta kezeletlen sebek tűnnek fel, amelyek ugyan nem halálosak, de a maguk nemében pusztítók. Ilyen az apja alkoholizmusa, édesanyja kutyamániája, és a kettejük közé éket verő csalódások. Ahogy Michael finoman a problémára irányítja szülei figyelmét, úgy kezdenek megnyílni mind a gyerekük, mind egymás felé, jóllehet a külső szemlélőnek szinte észrevehetetlen léptékben. Egy közös séta vagy egy bocsánatkérés azonban olyan lehet egy évtizedek óta sorvadó kapcsolatnak, ami megmentheti a teljes elhalástól.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.