Film: Lidérces álmok (Cameron Crowe: Vanília égbolt)

  • - ts -
  • 2002. január 31.

Film

Képzeljük magunkat hollywoodi mogulnak! Megvan? Jó! Akkor most képzeljük magunkat Tom Cruise-nak! Ha ezzel is megvagyunk, keressünk magunknak egy problémát! Az sem lehet nehéz.
Képzeljük magunkat hollywoodi mogulnak! Megvan? Jó! Akkor most képzeljük magunkat Tom Cruise-nak! Ha ezzel is megvagyunk, keressünk magunknak egy problémát! Az sem lehet nehéz.

Mi lenne, ha Tom Cruise egyszer csak nem lenne olyan jóképű, mint amilyen? Jaj, mi lenne, ha holnaptól ronda lennék?

Azért az túlzás, hogy a film erre a kérdésre keresné a választ, de legalábbis fölveti. Mert valaki - vagy Cruise, vagy más - látott egy spanyol filmet, Nyisd ki a szemed a címe, én is kivehettem volna a videokölcsönzőből, munkamódszerem ez nekem, de ahhoz, hogy pár rossz szavam legyen ehhez a dolgozathoz, ugyancsak túlzásnak tetszett. Nem az adaptáció hűséges avagy hűtlen volta az, ami befogadóként nyomasztott. Ehhez legalább annak lehetőségére lett volna szükség, hogy fölvetődjék, a látott mozi vajon elképzelhető-e valamennyire is másnak, urambocsá´: sokkal jobbnak, mint amilyen. Nem keltett ilyen érzést ez a két és egynegyed óra. Tom alighanem kihozta magából a maximumot. Viszont el kell-e mesélni, hogy a rendező lehetőségei egy ilyen felállás esetén meddig terjednek? Eddig. Hogy mindent megtegyen Tom vállalkozásának sikeréért. S ezért nem érdemes firtatni, hogy vajon sikerült-e az alapanyagból kihozni a maximumot. A műélvezetet úgyse befolyásolja.

A Vanília égbolt tipikusan olyan film, ami - szándékaiban feltétlenül - partnernek tekinti a nézőjét, e nemes elhatározásában persze meg kell küzdenie egy kétségtelen nehézséggel, a megvalósítás elkerülhetetlenségével, hisz az mégse járja, hogy jön Tom, és kiáll a nép elé, őszinte, feltáró vallomást tesz az őt bántó dolgokról, aztán ki-ki oldja meg, ahogy tudja. Hollywood enynyire még nem interaktív.

Ám láthatóan az szeretne lenni, így amit levetít, az álmok kusza szövedéke, amiben egy darabig keresgéli az ember a fogódzókat, aztán meg nem. Nem is volna ez baj, ha képes lenne valami feszültséget fenntartani. De ami nincs, azt fenntartani is képtelenség.

Gyakorlatilag minden olyan nekiveselkedés rútul elbukott mindig, ami arra az egyetlenegy elképzelésre alapozott, hogy egy mozisztár személyiségének kontrollálatlan kiteljesedése feszültséget generálhat a vásznon. Mégis biztosra vehető, hogy számtalan ilyen indíttatású film vár még ránk. Ezért aztán - íme az interaktivitás - nem árt fölszerelkeznünk néhány sztorival.

Jelen esetben talán az segít rajtunk, ha azt a változatot húzzuk elő, amelyikben a fiú találkozik a lánnyal. Az igazival, kinek megjelenése nyilvánvalóvá teszi, hogy ami eddig volt, amiben gyakorlatot szereztünk, amiben eligazodunk, az semmi, az nem is volt.

Jaj, mi lesz most? Mit kell ilyenkor tenni? A következő randevúig akár rémálmok is gyötörhetnek. És ez szép, a magunk részéről ennyitől akár boldogok is lehetnénk. Csak ne kellene végigunatkozni hozzá a tetemes filmidőt.

- ts -

Vanilla sky; színes, szinkronizált, amerikai, 2001, 135 perc; rendezte: Cameron Crowe; fényképezte: John Toll; szereplők: Tom Cruise, Cameron Diaz, Kurt Russel, Penelope Cruz; a UIP-Duna Film mozija

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.