Film

Fűbe szorult férgek

Oliver Stone: Vadállatok

Film

A világ talán még nem áll készen Oliver Stone új filmjének letaglózó igazságára. Bizonyára ezért sem lett Stone új filmjéből az az eseményszámba menő kultuszdarab, melyben sokan reménykedtek, s mely megnyithatta volna a rendező számára az utat egy újabb Nagy Sándor léptékű eposz felé. Még szerencse, hogy Stone nem a beszűkült tudatú mának, hanem az örökkévalóságnak dolgozik, és az örökkévalóságban - cáfolja meg, aki már járt ott - állandó utánjátszásban vannak a filmjei. A Tőzsdecápák igazságát is csak mostanában kezdtük kapiskálni, a Született gyilkosok médiakritikájának megemésztésébe pedig már belekezdtünk ugyan, de még kell egy kis idő, míg a tanulság leülepszik. Ennek fényében nincs is mit csodálkozni azon, hogy a Vadállatok igazsága itt és most nem talált értő fülekre. De jegyezzük fel a dátumot, mert még hasznunkra lehet tudni: 2012 volt az év, amikor Oliver Stone az arcunkba vágta: a rosszfiúk között is vannak színes egyéniségek, és a jófiúk között is vannak unalmasak. Hacsak nem értettünk valamit félre, ez lehet a Vadállatok mondandója, mert az tényleg dögunalom, amit a jók és fiatalok úgymond jellemfejlődés gyanánt összeügyetlenkednek a filmben. Ám ha John Travolta és Benicio Del Toro adja elő a Hacsek és Sajó alvilági átiratát, annak még mindig van egy kevés élvezeti értéke. Sajó ezúttal szadista gyilkológép, Hacsek meg korrupt szövetségi ügynök. - Mondja, Sajókám, a héten hány embert fejezett le? - Vigyázzon, Hacsek, mert még magára is sor kerülhet! Nevetés, taps, meghajlás, jöhet a tánckar és a véres tanulság.


 

A rosszfiúk ezúttal a mexikói drogkartellek világát képviselik, a jók pedig a nagybani kaliforniai fűtermesztést. Persze épp a lényeg - az egyik lényeg - mellett mennénk el botorul, ha nem észlelnénk; bizony-bizony, a jófiúk sem teljesen makulátlanok, hisz minden világjobbító szándékuk és fair-trade-re való hajlamuk dacára mégiscsak marihuánát termesztenek. Igaz, ők az élni és élni hagyni, míg a kartellek az uralkodni és lefejezni, a hatóság pedig - vigyázat, rendszerkritika következik - a lefölözni és megúszni üzletpolitikáját követik. Ebből lesznek aztán a konfliktusok. Ám ha ilyen egyszerűnek gondolnánk az egészet, akkor bizonyára nem vettük észre azt a körülményt, melyre többször is finom eszközökkel utal a rendező; hogy a rendkívül unalmas jófiúknak - a Buddha-nyugalmú hippinek és haverjának, a tüzelni bármikor kész izmosabbnak - ugyanabba a nőbe van bejárásuk. Ők ezt szerelemnek hívják, de mint sok minden más, amit karaktermotivációnak hívnak, a szerelem is csak a szavak szintjén létezik a filmben; mindkettőt szeretem - imigyen szól a Blake Lively alakította szép test, mielőtt a kartell elrabolná. Ebből lesznek aztán a konfliktusok. Szegény Uma Thurman, ő viszont még a szavak szintjén sem létezik, mert őt egy az egyben kivágták a filmből, mondván, Uma mellékszálát már nem bírta volna el a történet. Sajnos a főszereplők szálait sem bírja, de Benicio Del Sajó és John Hacsek Travolta közös jelenete király.

Az UIP-Duna Film bemutatója


Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Csak a nácikat ne!

Egy Magyarországon alig létező mozgalommal harcol újabban Orbán Viktor, miközben a rasszista erőszak nem éri el az ingerküszöbét. A nemzeti terrorlista csak első ránézésre vicces: igen könnyű rákerülni.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.