Magyar Narancs: Fura hely ez.
Szabó Márton: Úgy elit, hogy abszolút nem elit. Ez a mozi nem az általánosan elfogadott normák szerint létezik. Nem a trend szerint szép, nem a trend szerint kényelmes. Jó értelemben fésületlen. Túlburjánzik itt az információ, a dolgok nem ideillőségének a kavalkádja jellemző, mégis egységes masszává válik az egész, ha körbenézünk. Úgy gondolom, hogy valamit létrehoztam, és szeretném hinni, hogy amit létrehoztam, nem múlik el. Nem gondolom, hogy én lennék a magyar Henri Langlois, de azért jó érzés, hogy a Művész mozi törzsközönsége ismer és megismer. Az én filozófiám az, hogy itt kell lenni a vendégek között, és figyelni, hogyan viselkednek, mi tetszik nekik és mi nem. A mozizás nem az adminisztrációról szól, hanem arról, hogy ismerni kell a közönséget. A szó szoros értelmében. Én nem vagyok itt tulajdonos, csak alkalmazott vagyok, épp ezért mondom, hogy szerencsém, hogy hagyták megvalósítani az elképzeléseimet. Másrészről az is fontos, hogy az eredmények igazoltak.
MN: A mozi egyik jellegzetességének számítanak az új filmekhez készülő extravagáns dekorációk. Hogyan készülnek?
SZM: A mozi személyzete készíti. Úgy kezdődött minden, hogy fiatalok, akik dekoratőriskolába jártak, itt kipróbálhatták a tehetségüket, nem kellett visszafogni magukat. Fontos, hogy ezek mindig tárgyi dekorációk legyenek, vagyis ne papírból és fotókból álljanak össze.
MN: Gondolom, mielőtt a dekoráció készül, megnézik a filmet, s abból jön az inspiráció.
SZM: Isten ments! Soha semelyik dekoratőr nem nézhette meg a filmet. Ez szabály.
MN: Nem mondja komolyan.
SZM: Eddig senki nem nézhette meg. Ezek a dekorációk önálló művészeti alkotások, melyek sokszor provokatívabbak, mint maga a film, amihez készülnek. Egy az egyben nincsen közük a film lelkéhez vagy mondanivalójához, inkább négy-öt momentumhoz, amit a filmről lehet tudni. Ki a rendező, hol játszódik a film, milyen a stílusa. A szomorúságom csak az, hogy tizennyolc év alatt senkinek nem jutott eszébe, hogy ezekből a dekorációkból valamilyen kiállítást szervezzen, vagy csak lefotózza egy újság számára.
MN: Büszkén néz itt körbe?
SZM: 1979-ben érettségiztem, és a hetvenes évek filmjei olyan nagy hatással voltak rám, hogy filmrendező akartam lenni, de a felvételiről kivágtak. Utána jelentkeztem üzemvezetőnek, hogy azért a mozi közelében maradhassak. Az egész életem arról szól, hogy én az első pillanatban soha nem vagyok tehetséges és okos, egy kis fáziskéséssel valósítom meg önmagam. Mikor átvettem a jobb napokat is megélt Új Tükör klubmozit 1989 májusában, minden szempontból leamortizált állapotban volt. Nyáron felújítottuk, októberben nyitottunk ki újra. Valami teljesen újra törekedtünk, nem akartuk az akkoriban megszokott szocreál stílust hozni, ezért mind a három termet más belső dizájnnal alakítottuk ki. Már a háromtermes megoldás is újszerűnek számított akkor még, ráadásul A fal című filmmel nyitottunk, ami hosszú ideig indexen volt. A Művészt a Budapest Film az artmozihálózat egyik vezető mozijának szánta. Azzá is vált. Hamarosan a Művész a többi, a Budapest Filmhez tartozó, nyereséggel nem bíró artmozik veszteségeit is kompenzálni tudta.
MN: Emlékszik olyanra, hogy "az első nagyobb dobás"?
SZM: A fal két-három hónapig nagyon kellemesen eltartotta a mozit önmagában, de az igazi áttörés A rajzoló szerződése volt, Greenaway filmje a 90-es évek elején került a repertoárba. Általában a filmek úgy működnek, hogy a premier első két hetében hozzák a legtöbb nézőt, A rajzoló szerződése az első két-három héten katasztrofálisan működött, ám repertoáron hagytuk, és egyre jobban kezdett emelkedni a nézőszám. Ekkor kezdődött a törzsközönség kialakítása, valamint egy olyan folyamat, melyben a mozi "kommunikálni" kezdett a nézővel.
MN: A kilencvenes évek közepén újra átalakították a mozit.
SZM: Ez az időszak volt a Művész fénykora, a 90-es évek közepétől körülbelül 2003-ig tartott. Fontos változást jelentett az is, hogy öttermes lett. Ebben az időszakban kerültek a köztudatba Greenaway, Hal Hartley, Almodóvar filmjei, viszonylag nagy nézőszámra kalkuláltunk, s számításaink be is jöttek. A 90-es években két-három évig műsoron tartottuk a kultikus filmek jelentős részét, ezt pedig azért tehettük meg, mert ezekben az időkben a Művésznek kizárólagos vetítéssel vásárolták a filmeket. Tehát ezek a filmek csak nálunk mentek, ezek a rendezők a mozihoz kezdtek kötődni, s velük együtt egy világra nyitott, toleranciára és empátiára épülő szellemiség is a sajátunk lett. A tizenhat és huszonöt év közötti korosztály nagyon ráérzett ezeknek a filmeknek az ízére akkor.
MN: Mára viszont már nem vásárol kizárólagosan a Művésznek filmet a forgalmazó. Miért?
SZM: Mert az állami támogatási rendszer is annak arányában adja a támogatást, ahány kópiával jelentetnek meg egy-egy filmet. Emiatt egy várhatóan rossz nézőszámmal bíró film is két-három kópiával jelenik meg általában. A forgalmazónak ugyanis az az érdeke, hogy ez alá ne menjen, mert nem kap forgalmazói támogatást.
MN: És a Művész is egyre rövidebb ideig játssza a filmeket.
SZM: A 90-es évek közepén 22-30 új premierrel dolgoztunk egy év alatt, a heti műsoron néha negyven, negyvenöt film is volt. Mára ez a folyamat felgyorsult, az új premierek száma akár elérheti a hatvanat is egy év alatt, ami azt jelenti, hogy mára a filmek lefutási ideje radikálisan lecsökkent. Most már egy féléves film viszonylag öregnek számít nálunk is. Persze nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a Művész nyereségorientált hely. Bizonyos nézőszám alatt nem lehet egy filmet műsoron tartani.
MN: Ehhez azért promócióra is szükség van. Itt mi a leghatékonyabb?
SZM: Teljesen egyértelműen a szó, vagyis az, hogy az egyik néző a másik potenciális nézőnek ajánlja a filmet. Az élőszót nem lehet manipulálni, de még megfizetni sem. Érdekes módon a közönségünk pontosan tudja, mit érdemes megnézni, mire érdemes eljönni.
MN: De ehhez idő kell.
SZM: Sokkal kevesebb, mint hinnénk. Aztán persze vannak olyan rendezők, akiknek a neve automatikusan vonzza a közönséget.
MN: Azt vettem észre, hogy amíg a pénztárban sorban állnak az emberek, addig nem kezdődik el a vetítés.
SZM: Ez nekem természetes. Nem arról szól a történet, hogy bele van vésve a betonba, hogy 19 óra 30 perckor kezdünk. Ha még állnak emberek a pénztárnál, akkor megvárjuk őket. Ha nem így lenne, magam alatt vágnám a fát.
MN: A mozik nagy részében nem így megy.
SZM: Nálunk ez alap. Ezért is vagyok én itt, a közönség között, hogy ezeket a dolgokat lássam. De mondok mást. A mi közönségünk szereti az első kockától a felirat végéig végignézni a filmet - lehetőleg sötétben. Erre is figyelünk. Egy hely, akármilyen is legyen, mindig az első számú vezető habitusától, kulturáltságától függ. Ha például egy előadás élvezetét technikai hiba miatt a mozi elrontja, akkor felajánlom a nézőknek, hogy megnézhetik újra egy másik alkalommal, vagy a teljes vételárat visszaadom. Ha egy előadásra túl sok néző érkezik, és van rá lehetőség, akkor nagyobb terembe költöztetjük őket, ami azért nem kis munka. A lényeg a rugalmasság és a figyelmesség.
MN: Milyen az utánpótlás? Menynyire szippantották el a fiatalokat a multiplexek?
SZM: Sajnos egyre kevesebb a 16 és 20 év közötti fiatal, ami valószínűleg azért van, mert egyre jobban hiányzik az alapműveltség, és itt most leginkább nem is filmes alapműveltségre gondolok, hanem egy általános alapműveltségre, ami nélkül a mozi repertoárja nehezen érthető meg. Ráadásul elkezdett egyéni élménnyé válni a filmnézés, otthon mindent le lehet tölteni, mindent meg lehet nézni, pedig a mozizás alapvetően közösségi élmény.
MN: Pedig mennyire kicsi egy monitor, egy tévé a mozivászonhoz képest.
SZM: Az előtérben lévő kanapék és székek nem azért vannak itt, mert egy cég leselejtezte őket, hanem azért, mert a mozinak közösségteremtő funkciója is volt. A filmek után dugig voltak ezek a kanapék. Ma már sokszor üresek. Azért szomorú mindez, mert a Művész mozi fénykorában egy évben 240 ezer jegyet is el tudott adni, ami napi átlagban 650 körüli nézőszámot jelentett. Ez egy nem felhígított programmal bíró mozi esetében nagyon, de nagyon sok. A 2006-os évben az egyik pillanatról a másikra az éves nézőszámunk lement 180 ezerre, vagyis negyedével csökkent.
MN: Szűkül a tér?
SZM: Amikor kezdtem a szakmát a 80-as években, Budapesten több mint száz mozi üzemelt. Hány működik még belőlük? Az évtized végén, amikor létrehozták az artmozihálózatot, persze a Művész hosszú időre győztesként került ki, akkor panaszra nem volt okunk. A 90-es évek végén, amikor a multiplexek térhódítása megkezdődött, nem csökkent a Művész közönsége, mert alapvetően a mi közönségünk nem jár multiplex mozikba. Túléltük azt a változást is. De mégis, a tavalyi évben történt valami. Félek, hogy visszafordíthatatlan.
