A jelen esetben hozott anyagból dolgozó új-zélandi rendező (Gerald Johnston, akinek eddig a Házi őrizet című, figyelemre méltó kísértetes horrorkomédiát köszönhettük) leginkább saját filmtörténeti magánmitológiájára reflektál, és a talált elemeket igyekszik szórakoztató módon összerakni. Az előzetesekben felületesen sci-fi horrornak előadott filmben nincs semmi horror, már ha a szimpla thrillerekben is kötelező hentelést nem vesszük annak, a legnagyobb jump scare egy hókotró feltűnése a szélvédőn, a sci-fi része pedig ironikus élcelődés az öntudatra ébredt robotos és gonosz játék babás filmek szokásos, a zsánerfilmtörténetben hosszan sorjázó paradoxonjain. A léhán önfeledt mulattatás közben, ahol a főszereplő egy gyorsan tanuló chipagyú baba, viszonylag kevés szerep jut a színészeknek: a két gyerek (az egyik babamaszkban tolja végig) teljesen rendben van, a komédiás Ronny Chieng megformálta vállalati vezető lemészárlását pedig mindenki elégedetten fogadja – főleg azok, aki dolgoztak már hasonló szemétláda keze alatt.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
