Film

Lucky

  • TPP
  • 2018.02.11 09:01

Film

Emblematikus filmek hangulatát megbízható stílusérzékkel megidézni képes elsőfilmes rendező – amúgy színészkolléga, John Carroll Lynch – ide, sikeréhes forgatókönyvíró-csapat oda: egyedül a 91 éves Harry Dean Stanton viszi el ezt a filmet. Kérdés, hogy hova is?

Az extengerész, következetesen agglegény, „egyedül, de nem magányban” élő, a közelítő halált megérezvén életével számot vető főhős figurája, múltjának részletei, vélelmei a végső kérdésekről oly mértékben vannak fedésben a veterán sztár saját figurájával, szellemiségével, elgondolásaival, életének vonatkozásaival (a valóságban hivatásszerűen űzött mariachi zenéig menően), hogy nem is igazán érthető, miért kellett mindehhez egy jelzésszerű történetet rendelni. A texasi kisvárosba helyezett, esetleges mellékfigurákkal megpakolt, kibontakozást, fejlődést, dramaturgiai ívet nem tartalmazó, elmélyültnek gondolt közléseket viszont cél­za­tos és direkt párbeszédekre hagyó történet sehonnan sehova se tart. Ami a szerzők szándéka szerint letisztultan egyszerű lenne (plusz agyonhangsúlyozott szimbólumok, mint az éjfélnél megállt óra meg az elkóborolt teknős), az inkább szegényes és banális. A tolakodó­an elővezetett bölcsességeket („Egyedül érkeztünk s egyedül is távozunk”) pedig a Nagy Öregnek kijáró, elnéző mosollyal lehet csak hallgatni.

Van viszont egy kis Párizs-, Texas- és egy kis Straight Story-feeling, utóbbi film rendezője, David Lynch maga is látható egy epizódszerep erejéig. Tisztelegve van, kérem, legendásítva a távozó színész. Csak ébren maradni nehéz a sok fennkölt idézet közepette.

Forgalmazza a magyarhangya

Neked ajánljuk