Ez a bizarr, öntörvényű film nem sokat törődik az interpretáció lehetőségeivel, kegyetlenül magára hagyja nézőjét a szorongással, amelyet a civilizáció szövetének felfejtése okoz. Ahogy Haneke, úgy Tafdrup is a Nyugaton keresi a barbárságot; hollandok gyötörnek itt dánokat másfél óráig.
Bjørn (Morten Burian) és Louise (Sidsel Siem Koch), a decens dán házaspár egy toszkánai nyaraláson ismerkednek össze a holland Patrickkal (Fedja van Huêt) és Karinnal (Karina Smulders). A félénk Bjørnnek imponál a macsó holland szabadossága, és örömmel veszi, amikor a pár meghívja őket erdei kunyhójukba hosszú hétvégére. Ami kellemes kiruccanásként indul, hamar feszengésbe és homályos szorongásba fordul, ahogy Patrick és Karin válogatott módszerekkel kezdi tesztelni az udvariasság határait. Sune Kølster tolakodó zenéje nem hagy sokat a képzeletre; már kezdettől sejthetjük, hogy valami iszonyat bontakozik, de a rendező mesterien csusszantja át a szimpla bunkóságot és határsértést nyílt szadizmusba. A legfelkavaróbb talán az, ahogy a disztingvált dánok szó szerint halálba udvariaskodják magukat, és birkaként sétálnak az emberi ragadozók vaddisznósülttel és szűkös ágyakkal szegélyezett csapdájába. Erik Molberg Hansen hűvös, tiszta képein egészen tárgyilagosnak tűnik a kegyetlenség, de a gyomrunk nem hazudik; A látogatás nagyon is intim viszonyt ápol nézőjével. Tafdrup filmje kellemetlen és fárasztó élmény, de garantáltan velünk marad napok múlva is.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
