Idén talán ez is változni fog: a horrorkirály Mike Flanagan (A Hill-ház szelleme, A Bly-udvarház szelleme, Mise éjfélkor) az Usher-ház végéből készít minisorozatot, jelen dolgozat szerzője, Scott Cooper pedig írásai helyett inkább a legendás író-költő alakját idézte meg.
A Halványkék szemek Louis Bayard (magyarul Azok a halványkék szemek címen tavaly az Európánál megjelent) könyvének adaptációja, amelyben Cooper immár harmadszor dolgozott együtt Christian Bale-lel. Ő alakítja Augustus Landort, a fáradt detektívet, aki egy katonai iskolában történt gyilkosság ügyében nyomoz: az egyik fiatal katonát felakasztva, szív nélkül találják. Az eset felkelti egy másik kadét figyelmét is, ő lenne a még bajusztalan Poe, aki ugyan fennhangon kijelenti, hogy ő művész, de azért beszáll a detektívmunkába. További hullák és egy papírfecni megfejtése után a nyomok a fekete mágiáig és egy kétségbeesett családig vezetnek.
Poe rémregényeihez hasonlóan a Halványkék szemek is lassan, komótosan csordogál, Cooper pedig remekül idézi meg a gótikus sorok hideg-rideg hangulatát. Maguk a figurák azonban legfeljebb annyira életteliek, mint egy befagyott tó tükre: Bale sótlanul morogja végig a mozit, Harry Melling Poe-jának még emlékezetes jelenete sincs, kettejük között pedig két óra sem elég bármiféle kémia kialakulásához. Mire kisebb-nagyobb döccenőkkel eljutunk a „ki tette” kérdéséig, már nincs az a csavar a végén, amelyik meg tudná menteni a filmet az alsó középszertől.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
