Ha feltör a sofőr - Clive Owen filmsztár

  • Kriston László
  • 2010. május 20.

Film

A Sin City, az Elizabeth: Aranykor, Az űzött vad, A belső ember vagy éppen A bűn árfolyama 46 éves, Oscar-jelölt sztárja megjelenésünk napjától az Anyátlanok című film főszereplőjeként domborít a magyar mozikban. Mi a londoni filmfesztiválon beszélgettünk vele.
A Sin City, az Elizabeth: Aranykor, Az űzött vad, A belső ember vagy éppen A bűn árfolyama 46 éves, Oscar-jelölt sztárja megjelenésünk napjától az Anyátlanok című film főszereplőjeként domborít a magyar mozikban. Mi a londoni filmfesztiválon beszélgettünk vele.

Magyar Narancs: Nem az a kimondott akcióhősszerep, mégis mi ragadta meg az Anyátlanok történetében?

Clive Owen: Hogy érzelgősség nélkül, szokatlan hangnemben, nagy pontossággal mutatja meg, apa és két fia hogyan esik át egy valóságos "gyorstalpaló kurzuson", hogy közel kerüljenek egymáshoz, és megtanuljanak együtt élni. Szerintem sikerült a gyereknevelés egy radikálisabb olvasatát felmutatnunk. A filmek többségében vagy eszményi, összetartó famíliákat látunk, vagy olyanokat, ahol minden családtag magára van utalva. A való világban a családi élet ingatag valami. Az enyém legalábbis az.

MN: Ismerősen csengtek bizonyos szituációk?

CO: A kisgyerekek olykor igenis belelovalják magukat őrült dührohamokba, és a szülőnek nagyon kell erőlködnie, hogy kibillentse a csemetéjét ebből. Ehhez tudok viszonyulni, mert én is átéltem ilyen pillanatokat a saját kölykeimmel. És biztos voltam benne, hogy más szülők is át tudják majd érezni a dolog súlyát. Ha az Anyátlanok Hollywoodban készül el, egy csomó producer beleokvetetlenkedett volna: "Miért viselkednek olyan durván egymással?" Hollywood kezében szépelgő, ömlengő film lett volna. Én viszont azon voltam, hogy minél nyersebb legyen.

MN: Már a nyitójelenet is elég félelmetes. Az autó motorháztetőjén álló gyerekkel száguldozni, ez nem tartozik a politikailag korrekt gyereknevelés kánonjába.

CO: Egyből megvilágítja a film szellemiségét. Tuti, hogy sok szülő felháborodik majd. Minden szituáció valós és megtörtént. Simon Carr önéletrajzi könyvéből szedtük az összeset. Azt tapasztaltuk, hogy az apa és fiai összeszokását ábrázoló veszekedős jelenetek is megosztják a felnőtt közönséget. Persze rendhagyó magatartásokat látunk, mert rendhagyó a szituáció: a családot összetartó nőalak éppen meghalt. Bármilyen fogás, ami vidámságot kölcsönöz az életüknek, jöhet.

MN: Találkozott a szerzővel?

CO: A könyvből és a forgatókönyvből rengeteg mindent leszűrtem róla. Ragaszkodtam hozzá, hogy a magam módján interpretálhassam őt, és ebben akadályoztak volna a róla szerzett személyes benyomásaim. Nem akartam, hogy a találkozásunk ott motoszkáljon az agyamban, miközben játszom. Ezért csak a forgatás vége felé hoztak össze minket.

MN: Két lánya van.

CO: Elég megvetően viszonyulnak hozzám. Az idősebbik lányom azt mondta: "Ha az emberek tudnák, valójában milyen förtelmes vagy!" Alighanem meglehetősen silány szülő vagyok, a mozivásznon és azon kívül egyaránt.

MN: Szerepei többségében korántsem makulátlan jellemű férfialakokat formál meg.

CO: Egy színész óriási hibát követ el, ha csak hősi szerepekben akar villogni. Engem sem a sármos és könnyed alakításaimért jegyeznek. Nem száll az inamba a bátorság, ha az emberi természet sötét oldalán kell vájkálnom. A zűrösebb karakterekben semmi sem olyan nyilvánvaló és egyértelmű, sokkal több bennük a rejtélyes elem, a félig-meddig tudattalan mozgatórugó. Amikor először mentem Los Angelesbe, hogy meghallgatásokra járjak, az egyik főmufti azt mondta: "Ne felejtsd el, Clive, az egész játék lényege, hogy megnyerő légy!" Már akkor tudtam, hogy ez a leghaszontalanabb és legócskább szakmai tanács, amit valaha kaphatok!

MN: Az Anyátlanok apjaként azért lírai oldaláról ismerjük meg. Mintha ez lenne pályafutása eddigi leginkább érzelmekkel teli szerepe.

CO: Annyian mondták már, hogy ez a nagy ugrás a korábbi alakításaimtól, hogy lassan igazat kell adnom nekik - pedig nem így közelítettem meg a figurát. Meg kell hagyni, rendszerint jóval tartózkodóbb pasasokat játszom. Tízévesen kattantam rá a színészetre, amikor rám osztották Artful Dodger szerepét a Twist Olivérben. Szerintem azóta az ő különféle variációit játszom.

MN: Jólesett volna, ha megkapja a 007-es ügynök szerepét, ahogy azt a sajtó spekulálta, mielőtt Daniel Craig futott be?

CO: Persze. Mindig vágytam rá, hogy eljátszhassam Bondot.

MN: Azért szép sikersorozatot mondhat magáénak, az elmúlt évtizedben csupa izgalmas és színvonalas filmben játszott.

CO: Sokat nyom a latban a forgatókönyvre adott azonnali reakcióm. Megkapó vagy sem? A Golyózáport például úgy olvastam végig, hogy fulladoztam a röhögéstől. Egy pillanatig sem volt kérdéses, hogy vállalom-e. Az alapanyag minősége és a rendező személye együtt szabja meg a választásaimat. Nincs más stratégiám. A jól jövedelmező filmek nagy része elég silány, hiábavaló lenne tagadni.

MN: Bő tíz évig csak hazai pályán volt tévésztár. Ekkoriban vezetett BMW-ket az autógyár rövidfilmjeiben is.

CO: Jól is jött később. Robert Rodriguez egy mozimat sem látta, amikor bevett a Sin Citybe (2005). A BMW-filmek alapján választott: "De hát ez az a sofőr! Ez a krapek kell nekem!" Ahogy ismert lettem a tévés munkáimmal, az volt az első dolgom, hogy hátat fordítottam a televíziózásnak. Mert nem akartam a képernyőn elhasznált arcok egyikeként végezni, főműsoridős közhelyként.

MN: Hogyan találta meg a világsiker?

CO: A krupié (1998) című filmnek köszönhetek mindent. Alacsony költségvetésű produkció volt, amit még azok sem szerettek, akik pénzt adtak rá, és legyártották. Odahaza, Angliában nem is forgalmazták a mozikban. Egyenes út vezetett a tévé felé, ott majd csak lejön egyszer. De az egyik érintett cég vezetője belelkesedett, és fáradhatatlanul lobbizott azért, hogy ne tűnjön el a süllyesztőben. Mivel dolgozott korábban Altmannal, levetítette neki meg jó néhány hollywoodi tótumfaktumnak. Így történt, hogy A krupiét felkapták: kultuszfilm lett belőle Amerikában! Addigra már jó pár kis indie filmecskét forgattam, amik teljesen visszhangtalanul tűntek el az amerikai közönség látóköréből.

MN: Az áttörésig mi tartotta önben a lelket?

CO: Hogy világéletemben pimasz srác voltam, jó adag eltökéltséggel. A családomban senki sem vette komolyan a művészi hajlamaimat, a színművészetin meg lenézően végigmért a tanár, és odabökte: "Mi a fenét tudsz te?! Csak egy vidéki munkásgyerek vagy!" De én el sem tudtam képzelni más hivatást magamnak. A sztárság engem csak zavar és megrémít.

Neked ajánljuk