Magyar Narancs: A Hetedik alabárdos megnézésekor nem is annyira filmet látunk, hanem inkább színházat. Ez volt a cél?
Vékes Csaba: Az volt a cél, hogy amennyire csak lehet, az egészet járja át a színház, a színházi lét. Nagyon sok mindent ennek rendeltem alá. Például Kovács Mártont ezért kértem fel zeneszerzőnek, mert ő ízig-vérig színházi ember, de Bálint Dani operatőr felkérésében is nagy szerepet játszott, hogy a vérében van ez a valami.
MN: Mi indított arra, hogy az első film épp komédia legyen?
VCS: Nem számít a műfaj, bármilyen hihetetlen. Írok. Van egy stílusom és világnézetem, ami nem nélkülözi az iróniát. Ebből adódhat, hogy néha vicces lesz, amit írok. De sohasem az a cél, hogy nevettessek egyet. Persze szerencsés, ha mégis sikerül. Nézni sem bírok olyan filmet, amelyben nincs humor, szóljon bármiről.
MN: Egy rövidfilm és egy kisjátékfilm után ez az első nagyjátékfilmed. Mennyire tudtad megvalósítani az elképzeléseidet, mennyire vagy elégedett?
VCS: Nagyon büszke vagyok erre a filmre. Elképesztő munka, stressz, rohanás, kétségek és kompromisszumok szülték. Mai ésszel szinte fel sem fogom, hogyan vághattunk ebbe így bele, és csináltuk végig. Vannak hibái, gyermekbetegségei. Ezek legtöbbször időhiányból fakadnak. Vagy abból, hogy ahogy elképzeltem egy jelenetet, úgy nem volt módunk megvalósítani, ezért inkább kistotálban felvettük fixből. Persze azt is csak korlátozott számban, nem tudtuk még egyszer felvenni vagy pótforgatni stb.
MN: A film producere, Herendi Gábor szerint te vagy a magyar Woody Allen. Mit jelentsen ez?
VCS: Sokkal jobb, mintha a magyar Adam Sandler lennék. Woody Allent zseninek tartom. Ő amúgy túsznak gondolta magát háború esetén, én polgári szolgálatos lennék, akit maga alá temet valamilyen robbanási törmelék.
MN: Milyen filmes vagy színházi előtanulmányokat végeztél e film elkészítéséhez? Milyen út vezetett idáig?
VCS: Érettségi után azonnal lementem a zalaegerszegi színházhoz. Aztán megannyi helyen dolgoztam még. És azóta a mai napig tulajdonképpen ennek a filmnek az előzményeit élem. Színészdiplomám van, és sok mindent láttam. Figyeltem és raktároztam.
MN: A filmed a Nemzeti Filmalap Inkubátor programja keretében jött létre. Az hogyan működik a gyakorlatban?
VCS: 2015-ben írták ki először, és életem lehetősége volt. Csak olyanok pályázhatnak, akik még nem készítettek nagyjátékfilmet. Első körben kb. 10 oldalban kellett leírnom a történet lényegét, aztán egy személyes kvázi előadáson hét percben lehetett megnyerni a zsűrit, illetve a hallgatóságot, és így a filmkészítés jogát. Akit ott kiválasztottak, az megnyugodhatott, neki filmje lesz. Ez hatalmas segítség. Én fejlesztettem már a Filmalapnál korábban, ami amúgy számomra jó élmény volt, de a fejlesztés harmadik körében megbukott a terv. Jogosan, jegyzem meg. De ott végig az volt a legnyomasztóbb, hogy most ez a verzió vajon továbbjut-e. Itt simán belefért egy elég borzalmas first draft, ami szerintem teljesen normális állapot, később ez fejlődik. De most biztos volt, hogy utána dolgozhatunk tovább. Az idén ráadásul megváltoztatták a kiírást. Most úgy fog a személyes megmérettetésre menni a tíz szerencsés, hogy már a Filmalap támogatásával megírhatta a könyvet.
MN: Hogyan válogattad ki a szereplőket? Volt casting vagy közvetlenül kérted fel a színészeket?
VCS: Nagyon komoly casting volt. Rengeteg embert néztünk meg. Nekem, ugye, a legtöbb barátom színész, színházközeli ember, szóval fejből összerakhattam volna egy szereposztást. De nem akartam, hogy a régi barátságok, tapasztalatok befolyásoljanak. Azt akartam tudni, hogy most épp kiben mit látok, vagy mit nem.
MN: Egy meg nem nevezett vidéki színházban játszódik a cselekmény, ahol olyan állapotok uralkodnak, amilyenek. Az igazgató irányítható, korrupt és megvásárolható, a színházi titkár intrikus, hatalommániás sárkány, és a társulatban is megtalálható a szokásos bika (Nagy Ervin persze), aki aztán elbukik, a homoszexuális szépfiú és a hideg, fiatal színésznő szépség, akinek megvan a magához való esze. És persze ott a megváltás: a színház értelme, vagy legalábbis ennek az értelemnek a keresése. Mennyire volt fontos, hogy a Hetedik alabárdos vidéki színházban játszódjon, ahol azért mások a viszonyok, mint a fővárosban?
VCS: Egy vidéki színház sok esetben egy egész megyét lát el. Így döntő többségben minden vidéki színháznak hasonló séma szerint áll fel egy évadterve. Minden műfajban játszanak a gyerekelőadástól az operetten át a kortárs magyarig. És ezt ismétlik évről évre. Ez azt is jelenti, hogy bizonyos szempontból a társulaton belüli posztok szépen kioszthatók minden intézményben. Megvannak a típusok. Akiknek a funkciója közel azonos az összes térségben. Ezek közül szemezgettem.
MN: Mi a következő filmterved?
VCS: Hogy mi lesz a következő, az nagyban múlik ennek a fogadtatásán. Megpróbálom majd felmérni, mi lehet a helyes és reális lépés.
MN: Te habitusban a film melyik alakjához állsz a legközelebb?
VCS: A bajszos rendőrt játszom a film legvégén, és ez nem véletlen. Amúgy mindenkiből van belőlem egy pici. Ami vagyok, szétosztottam. Természetes, hogy a főhős kapta a legtöbbet. Mert nem tisztelik eléggé az alabárdosokat.
