Műfaja hagyományaihoz híven A két mesterlövészben a szürke átlag mellett akad pár kiugró név - például Michel Hazanavicius vagy Jean Dujardin - és néhány emlékezetes epizód is. Amivel e mű mégis több annál a maroknyi, Magyarországra is befutó összefércelt kollázsmunkánál, az a főszereplők önfeledt játéka meg a nem túl magasra tett léc, amit valamennyi alkotó gond nélkül át is ugrik. Dujardin és Lellouche buddy movie-kba illően ökörködik és csajozik, majd egy kiadós dugás után elgondolkodnak, valójában mi is az a hűtlenség, ők maguk hűtlenek-e. Hisz' mi lenne, ha egy párhuzamos univerzumba mindkettőjüknek jutna egy-egy nő - így nem követnének el semmiféle bűnt. Nincs ennek semmi értelme, sőt, egyik hősünk sem érti, miről hadovál a másik - kiindulópontnak viszont megteszi, főleg, hogy a prológus humorához és frissességéhez később csak közelítenek az epizódok: akad még csoportterápiás rész, sőt, a Nem félünk a farkastólt megidéző jelenet is, csak hogy a melankolikus impulzust is kipipálhassuk - egyik sztori sem váltja meg a világot, de az arányokat azért sikerült jól belőni. Igaz, a sablonokat sem kerüljük el, s felbukkan egy szexhinta, egy rossz helyen landoló óvszer, és a melegkártya is az asztalra kerül - mire viszont ezeket és az állandó szerepcseréket megunnánk, már vége is az egésznek.
Forgalmazza a Budapest Film
