Gyökér, mészárlás, bizalom (Habib Koite)

szerző
Szabó György
publikálva
1998/27. (07. 02.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

WOMUFE-program olyan húzós még sosem volt, mint idén. Habib Koite ráadásul PR-szinten is maradandót alkotott: Ma Ya című albuma három hónapon át vezette az európai világzenei rádiósok listáját.

WOMUFE-program olyan húzós még sosem volt, mint idén. Habib Koite ráadásul PR-szinten is maradandót alkotott: Ma Ya című albuma három hónapon át vezette az európai világzenei rádiósok listáját.

Magyar Narancs: Azt olvasom, nehéz a dolguk a muzsikusoknak Maliban, ha nem zenészcsaládból származnak. Habib Koite-nak könnyű dolga volt?

Habib Koite: Mali társadalma kasztokra van osztva, egyesek zenészcsaládból, mások kézműves- vagy paraszti családból származnak, és e kasztoknak nem szabad keveredniük. Már gyermekkorában felhívják az ember figyelmét arra, hogy ha kézművesnek vagy parasztnak született, akkor ahhoz is kell magát tartania. Így előadóvá is csak akkor válhat, ha művészcsaládba született. Nekem ez megadatott.

MN: Hogyan indult a karrierje?

HK: Kezdettől fogva együttesekkel próbálkoztam, az elsőből még most is velem vannak ketten. Persze gyakran változott a felállás, a jelenlegi az egyetemi évek alatt alakult ki, 1987 körül. Főleg az egyetemistáknak játszottunk európai vagy amerikai zenéket.

MN: Úgymint?

HK: Mindenféle stílust kipróbáltam, dzsesszt és rockot is, a híres gitárosokat próbáltam utánozni. A Pink Floyd vagy a Genesis éppúgy hatott rám, mint a francia rock vagy Percy Sledge.

MN: Franciaországba hogy került?

HK: Dolgozott egy barátom Franciaországban, ő telefonált, hogy jelentkezni lehet egy fesztiválra, készítsek egy háromszámos demót. Abban a kitüntetésben részesültem, hogy meghívtak, és az első helyezett lettem. Egy kis world music-fesztivál volt, igen csekély anyagi háttérrel, az utazási költségemet sem tudták fedezni, autóstoppal jutottam ki. Én voltam az egyetlen afrikai. Aztán két év múlva, 1993-ban megnyertem a Radio France International versenyén az újságírók díját, és ez megnyitotta előttem az ajtókat, ösztöndíjakhoz juttatott, és egyre több meghívást kaptam.

MN: Az eddig megjelent lemezein sokkal kevésbé érződik európai befolyás, mint más - Európában kiadott - mali zenészekén. Mennyi ebben a tudatosság, mennyi az üzleti politika?

HK: Maliban rendkívül sokszínű zenei hagyomány él, számomra ez mindennél fontosabb; ráadásul ahhoz a nemzedékhez tartozom, amelynek lehetősége volt széttekinteni a világban, beszívni az összes hatást. Ezek ismeretében könnyebb volt visszatérnem a gyökerekhez, azzal a szándékkal, hogy megmutassam az egész világnak.

MN: Az etnikai konfliktusok befolyásolták-e azt a törekvését, hogy közös nevezőre hozza Mali különböző területeinek a zenéjét?

HK: Maliban nem nagyon beszélhetünk ilyen konfliktusokról, a különféle törzsek jó kapcsolatban állnak egymással. Nálunk nagyon fontos az ősök ismerete, a XII. századig nyilvántartjuk, hogy melyik falu melyik királya mikor és mit csinált. És amikor megénekeljük a történetüket, általában humoros színezetet adunk nekik, így történelmünk árnyoldalaira is mesés, vicces formában gondolunk. Az ilyen anekdotikus megközelítés összebékíti az embereket. Az egyetlen konfliktushelyzetről a tuaregek kapcsán beszélhetünk. Ezek a sivatagban élő nomád törzsek, megesik, hogy kirabolnak egy karavánt, lemészárolnak egy-egy falut. Nincs munkájuk, és mindig követelnek valamit az államtól, ami sérti az adófizetőket, hiszen ők fizetnek a tuaregek szabadságáért. Egyszer feldolgoztam egy tuareg nótát, kíváncsi voltam, mit szólnak hozzá a tuaregek és a maliak; én ezt a közeledés módjának tartottam.

MN: Hogy néz ki a zeneipar Maliban? Meg lehet ebből élni valahogy?

HK: Rengeteg különböző stílusú zenekar működik, általában európai menedzsment irányításával. Ezekből kábé tízre tehető azok száma, akik nemzetközi hírnévre tettek szert, a többieké megítélhetetlen. A legfőbb gondot a foghíjas szerzői jog okozza, rengeteg a kalózfelvétel, így könnyen megeshet, hogy egy jó nevű muzsikus is csóró.

A leggazdagabbak az olyan énekesnők, akik dicshimnuszokat zengenek valamilyen esemény - esküvő, temetés, születésnap - alkalmából. Meghívod a bulidba, megénekli, hogy milyen nagyszerű vagy, és ezért adsz neki egy Mercedest vagy egy házat. Annak idején a királyokat énekelték így meg, összehasonlították az ősökkel, ezzel táplálták a büszkeségüket. Tehát vannak ezek az énekesnők, de az övék nem egy rádióbarát műfaj, aztán vannak a helyi muzsikusok, akik bárokban, klubokban játszanak, gyakorlatilag őket hallgatja az ifjúság. Bamakóban tizennyolc ultrarövid-hullámú rádió működik, az országban hetvenöt. Ezek sugározzák a felvételeinket, de egyébként is mindenütt jelen van a zene; az utcán főzik a teát, s közben bömböl a kazettás magnó. Megy a rap és a reggae, de a szenegáli és zaire-i zenék is éppoly közkedveltek, mint az amerikai vagy az európai. Az a lényeg, hogy lehessen rá táncolni. Mali zenéjének jelentős részét hallgatni kell, ezért is írtam egy csomó olyan számot, amit nyomhatnak a diszkók.

MN: És Habib Koite miféle zenét hallgat?

HK: Mindenfélét, még a sajátomat is, a leggyakrabban talán dzsesszt és salsát.

MN: Mi a fontosabb a számaiban? A dallam, a ritmus, a szöveg?

HK: Természetesen a szöveg. A legnagyobb jelentősége a kimondott szónak, az életre szóló tanácsoknak van.

MN: Mondana egy példát?

HK: A második lemezemet emelném ki, az a címe, hogy Ma Ya, vagyis Lenni. A címadó dalnak az a konklúziója, hogy az embereknek bízniuk kell egymásban. A bizalom a legfontosabb úgy az üzletben, mint a házasságban; bizalomra épül a különböző színű és etnikumú emberek barátsága.

MN: Ezeknek a szövegeknek Afrikán kívül is súlyuk van?

HK: Az én zeném Mali zenéje, és elsősorban a maliakhoz szól, ugyanakkor a zenének egyetemes nyelve van. A zene egy utazás, és Mali követeként én ezt szeretném elősegíteni. Ráadásul olyan közönség előtt a leginspirálóbb játszani, amely még soha nem hallott; ilyenkor többet improvizálunk, szabadabbá válik a zene - sokkal intenzívebben tudjuk átadni.

Marton László Távolodó

Szabó György

szerző
Szabó György
publikálva
1998/27. (07. 02.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...