„Ugass mint a fóka, ami halat akar” – ha hihetünk az illegális pókerjátszmák nagyasszonyának, Molly Bloomnak, Tobey Maguire szerette kimutatni, ki az úr a háznál; a pókerből és seggfejségből is jelesre vizsgázó filmsztárnak volt még néhány hasonló húzása a Bloom által szervezett elit játszmák során. Fél Hollywood azért kuncsorgott (mint fóka, ami halat akar – copyright Maguire), hogy beszállhasson, míg a másik fele annak is örült, ha kibicelhet. Miután Bloom pókerasztalainál sokasodni kezdtek az alvilági alakok, az FBI is lépett, és az élelmes hölgy súlyos vádakkal, jelentős perköltséggel és a memoárírás kihívásaival találta szemben magát. A történet kapós volt, a filmjogok is elkeltek, de Maguire érthető okokból nem szerepel a jeles forgatókönyvíró, Aaron Sorkin első rendezésében; a genya filmsztárok egyvelegét egy kisebb filmsztár (Michael Cera) alakítja. Ha Maguire nem is, egy sokat követelő apa (Kevin Costner) és egy belevaló ügyvéd (Idris Elba) került a filmbe, s Sorkin bár hétpróbás forgatókönyvíró, e szép macsó kliséknek ő sem tudott ellenállni. Még szerencse, hogy Jessica Chastain egymaga elviszi a filmet. Szerepeltetése önmagában elég ahhoz, hogy Bloom bármilyen vádpontban felmentést nyerjen – a színésznő mélyen dekoltált és empatikus alakítása nem vezethet máshoz, mint a teljes rehabilitációhoz. A memoárpiacon bizonyára akadnak még páran, akik mindent megadnának, csak hogy ilyen jól végezzék, hisz mi lehet jobb annál, mint egy kellemesen szószátyár és semmitmondó film hőseként hol síruhában, hol kisestélyiben parádézni.
Freeman Film, 2017
