A fiatalkori lázadás kissé mást jelentett a második világháború után, mint ma. A Nézz vissza haraggal! és a Haragban a világgal hősei az apátlanok generációja, akik egy életmód ellen lázadtak – rajtuk állt, hogy milyen világot fognak felépíteni ahelyett, melyet apáik leromboltak. A mai nyugati kapitalista társadalmak fiataljai előtt nincs ilyen konkrét célpont, és elég valószínű, hogy abba az életmódba fognak visszasüppedni, melyért szüleiket megvetik.
A svájci Matteo tisztes jómódban él, fojtottan erőszakos apjával, aki állandóan érezteti vele, hogy nem tartja férfinak. Az apró megaláztatásokat megelégelő fiú megszökik testvérével. Miután előkerül, apja egy alpesi tanyára küldi, ahol reményei szerint majd embert faragnak belőle. A tanyát erőszakos fiatalok uralják, akik szolgájukká teszik a tétova, nyámnyila Matteót. A fiúnak ez a lökés kell – kiáll a banda ellen, és persze a bátorságáért befogadják. Velük tart őrjöngő portyáikra, és magára talál, férfivá válik. Az első filmes Simon Jaquemet Haneke és Ulrich Seidl szenvtelen, könyörtelen modorában meséli el a már ezerszer látott, egy nyár alatt véget érő gyerekkor történetét. A céltalan, destruktív fiatalkori lázadást (és bűnözést) a fejlett nyugati társadalmak betegségeként mutatja be, és felveti, hogy az éjszakai portyázás, az autólopások, az egymás és a felnőttek elleni erőszak a hiányzó férfivá avatási szertartásokat pótolják. A film tetőpontja felfogható egyfajta megtisztító, ödipális vágybeteljesítésként is, a finálé mégis Matteo betagozódását sejteti. Jaquemet zene nélkül, amatőr színészekkel és megrázó erővel tárja elénk a Z generáció nem túl fényes kilátásait.
