Mi visz rá valakit arra, hogy terroristákat, tömeggyilkosokat, háborús bűnösöket, ügynököket és kettős ügynököket védjen? Milyen eszmény elkötelezettje az, akinek egyformán kedves a vörös szín minden árnyalata, de nem talál kivetnivalót a barnában sem? Miféle szabadságharcos az, aki különféle diktátorok körül sündörög, titkosszolgálatokkal működik együtt, és időnként kis címletű bankjegyekkel teli bőröndökből egyenlíti ki az adósságait?
Nem kétséges, hogy a francia intellektuel Jacques Vergés-nek nem okoz gondot megideologizálni kanyargós pályájának minden lépését, mégsem róla fogják megmintázni az erkölcsi integritás szobrát. Megmarad végtelenül obskúrus figurának, és ezen Schroeder nagyszabású vállalkozása, a források és a megszólaltatottak sokasága sem tud változtatni. Ahogy ott ül a pazar, nagypolgári környezetben, szivarfüstbe burkolózva, fölényes mosollyal, a nézőnek egy darabig az lehet a benyomása, hogy ezt a meccset Jacques Vergés nyerte.
Algéria még tiszta sor volt: egy fiatal, idealista ügyvéd, a francia kommunista párt tagja (aki a világháború alatt Angliába ment, hogy önkéntesként csatlakozzon De Gaulle-hoz) kiáll a függetlenségpártiak mellett, és mozgalmat indít Djamila Bouhired, a halálra ítélt terroristalány megmentésére. A kampány teljes sikert hoz: a szép terrorista kegyelmet kap és a szabad Algéria jelképévé válik. Vergés szakít a kommunistákkal, és az arab ügy szószólójaként folytat szerteágazó tevékenységet mint újságíró, aktivista és egyes afrikai országok tanácsadója. 1962 a győzelem éve: Algéria fel-, Djamila kiszabadul.
A hatvanas évek közepétől nehéz időket él át: Algériában él muzulmán hitre térve egy nemzeti ikon férjeként, unalmas ügyvédi praxist folytatva, majd 1970-ben egyszerűen eltűnik, és csak nyolc év múlva kerül elő. Kambodzsában volt? Palesztin kiképzőtáborokban? Titkosszolgálati megbízást teljesített? Senki nem tudja, és Vergés látható élvezettel feredőzik ebben a nagy titokzatosságban. A filmeseknek ugyan nem sikerül kideríteniük, merre járt, de annyit elérnek, hogy ez a titok már a legkevésbé sem tűnik érdekesnek. Hősünk igencsak megtépázva lép újra a porondra, egyre sötétebb figurák (az ősnáci Francois Genoud; Klaus Croissant, a RAF ügyvédje és a Stasi ügynöke; Carlos, a "Sakál") társaságában.
S ahogy haladunk előre a közelmúlt zaklatott és véres történelmében, úgy válik mind jelentéktelenebbé Vergés alakja, aki csak egy bábu volt a sok közül a nemzetközi terrorizmus sakkjátszmájában. Ami most is javában folyik, itt, a szemünk előtt, és messze még a végjáték.
- borz -
A Best Hollywood bemutatója
| Jacques Vergés Az alábbi rövid áttekintés időrendi sorrendben igyekszik követni filmünk főszereplőjének ténykedését az igazságszolgáltatás és a nemzetközi terrorizmus Szküllái és Kharübdiszei közt és máshol. Vergés nagy médiacsinnadratta közepette egy népfelkelés emblematikus alakjaivá faragja az 1957-es algíri csata halálra ítélt bombarobbantóit. Mielőtt 1970-ben nyolc évre eltűnne a föld színéről, palesztinbarát repülőgép-eltérítőket véd a Winterthur-perben. "Távolléte" idején aktivizálódik a német Vörös Hadsereg Brigádok (RAF) és a Revolutionäre Zellen (RZ). Fellép a Palesztin Felszabadítási Szervezetet az első nemzetközi terroristaszervezetetté alakító és kiképzőtáborokat létrehozó Waddi Haddad és operatív csatlósa, Carlos, a Sakál is. 1978-ban (Waddi Hadad halálának évében) Vergés újra megjelenik, s nagyobb sebességre kapcsol. Bolíviában véd egy izraeli fegyverszállítmányokkal kereskedő náci háborús bűnöst. Örmény szeparatista gépeltérítőt (Varoujan Garbidjian), párizsi Moszad-ügynököt és amerikai katonai attasét gyilkoló libanonit (George Ibrahim Abdallah). Holokauszttagadó kommunista történészt (Roger Garaudy). Emberiség ellen elkövetett bűnökkel és népirtással vádolt diktátorokat (a kambodzsai Khieu Samphant, a togói Gnassingbe Eyademát; Slobodan Milosevic végül visszautasítja a segítségét). Gyilkosság vádjával tévesen elítélt foglyot, akit DNS-bizonyíték miatt végül felmentenek (Omar Raddad). OPEC-miniszterek túszul ejtőjét (Anis Naccache), az ő személyében az első vádlottat, aki azt állítja magáról, hogy vallási szervezet tagja, ily módon megkezdve az iszlám terrorizmus hivatalos történetét (1982). Stasi-dokumentumok szerint nem hivatalosan segédkezik Carlos tettestársai, Magdalena Kopp és Bruno Bréquet ügyében. Carlost később Vergés egykori kolléganője védi (1994). Még Szaddám Huszeinnek is felajánlja segítségét, sajnos hiába. S ha ez nem elég, tudható, hogy Vergés sosem korlátozta tevékenységét a tárgyalóteremre. - kl - |
