Film: Lidérces álmok (Cameron Crowe: Vanília égbolt)

szerző
- ts -
publikálva
2002/4. (01. 31.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Képzeljük magunkat hollywoodi mogulnak! Megvan? Jó! Akkor most képzeljük magunkat Tom Cruise-nak! Ha ezzel is megvagyunk, keressünk magunknak egy problémát! Az sem lehet nehéz.

Képzeljük magunkat hollywoodi mogulnak! Megvan? Jó! Akkor most képzeljük magunkat Tom Cruise-nak! Ha ezzel is megvagyunk, keressünk magunknak egy problémát! Az sem lehet nehéz.

Mi lenne, ha Tom Cruise egyszer csak nem lenne olyan jóképű, mint amilyen? Jaj, mi lenne, ha holnaptól ronda lennék?

Azért az túlzás, hogy a film erre a kérdésre keresné a választ, de legalábbis fölveti. Mert valaki - vagy Cruise, vagy más - látott egy spanyol filmet, Nyisd ki a szemed a címe, én is kivehettem volna a videokölcsönzőből, munkamódszerem ez nekem, de ahhoz, hogy pár rossz szavam legyen ehhez a dolgozathoz, ugyancsak túlzásnak tetszett. Nem az adaptáció hűséges avagy hűtlen volta az, ami befogadóként nyomasztott. Ehhez legalább annak lehetőségére lett volna szükség, hogy fölvetődjék, a látott mozi vajon elképzelhető-e valamennyire is másnak, urambocsá´: sokkal jobbnak, mint amilyen. Nem keltett ilyen érzést ez a két és egynegyed óra. Tom alighanem kihozta magából a maximumot. Viszont el kell-e mesélni, hogy a rendező lehetőségei egy ilyen felállás esetén meddig terjednek? Eddig. Hogy mindent megtegyen Tom vállalkozásának sikeréért. S ezért nem érdemes firtatni, hogy vajon sikerült-e az alapanyagból kihozni a maximumot. A műélvezetet úgyse befolyásolja.

A Vanília égbolt tipikusan olyan film, ami - szándékaiban feltétlenül - partnernek tekinti a nézőjét, e nemes elhatározásában persze meg kell küzdenie egy kétségtelen nehézséggel, a megvalósítás elkerülhetetlenségével, hisz az mégse járja, hogy jön Tom, és kiáll a nép elé, őszinte, feltáró vallomást tesz az őt bántó dolgokról, aztán ki-ki oldja meg, ahogy tudja. Hollywood enynyire még nem interaktív.

Ám láthatóan az szeretne lenni, így amit levetít, az álmok kusza szövedéke, amiben egy darabig keresgéli az ember a fogódzókat, aztán meg nem. Nem is volna ez baj, ha képes lenne valami feszültséget fenntartani. De ami nincs, azt fenntartani is képtelenség.

Gyakorlatilag minden olyan nekiveselkedés rútul elbukott mindig, ami arra az egyetlenegy elképzelésre alapozott, hogy egy mozisztár személyiségének kontrollálatlan kiteljesedése feszültséget generálhat a vásznon. Mégis biztosra vehető, hogy számtalan ilyen indíttatású film vár még ránk. Ezért aztán - íme az interaktivitás - nem árt fölszerelkeznünk néhány sztorival.

Jelen esetben talán az segít rajtunk, ha azt a változatot húzzuk elő, amelyikben a fiú találkozik a lánnyal. Az igazival, kinek megjelenése nyilvánvalóvá teszi, hogy ami eddig volt, amiben gyakorlatot szereztünk, amiben eligazodunk, az semmi, az nem is volt.

Jaj, mi lesz most? Mit kell ilyenkor tenni? A következő randevúig akár rémálmok is gyötörhetnek. És ez szép, a magunk részéről ennyitől akár boldogok is lehetnénk. Csak ne kellene végigunatkozni hozzá a tetemes filmidőt.

- ts -

Vanilla sky; színes, szinkronizált, amerikai, 2001, 135 perc; rendezte: Cameron Crowe; fényképezte: John Toll; szereplők: Tom Cruise, Cameron Diaz, Kurt Russel, Penelope Cruz; a UIP-Duna Film mozija

szerző
- ts -
publikálva
2002/4. (01. 31.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Akadozik a szemétszállítás
Káosz és kosz
Radnóti András írása
Ukrajna és a magyar külpolitika
Interjúk
Gőz László, Simon Márton, Zurbó Dorottya
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Kultúra

még több Kultúra...