Egy csecsemőnek minden vicc új, de vajon mit csinálhat ma az a punkfrizurás csecsemő, aki horogkereszttel a pólóján zavarja a rendet egy korabeli művészeti projektből kiollózott jelenetben? Ha a kis punk magára ismer, feltétlen jelentkezzen, de ez a film egy nálánál is nagyobb partiarc, a manchesteri Mark Reeder sztorija, aki már akkor szerette a Berlinből kiszivárgó, indusztriális zajokat, amikor a műfaj összes rajongója elfért egy trafiknyi lemezboltban. Egy csecsemőnek minden Berlin új, és Mark ment is, meg sem állt Nyugat-Berlinig, ahol – mivel bírt mindent, ami zene volt és alternatív, és imádott egyenruhában bicajozni – hamar beilleszkedett a fal nyugati oldalát bomlasztó kreatív káoszba, melyben Bowie-tól Nick Cave-ig, Keith Haringtől Tilda Swintonig, Blixa Bargeldtől a Joy Divisionig mindenki sietett megmártózni. Minden dokumentumfilm ilyen neveket kíván magának, de a kicsi nevek az igazán szórakoztatók, a poptörténeti lábjegyzetek, akik mind világmegváltásban utaztak, és úgy néztek ki, mint Dieter, Mike Myers híres paródiafigurája. Reeder ott volt, ahol az élet zajlott, a berlini fekete lyukak, kreatív gócpontok, utcai összecsapások és reggelbe nyúló partik nem lehettek meg nélküle. Nem szívesen lennénk poéngyilkosok, de a végén ledőlt a fal és eljött a dj-k királysága – Reeder ott volt, amikor a dj még elmeorvosi kategóriának számított. De nem csak ott volt, a többséggel ellentétben emlékszik is mindenre, sőt, vén fejjel sem tagadja, hogy engedve a népszerű német fétisnek, egyenruhában csinálta végig az évtizedet.
Figyelmébe ajánljuk
Vérző papírhold
A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.
Szűznemzés
Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.
Bárhol, kivéve nálunk
Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.
Brahms mint gravitáció
A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.
Scooter inda Művhaus
„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.
Who the Fuck Is SpongyaBob?
Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.
Intenzív emberi találkozások lenyomatai – Mary Ellen Mark kiállítása a Mai Manó Házban
Budapest a csőd szélén: a döntés Orbán Viktor kezében van
Idejekorán megkezdett agymosás - gyerekeknek
A Gajdos László elleni támadások jól mutatják a Fidesz-univerzum ún. értékrendjét
A Mi Hazánk és a birodalom
A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideológia terjesztésében vállal nagy szerepet. A pártelnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.
