Visszhang: sorozat

Kaleidoszkóp

Visszhang

Nem ez az első alkalom, hogy a Netflix interaktív, nem lineáris befogadói élménnyel kísérletezik (lásd a nézői választásokon alapuló Black Mirror-epizódot, a Bandersnatch-et vagy Bear Grylls felnőtteknek szóló Dóra, a felfedező utánérzését, a You vs. Wildot).

De hála a bombasztikus PR-nak, minden új próbálkozás (amelyeket az előfizetői bázis apadása is fűt) világmegváltó narratív innovációnak hat. Ám a Kaleidoszkópnak sajnos nagyobb a füstje, mint a lángja.

A Netflix algoritmusa minden nézőnek véletlenszerűen választja ki a színekről elnevezett epizódok sorrendjét, amelynek engedelmeskedhetünk, de kis netes kutatás után könnyen megtalálhatjuk a logikus sorrendet is. Ezt követve már jelentősen csökken a sorozat kezdeti varázsa; nem kapunk mást, mint egy korrekt, logikai bukfenceket így-úgy leplező rablásos-megbosszulós filmet. A legnagyobb baj, hogy a forgatókönyv is olyan, mintha egy algoritmus generálta volna. A régi társa/cimborája által átejtett, börtönben sínylődő Leo Pap (a sorozat szinte egyetlen fénypontjaként Giancarlo Esposito) verbuvál szupercsapatot, hogy elárulóját (az enerváltan gonoszkodó Rufus Sewellt) kivetkőztesse mesés vagyonából és hírnevéből. Lépten-nyomon déjà vu érzésünk támad, visszaköszönnek az Ocean-filmek, A nagy pénzrablás, a Szemtől szemben, a Kutyaszorítóban, Guy Ritchie filmjei. A Kaleidoszkópnak nincsen saját fazonja, mindig mások hangján szólal meg. Második ránézésre már a random sorrend sem tesz hozzá az élményhez. Az őszinte középszerrel jobban jártunk volna.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.