Keretbe feszítve (Gábor Péter filmrendező)

szerző
Greff András
publikálva
1999/24. (06. 17.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Vendéglátó-ipari szakközépiskolában végzett, ám ezután rögtön a tévéhez került felvételvezetőnek, majd egy év ELTE Bölcsészkar, két év hajószakácskodás, megint az egyetem, 24 hónap katonaság, végül újra a tévé következett. Dokumentumfilmeket készít, és televíziós műsorokat -többek között a hajdani Reggelt és Kriminálist -rendez. Első játékfilmjét, a Pattogatott kukoricát a múlt héten mutatták be Budapesten.

{k199924_24;b}Vendéglátó-ipari szakközépiskolában végzett, ám ezután rögtön a tévéhez került felvételvezetőnek, majd egy év ELTE Bölcsészkar, két év hajószakácskodás, megint az egyetem, 24 hónap katonaság, végül újra a tévé következett. Dokumentumfilmeket készít, és televíziós műsorokat -többek között a hajdani Reggelt és Kriminálist -rendez. Első játékfilmjét, a Pattogatott kukoricát a múlt héten mutatták be Budapesten. MaNcs: A Kriminális adásrendezőjeként nem egy abszurd vagy megdöbbentő esettel találkozhattál. Miért éppen ez?

Gábor Péter: Kevés olyan történet van, ami egyfajta lenyomatát adja a mai társadalomnak. Amikor egy pitiáner üggyel találkozol, és az mégis lenyomata ennek a kornak, annak, hogy az elmúlt évek politikai tologatásai mellett azon emberek egy része, akik azért mégiscsak az ország derékhadát alkotják, szép lassan tönkrementek mentálisan. Amikor én ezt megláttam, pont a pitiánersége, hétköznapisága és utcaszaga volt az, ami megragadott. Hiszen mi is az alaphelyzet? Egy meg sem számlálható pénz ellopásáról van szó, amit azonnal tovább is lopnak. A pénz és maga a történet is pitiáner. Nekem viszont azért lett fontos, mert valósághű volt, meg is történt, tehát szaga volt a dolognak. Egyébként csak a történet alapját, vázát vettem innen, a film további részleteiben már nem ragaszkodtam ehhez az egy sztorihoz.

MaNcs: A fim áldokumentarista, álamatőr formáját az alacsony költségvetés kényszerítette ki, vagy eredetileg is ez volt a koncepció?

GP: Már a forgatókönyv írása közben kitaláltam a film formáját. Természetesen sok mindent nem lehetett elfelejteni: melyik az a közeg, amelynek a film készül, mik a lehetőségek a forgalmazásra, közvetítésre. Ám az első perctől kezdve áldokumentumfilmet szerettem volna készíteni. Ennek különböző okai vannak. Tudtam, hogy csak alacsony költségvetésű produkciót lehet egy ilyen történetből csinálni, hogy nem versenyezhetek például az amerikai produkciókkal, így inkább olyan eszközöket akartam használni, amik talán erényeivé válhatnak a történetnek. Ahhoz, hogy aki beül a filmre, el is higgye, hogy valószerű, ki kellett találni egy olyan formát, ami ezt lehetővé teszi. Ezért választottam ezt a műfajt, és egy idő után már mindent ehhez igazítottam: így írtam forgatókönyvet, találtam ki az amatőr videós módszert (az egyik szereplő végigvideózza a behajtásokat, eredetileg azért, hogy védeni tudja magát), alakítottam ki a többszálú történetet. Nagyon szerettem volna elérni azt, hogy akik megnézik, ne tudják egyértelműen eldönteni, hogy ez most valóság vagy fikció, paródia vagy komoly dolog. Ez egy játék, amivel pont az volt a célom, hogy ne tudják pontosan, mi is ez. Egy sor olyan elem van benne, amitől paródiává válik, amit nem gondolhattam komolyan. Mégis, ha akarod ilyen, ha akarod, olyan. A film szerintem a nézőtől függően működik: van, akinek túl agresszív, van, aki állati jól szórakozik rajta. A legtöbb jelenetnek van valóságalapja, hisz tényleg vannak ilyen blőd, abszurd helyzetek az életben. Amúgy meg nem szeretném túlmagyarázni a dolgokat, jeleneteket, hiszen remélem, önmagukért beszélnek. Az én véleményem szerint ugyanis az indítékok az esetek többségében ösztönszerűek vagy legalábbis nagyon egyszerűek.

MaNcs: Az amatőr szereplőket mi szerint válogattad ki?

GP: Eleve már a forgatókönyv megírásakor láttam magam előtt a karaktereket. ´ket már a beszédes nevük is jellemzik. Ott a Feri (a Fradi vezérszurkolója, Karsai Ferenc - a szerk.), az a neve, hogy Terminátor, így sütnie kell róla, hogy gazember, hogy ha kell, üt, ha kell, öl, de mindenképpen azt akartam, hogy magyar legyen. Amikor megláttam őt egy riportfilmben, megdöbbentett, mennyire tele van ellentmondással. ´ egy alacsony ember, de tele agresszivitással, viszont ha beszélni kezd, vagy még inkább, ha belenézel a szemébe, akkor ennél azért sokkal többet is megláthatsz benne. A figura negatív volta ellenére kellett hogy legyen benne valami emberi, ő pedig pontosan olyan, mint akit én megálmodtam. Nagy nehezen megtaláltam, rábeszéltem, majd a próbafelvételeken is meggyőző volt. Ezután együtt gyúrtuk olyanná a figurát, amilyennek a filmben látható. Az amatőr szereplők sem csak magukat adják, az életben nem ilyenek. A többi szereplő is így került a filmbe. Rengeteg embert néztem végig, több százat. Végigjártam például az erdélyi színházakat, megnéztem amatőr csoportokat, hogy olyan arcokat találjak, akik nem ismertek itthon, azért, hogy ne köszönjön vissza a nézőnek a figura, vagy ha mégis, akkor ezzel is a hitelességet erősítse. Végül megtaláltam azokat az arcokat, akiket én előre megálmodtam magamnak. Egy részüket Erdélyben, a másikat Magyarországon.

MaNcs: Nem lehetett egyszerű a színházi színészeket és az amatőröket egyszerre irányítani.

GP: Persze hogy nem, máshogy kellett a két csoporthoz közelíteni. Néhány fontos jelenet ezt meg is sínylette, ki is kellett hagyni néhányat, nem állt a rendelkezésünkre korlátlan mennyiségű idő. Ám ahogy haladtunk a forgatással, végül mindkét fél fel tudta venni a közös ritmust. Sokan féltették is a filmet attól, hogy itt mindenki kezdő, hiszen az úgynevezett profi színészek sem játszottak még soha játékfilmben. De én azt mondtam, hogy ezzel együtt felvállalom, megcsinálom. Szerintem ezek az emberek igenis megállják a helyüket. Persze nem kellett hihetetlen mozgás- vagy beszédkultúrával rendelkezniük, viszont meg kellett érteniük egy világot, egy szubkultúrát, és természetesnek kellett lenniük. És ez azért nem egyszerű, de az amatőr színészek esetében talán nincs annyi betanult gesztus vagy eszköz, ami ezt gátolná.

MaNcs: Kísérleteztetek azzal, hogy improvizálni hagyjátok a szereplőket?

GP: A beszélt stílus miatt a nézők azt hihetik, hogy ez az állandó rögtönzések filmje, pedig az általam megírt dialógusok hetvenöt százaléka szövegpontosan ugyanúgy jelenik meg a filmben. Sok jeles filmkészítő él azzal a technikával, hogy improvizálni hagyja bizonyos jelenetekben a szereplőket, de én mást akartam. Örülök, hogy sikerült olyan föld közeli párbeszédeket írni, amiket én több film esetében is hiányoltam, így nem akartam rögtönzésekkel veszélyeztetni a történetet. Habár nem is zárkóztam el ettől. Nem haragudtam meg, ha néha eltértek az eredeti szövegtől, pláne ha ez növelte a hitelességet. Ám az esetek nagyobbik részében kívülről mondták a szöveget. A látvány esetében is az volt a fontos, hogy mindent profi módon vegyünk fel, de úgy, hogy aki látja, az azt higgye, hogy ez egy amatőr felvétel. És a jelenetek is lehet, hogy végtelenül spontánul hatnak, de mindig a lényeget látod, és ehhez azért rengeteg próba és próbafelvétel kellett. Ezt az egész filmre jellemző spontaneitást improvizálás útján véletlenül talán lehet rögzíteni néhányszor, de ennyiszer azért nem.

MaNcs: A rengeteg poén mellett a történet drámai oldala nem kap kellő hangsúlyt.

GP: Ez tudatos volt. Ebben a filmben végigjátszottam egyfajta "minden az, ami, de mégis más" megközelítést, és ezt fel is vállalom. Igaz, hogy az alaptörténet egyfajta tragédia, de nem csak egyfajta feloldása, megvalósítása lehet. Szerintem az élet is ilyen, miközben tragédiák történnek meg velünk, többször is önmagunk karikatúrájává válunk. Ezért gondoltam arra, hogy ez így működhet. A másik fontos dolog, hogy én azt szerettem volna, hogy ez egy szórakoztató film legyen.

MaNcs: Úgy éreztem, hogy néhány jelenet pusztán a szórakoztatás, a humor miatt lett beemelve.

GP: Van, ami valós alapú: valaki felvett videóra egy fegyházi szökést, jelentette a rendőrségnek, és mégsem történt semmi. Ez megmaradt bennem, és a történet dramaturgiája szempontjából fontosnak gondoltam. Tudtam azt is, hogy ezzel a jelenettel a történetet elidegenítem abban a pillanatban. Vállalom, hogy sok helyen paródiává válik a dolog, és hogy azt akartam, az emberek nevessenek is a filmen. Szerintem a tanulsága ettől még nem lesz kevesebb.

MaNcs: A televízió talán megfelelőbb közege lenne a filmnek.

GP: A film egyik támogatója a Magyar Televízió drámai osztálya volt. Amikor megmutattuk nekik az elkészült filmet, elhűltek, és azt mondták, hogy ez olyan rossz, hogy amíg ők ott vannak, nem fog adásba kerülni. Azt mondták, hogy az erőszak himnuszát zengi, hogy szakmailag nulla, olyan stílusban fogalmazódott meg, amely alkalmatlan arra, hogy a közszolgálati televízióban levetítsék. Ezért egy ideig nem várható, hogy vetíteni fogják, bármennyire is alkalmas közeget jelentene a film számára, hiszen eleve többen is néznék. Az is lehet persze, hogy nekik van igazuk.

MaNcs: Hogyan alakul majd a film utóélete?

GP: A film nyersanyaga videó, így ez alapvetően meghatározza a forgalmazhatóságának kereteit. Szerettem volna 35 milliméterre forgatni, de ennek anyagi akadályai voltak. Vidéken így szinte sehol sem lehet forgalmazni, vetíteni, és nem kerülhet ki sajnos egy sor nemzetközi fesztiválra sem, mert az esetek nagy részében csak filmre forgatott vagy filmen forgalmazott, 35 mm-es filmet fogadnak el. Pedig egy ilyen film akkor érhetne el nagyobb sikereket, ha módja lenne megjelenni különböző nemzetközi fesztiválokon, ahol más országok forgalmazói, televíziós szakemberei is megítélhetnék. Ilyen beszűkített lehetőségek mellett pedig egyenesen lehetetlen megtalálni azt a bizonyos közeget, réteget, akiket megérinthetne. Ez a film persze nem általánosan közönségfilm, de mégis azt látom, hogy aki megnézi, azt megérinti, függetlenül attól, hogy ez pozitív vagy negatív reakciókban nyilvánul meg. Szerintem a film alkalmas arra, hogy bizonyos célközönséget megérintsen, gondolok itt elsősorban a középiskolásokra, főiskolásokra vagy egyetemistákra, akikkel a film kapcsán nagyon sok mindenről lehetne beszélgetni. Ezért is örülök a Budapest Film kezdeményezésének, hogy ősztől beindítanának egy egyetemi mozihálózatot, ahol a filmemet az elsők között mutatnák be.

Greff András

szerző
Greff András
publikálva
1999/24. (06. 17.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...