Mindez alapesetben egy könnyes-bús, esetleg szenvedélyes-indulatos szerelmi háromszög történet lehetne – ha nem a törökök által az első világháború idején elkövetett (s részükről mind a mai napig letagadott) barbár népirtás kellős közepén játszódna, amikor másfél millió örményt gyilkolnak meg szisztematikus embertelenséggel.
Így a családját elvesztő örmény orvostanhallgató és a művészi tehetséggel megáldott nevelőnő, ill. a genocídiumról minden veszélyt vállalva tudósító amerikai riporter mindig változó, vonzalom és hűség, féltékenység és elfogadás által meghatározott viszonya nem az érzelmek viharairól szól, csupán arcot ad áldozatoknak és ellenállóknak. Fiktív alakjuk és történetük ürügy a nagyon is valóságos történelmi tények bemutatására – egy mindenkinek érthető, de még nem zavaróan populáris nyelvezet segítségével. Valódi amerikai movie, tablószerű tömegjelenetekkel és jól bevilágított arcrezdülésekkel, feszült szituációkkal és célzatos párbeszédekkel – ugyanakkor bátor kiállás valami szokatlan dolog, az örmények igazsága mellett. Ez a tematika ugyanis – dokumentumfilmeket és néhány művészfilmet, mindenekelőtt Atom Egoyan Ararátját leszámítva –, a török fenyegetőzéseknek és akcióknak köszönhetően jelentőségéhez képest minimális mértékben jelent meg ez idáig a filmművészetben, s egyáltalán nem jelent meg a tömegfilmben. Most sem vállalta fel gyártását egyetlen nagy hollywoodi stúdió sem: a korábban már az ír konfliktusról (Őt is anya szülte), ill. a ruandai népirtásról (Hotel Ruanda) is filmet készítő Terry George minden idők legnagyobb költségvetésű független produkcióját rendezte meg. Amelynek bevételeit emberjogi szervezetek kapják majd.
Forgalmazza a Vertigo Média
