Ez a gyilkos kedvű törtető a műfajok pontosan felparcellázott vidékéről érkezett, és úgy tett, mint minden rendes noir-hős: feljebb bukott és megbűnhődött. Allen hasonló ambíciókkal ruházza fel új filmjének két főszereplőjét is, de ezek, bár Londonnak ugyanazon kispolgári-munkás környékéről jönnek, jóval puhányabbak elődjüknél. Nem rossz fiúk, kifejezetten jó testvérek, a családi ebédekre is hazajárnak. A gépzsírból ki sem látszó autószerelő az egyszerűbb lélek, neki megfelelne az apai minta, a kis ház, a sörhas, feleségnek pedig a saját kasztjából való pincérlány, csakhogy tetemes a kártyaadósság, és nem túl szerencsés a sör és a nyugtatók keverési aránya sem. A boldogságra mégis esélyesebb, mint a másik fiú, aki jóval kifinomultabb ízléssel ugyan, de elég homályos üzleti elképzelésekkel mozog a világban. A családi étkezőben úgy feszül mögöttük a Mike Leigh-életműből átemelt tapéta, mint örök mementója annak, hogy hová is valók valójában: az alsó középbe. De a csaj, akire az urizáló báty hajt, a felső közép felé teper: költséges nőcske, megtartásához aligha elég a műhelyből kölcsönvett Jaguar. A dúsgazdag nagybácsi épp jókor érkezik egy kiadós pumpolásra, de ezúttal ő is kérne valamit cserébe. Hát ezért volt a sok fáradságos előkészítés, a precízen unalmas jellem- és miliőfestés, hogy Allen egy keresztapai szívesség súlyával tesztelje a kispolgári állóképességet. A nagybácsi vagyona veszélyben, de egy szívességgel még menthető. Ami a horrorfilmekben a "mindjárt visszajövök, csak leugrok egy sörért", az az efféle drámákban a "meglátjátok, úgyis minden rendben lesz". Súlyos dramaturgiai gikszer volna, ha a sörös élve visszatérne, és a dolgok valóban rendben alakulnának, ilyen hibára pedig még Allen sem képes, bár szemmel láthatóan nagyon igyekszik. Szemben az amerikai nagybácsival, a fausti alkut fontolgató fiúknak nemcsak az anyagi, de a lelki teherbírásuk is csekély: hiányzik belőlük a ravasz meghúzásához és a következmények elviseléséhez szükséges lelki rugalmasság, és némi alapvető deviancia is. Allen filmjéből pedig a szellem és az eltökéltség hiányzik, hogy elinduljon végre abba az irányba, amelybe Philip Glass filmzenéjének thrillermotívumai mutatnak. De nem indul, vagy ha igen, azt ímmel-ámmal, műkedvelő módjára teszi.
A Best Hollywood bemutatója
