Interjú

"Ébernek kell maradni"

Guillaume Canet színész, rendező

  • Szentgyörgyi Rita
  • - kg -
  • 2012. június 5.

Film

Bár Franciaország egyik legkeresettebb moziarca, a Szeress, ha mersz vagy A part kalandora rendezőként is szép sikereket tudhat a magáénak (A bálványom, Ne szólj senkinek, Apró kis hazugságok). Most éppen a Tegnap éjjelben láthatjuk a pesti mozikban, illetve Keira Knightley karjában.


Magyar Narancs: A part című Danny Boyle-filmben Leonardo Di Caprio oldalán tört be a szakmába.

Guillaume Canet: Olyan volt az egész, mint egy irreality show, de nemcsak nekem, Virginie Ledoyennek is. Egyikünk sem utasíthatta el a felkínálkozó lehetőséget. Igaz, már előtte csináltam két rövidfilmet, mégis A part adta meg a végső lökést ahhoz, hogy azzal foglalkozzam, amit a legjobban szeretek: filmterveket kivitelezni, forgatókönyvet írni és rendezni.

MN: A rendezői bemutatkozását még megelőzte egy romkom Marion Cotillard-ral, a Szeress, ha mersz.

GC: Romantikus komédiának indult, végül műfajújító mozi lett. A kamerán kívül is rengeteget civakodtunk egymással, szinte újraéltük a gyerekkorunkat. Jó volt elmerülni a felnőttek diktálta játékszabályok elutasításában, visszaálmodni magunkat a "nekünk mindent szabad, mert gyerekek vagyunk" ártatlanságába. A Szeress, ha mersz egy gyönyörű fikció arról, hogy milyen piszok nehéz kimondani a másiknak azt az egyszerű szót, hogy szeretlek. Annyi félreértés, téves következtetés fakad belőle, hiszen képtelenség egyvalakit szeretni egy életen át.

MN: Mennyire tapasztalja a saját életében az őszinteség és a társadalmi elvárások ellentétét?

GC: Nem aszerint mérlegelem a dolgokat, hogy milyen elvárásokat diktál a külvilág. Semmit nem lehet megspórolni, kockáztatni kell, lemondani a kényelmünkről. Másfelől a saját belső törvényeidre kell hallgatni, különben a kételkedés, a megfelelni vágyás rossz irányba visz. A külső elvárások másról sem szólnak, mint hogy légy megalkuvó, ragaszkodj a bevett játékszabályokhoz. Én nem kényszerpályán mozgok, hanem olyasmivel foglalkozom, amiben örömömet lelem. Néhány éve alávetettem magam egy pszichoanalízisnek, ami csak visszaigazolta azt, amit eleve gondoltam.

MN: Éspedig?

GC: Attól függetlenül, hogy soha nem tanultam a filmkészítést, velem született képesség, hogy másokat irányítsak abban az értelemben, hogy megnyíljak és közeledjek feléjük.

MN: Egyszóval sínen van, amikor filmeket rendez.

GC: Az elsődleges ma is a színészet, mindamellett, hogy számos filmterv van a fejemben, ami előbb vagy utóbb megvalósításra vár. A film nagy adománya, hogy a legbensőbb késztetéseinket is átformálhatjuk képekké, történetekké, megfogalmazott és kimondatlan szavakká. Mindig nagy dilemmám, hogy meddig terjed a valóság, illetve mi az a pont, ahol áttörnek a tudattalanból emlékképek, víziók.

MN: Soha nem gyúrt hollywoodi, tengerentúli karrierre. Mi köti a francia mozihoz?

GC: Amerikai barátaimtól gyakran hallom a "french touch" kifejezést. Ha nem is tudják szavakban megfogalmazni, értem, hogy mire gondolnak. Egyfajta merészségre, cinkosságra, meghökkentési vágyra, ami nem idealizálja a valóságot, hanem mögé tekint. Mint a példaképeim, Chabrol, Sautet vagy Audiard mozijában.

MN: Közel a negyvenhez is tinédzserként bálványozzák a rajongói.

GC: Ébernek kell maradni, mert a bálványokat egyszer ledöntik. Még soha nem éreztem semminemű késztetést attól, ha valaki rajongott értem. Nem az számít, hogy megfelelsz-e annak a képnek, amivel azonosítanak. Ha önazonos vagy, akkor tiszta a lelkiismereted, és még bármi megtörténhet veled. Én csak ebben hiszek.

Szentgyörgyi Rita

Tegnap éjjel

A hajdan hentesektől hemzsegő Meatpacking District ma Manhattan egyik legfelkapottabb környéke, a trendiség csimborasszója, és még a High Line is itt található, ez az évtizedekre sorsára hagyott magasvasútvonal, melyből, a végső elrohadás szélén, emeletes parkot, rekreációs sétányt faragott a helyi civil és befektetői akarat. Valahol itt, a jólét és az urbánus trendiség határán cigarettázik idegesen Keira Knightley. Dohányozni amerikai filmben a végromlással fenyegető dráma kezdete, a sokszereplős horrorokban is mindig először a nikotinos ujjúakon megy át a láncfűrész - ha akcentusuk is van, akkor még előbb. A Tegnap éjjelben nincs láncfűrész: házastársi dráma van, a legnagyobb akcentus pedig nem a brit Knightleyé, hanem a francia Canet-é. Ő a krízis egyik kiváltója; a bohém francia, aki régmúlt croissant-ok párizsi illatának emlékével állít be Knightley manhattani életébe. Abba a drágán lakberendezett életbe, mely épp átvészelt egy házastársi-féltékenységi perpatvart. Mit ad isten, a francia exlover felbukkanása épp egybeesik a férj (Sam Worthington) tétova félrelépési kísérletével. Összegezzünk: Keira Canet-val dilemmázik (tegye - ne tegye) New Yorkban, míg Worthington Eva Mendesszel kerül veszélyes közelségbe ugyanezen éjszakán egy philadelphiai medencében. Vajh, miért, hogy amikor a High Line-t is mutathatnák, állandóan Samet és Keirát keresi a kamera?! Egy bio-fitneszsalátában van annyi izgalom, mint az ő történetükben. Hiába a híres arcok és a Louis Vuitton-líra, a parkosított magasvasút ezerszer izgalmasabb.

- kg -

A Parlux Entertainment bemutatója


Neked ajánljuk