Amikor Sztupa és Troché megérkeztek Amerikába, Gus Hall várta őket a Kennedy repülőtéren, közelebbről a parkolóban ücsörgött egy hajónyi limuzin hátsó traktusában. Különben minden úgy ment, mint máskor, fiatalember az érkezési váróban Mr. Sztupa and Mr. Troché feliratú táblácskával, az ingén kicsi CPUSA-emblémás kitűzővel. Hi, guys, Gus már vár benneteket. Mr. Hall? – pillantott az ürgére kérdőn Sztupa. Nekünk Angela Davist ígérték, morogta maga elé Troché. Vedd megtiszteltetésnek, ő mégiscsak a főnöke. A Manhattanbe vezető úton azért minden zökkenőmentesen zajlott: szólítsatok Gusnak vagy Arvónak, de ha gondoljátok, elvtársnak is lehet. Sajnos most nagyon kevés időm van, tudjátok, a kampány, ám ha végeztetek, mielőtt hazamennétek, feltétlenül töltsetek el pár napot nálam, Yonkersben, a feleségem, Erzsike nagyon régen nem beszélt már magyarul senkivel, és hát a kertészetemet is érdemes megnéznetek. Feltétlenül, bólintott Sztupa. Ja, a Kokopellit meg addig leadjuk az állomási csomagmegőrzőben, kontrázott magában Troché. Hamar a szállodához értek; pihenjétek ki magatokat, egyetek-igyatok, holnap jön értetek a fiú, és elintézi, amire szükségetek van. És ne feledjétek Yonkerst! Amikor aztán Sztupa és Troché felidézték a bárban, hogy tényleg mi is kell a Kokopelli befogásához, a lónál kicsit fennakadtak. Az autó még csak-csak oké, akkor is, ha pont egy 1970-es Dodge Challangerre van szükségünk, kizárólag fehér szín jöhet szóba, de szerinted honnan szereznek ezek a városi fiúk lovakat – aggodalmaskodott Sztupa. Komancsoktól lovat kérni tök logikus, nem… Biztosan egy rakás lókötő van köztük, gondolj csak az otthoniakra. De Sztupa tovább rinyált, holnap idejön valami lótifuti, te meg majd azt mondod neki, hogy kell egy Appaloosa meg egy Kentucky Walker. Tennessy Walker, a Kentucky az csirke, javította ki Troché. Igen, azt mondom. Másnap a reptéri fickó várta őket a hallban, s megint csuda barátságos volt: ő is rögtön azzal jött, hogy szólítsatok Stannek. Oké, Stan. Tudjátok, lengyel vagyok, nézett rájuk úgy, mint aki szentül meg van győződve arról, hogy Sztupa és Troché pontosan tudják, hogy milyen lengyelnek lenni most és bármikor. Stan, Stan Kowalski, tudjátok, Stanislas. Tudjuk, Stan. Amikor végre előhozakodtak a lóigénnyel, Stannek a szeme sem rebbent, oké, felhívom a corralt, várni fognak. Oké, rebegte maga elé Sztupa is, hacsak így nem.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
