Film

A Sakál öregapja

Algériai háború, függetlenségi harcok Afrikában, a palesztin ügy 1948-tól máig, 1968-as lázongások, Mao és Pol Pot, a Vörös Hadsereg Frakció és leágazásai, Carlos és a Stasi, az iszlám terrorizmus születése, Klaus Barbie, Slobodan Milosevic és Szaddám Huszein... úgy tűnik, mintha Barbet Schroeder filmjének hőse ott lett volna a XX. század második felének minden kilométerkövénél.
  • - borz -
  • - kl -
  • 2008. február 14.

Az egyensúlyozás művésze - Orszáczky "Jackie" Miklós (1948-2008)

Már nem mehetünk el az áprilisi születésnapi koncertre, és nem hallgathatjuk meg, hogy új zenekara mellett hogyan zenél egykori társaival. A Syrius hatvanas-hetvenes évekbeli kísérletező dzsessz-rock korszakának frontemberével, az 1974-ben Ausztráliába távozott énekes, basszusgitáros, pikoló basszusgitáros Orszáczky "Jackie" Miklóssal tavaly, az A38-on tartott augusztusi koncertje előtt beszélgettünk röviden - nem számítottunk arra, hogy ez lesz az itthon vele készült utolsó interjú.
  • Végsõ Zoltán
  • 2008. február 7.

"Attól jó, hogy élvezem"

A kertévétől ment a közszolgálatiba, s mint mondja, közérthető háttérmagazinokat akar készíteni. Korábban riporter volt, most műsorvezető. A Magyar Televízió egyik népszerű szereplője.
  • Somlyódy Nóra
  • Bogár Zsolt
  • 2008. február 7.

"Egy életen át kell tanulni" - Kaushiki Chakrabarty

Kaushiki Chakrabarty 27 évesen szinte mindent elért, amiről indiai klasszikus zenész álmodhat. Országa minden jelentős komolyzenei díját besöpörte, Nyugaton pedig úgy ismerik, mint aki 25 évesen megnyerte a BBC Radio 3 World Music-díját. Énekével Kaushiki az indiai klasszikus zene szinte minden stílusában képes volt meghódítani a színpadot, méltó képviselőjeként az emberiség legrégebbi töretlen zenei hagyományának. Február 3-án a Trafó Az Indiai Klasszikus Zene Mesterei sorozatának koncertjén lép fel Budapesten. A művésznőt a Narancs egy kalkuttai koncertje után érte el.

Szunyókálni egyet a szabadban - Julian Schnabel filmrendező, festőművész

Borzas szakállal és kedves felesége, a spanyol divattervező lila pizsamakreációjában interjúzta végig Cannes-t. Közben persze a Szkafander és pillangóért 56 évesen átvette a legjobb rendezés díját. Csak megszületnie lehetett nehéz: hivatásos festőként a 80-as évek óta rendkívül felkapott, dollármilliókért kelnek el neoexpresszionistának mondott képei; műkedvelő filmesként pedig épp a minap jelölték rendezői Oscarra, miután a Golden Globe-ot már megkapta. Az már csak hab a pizsamáján, hogy filmje - ami mától megy nálunk is - még a forgatókönyv, az operatőri munka és a vágás kategóriájában is nyerhet Oscart.
  • Kriston László
  • 2008. január 31.

"Rendezőként hontalan vagyok... - Jurij Kordonszkij színházcsináló

Jurij Kordonszkij (40) eredetileg matematikus, majd tizenkét évig volt a Lev Dogyin vezette szentpétervári Malij Tyeatr színésze. Oroszországban rendezett először, de hét éve már az Egyesült Államokban él és dolgozik, tanít és rendez. Mindazonáltal rendszeresen készít előadásokat Európában, főleg a bukaresti Bulandra Színházban. Első magyarországi rendezése az Örkény Színházban bemutatott Apátlanul.
  • Czobor Szabolcs
  • 2008. január 10.

Elengedett lélekkel

Lehet, hogy az idő könyörtelen múlása az oka, de én nem hiszem. Pedig első látásra természetesnek tűnik. Márhogy a kilencvenes évek elejének-közepének izmos és viszonylag fiatal európai filmes másodvonala napjainkra nettó a filmművészet élvonala lett.
  • - ts -
  • 2008. január 10.

"A közönségünk pontosan tudja" - Szabó Márton mozivezető

Nagykorú lett, 18 éves a budapesti Művész mozi - ebből az alkalomból kérdeztük a vezetőjét, akinek személye összeforrt ezzel az időszakkal. A beszélgetés a mozi előterében készült. Mellettünk jegyet vásárolnak, teát iszogatnak, könyveket, CD-ket és programmagazinokat nézegetnek az előadásra várakozók.
  • Csejk Miklós
  • 2008. január 10.

"Nem lehet jósolni" - Lator László költő

1927-ben született Kárpátalján, Tiszasasváron. 1947-től az Eötvös Collegium hallgatója volt, 1955 és 1989 között az Európa Könyvkiadó latin csoportjának szerkesztője. 2007-ben ünnepelte nyolcvanadik születésnapját, ennek alkalmából jelent meg Az egyetlen lehetőség című, válogatott verseit tartalmazó kötete.
  • Bán Zoltán András
  • 2008. január 10.

"Nem a felelősöket akartam kijelölni" - Cristian Mungiu filmrendező

Elhozta az Arany Pálmát Cannes-ból, legutóbb pedig a legjobb európai film díjával távozott az Európai Filmakadémia gálaestjéről. A román új hullám vezéralakjának kikiáltott rendezővel sokszorosan díjnyertes (és erősen Oscar-esélyes) filmje, a 4 hónap, 3 hét, 2 nap hazai bemutatója kapcsán beszélgettünk.

Irán Maiden

Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren innen, de az emberi jogok tiszteletben tartásán túl egy ország, amit Iránnak hívtak. Itt élt, éldegélt a cserfes Marjane, kinek egészen tízéves koráig "olyan felhőtlenül telt a gyerekkora, mint egy igazi kislánynak".
  • Iványi Zsófia
  • 2007. december 20.

London megöl engem - Woody Allen: Kasszandra álma (film)

A környezetváltozás jótékony hatása már legelső londoni filmjén érződött. Bár Allennél korábban is gyilkolásztak a szereplők, a Match Point Raszkolnyikov Jr.-ja sehogyan sem illett a megszokott karakterek klubjába.
  • -- bogi -
  • 2007. december 20.