22 emelet boldogság

Asger Leth: Borotvaélen

  • - kg -
  • 2012. február 12.

Film

Sam Worthington, ugyanaz a Sam, aki nemrég még Texas gyilkos földjén izzadt, most egy manhattani ablakpárkányon teszi ugyanezt. Úgy tesz, mint aki ugrana. Már csak azért sem ugorhat, mert még jó sok, az előzetesből jól kivehető jelenete hátravan. Még jönnie kell Ed Harrisnek, aki nem lehet jó, ahhoz túl öntelten szivarozik, ez pedig megbocsáthatatlan karakterhiba a párkányos thrillerekben. És jönnie kell a csinos rendőrnőnek, aki a maximumot, akár frizurája épségét is kockára tenné, csak hogy lehozza Samet a párkányról. És fontos szerep vár a testmagassága okán öcsszerepekre kárhoztatott Jamie Bellre, aki a történet fontos mellékszálán indul széfet fúrni. Vele tart egy topmodell is, s bár fúrnak derekasan, párkapcsolati civakodásra így is futja.


A civakodós széftörés épp olyan műfaji bónusz, mint a New York-i mikroklíma: a bronxi lakos úgy szól be a jersey-belinek, ahogy csak filmbeli bronxiak szoktak filmbeli jersey-belieknek. Tehetősebb produkciókban más-más író szokta a különféle szövegrétegeket felvinni, külön ember van a jersey-s cikizésre és a férfi-női civakodásra is − a Borotvaélen szakít e hagyománnyal, itt minden közhely egy kútfőből származik. Na, de hol van Sam? Nos, Sam azóta is a párkányon dekkol, a csőbe húzott exzsaruk golyóálló önérzetével. Hadd dekkoljon, különben is jönnie kell még az anyaszomorítók királyának, William Sadlernek, aki talán még Michael Ironside-nál is fenyegetőbb és ismeretlenebb karakterszínész. A híresen rosszarcú Sadler jófiút játszik − ennyi lelemény már-már sok is egy párkányos B-filmtől.

A ProVideo bemutatója


Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.