Lassan és kövéren (Lars Rudolph színész, zenész)

szerző
- oroszágnes -
publikálva
2002/5. (02. 07.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Magyar Narancs: Tarr Béla a Narancsnak azt nyilatkozta, a film talán el se készül, ha nem találkozik veled.

Mint említettük, az idei szemle előszobája a magyar filmkritikusok díja volt. Neki ítélték a legjobb alakítás díját. Berlini rockzenész. Egy olyan fickó, akire olyan fickók írnak szerepeket, mint Tarr Béla vagy Tom Tykwer.

Lars Rudolph: Nekem is ezt mondta. Úgy hét éve elvállaltam egy szerepet az egyik tanítványa rövidfilmjében. Épp akkoriban kezdtem el színészkedni, és a többiektől hallottam, hogy Béla milyen jó rendező. Rábeszéltek, hogy mindenképpen vállaljam el, hogy találkozhassak vele, akármilyen is az a rövidfilm. Jó szar is volt. Emlékszem, ahogy beléptem a terembe, rögtön megvillant a szeme, és el is kérte a számom, egyszer talán majd felhív. Éreztem, hogy fel fog. Később küldtem neki pár számot, amit az együttesemmel vettünk fel. Aztán évekkel később tényleg felhívott.

MN: Tudta, mire számíthat, mielőtt dolgozni kezdett vele?

LR: Abszolút nem. Egy filmjét se láttam. Volt például az a kórházi jelenet. Már két napja próbáltuk, mi színészek szerettünk volna túl lenni rajta. Mindenkinek csak egy kis szerepe volt, ott kevert egy rakás statiszta is, erre Béla azt mondta, hogy azért nem forgathatunk, mert még nem jött meg a megfelelő hosszúságú filmtekercs. Én meg felhúztam magam: "Nem azt mondtad, hogy ez egy kis költségvetésű film? Forgasd arra, ami van!" Erre gyanakodva rám nézett: "Ismered a filmjeimet, nem?" Én meg: "Hát nem!" Kisebbfajta lázadás tört ki. Míg a forgatás tartott, rengeteg feszültség volt köztünk, azóta jóban vagyunk. Mégiscsak együtt csináltuk végig.

MN: Mit szólt a szerephez?

LR: Nem volt túl nehéz eljátszanom, hiszen nagyrészt nekem írta. Jó, nyilván ott a karakter a Krasznahorkai-regényből, de a filmbeli Valuska lényének egy része az én lényemnek is egy része. Mintha valami átvezetett volna ezen a filmen, nem is igazán kellett játszanom.

MN: A díjátadón megjegyezte, hogy azért nem tanult meg magyarul, mert bár sok időt volt itt, mindig azt hitte, hogy két héten belül befejezik. A forgatás közben menynyit érzett a film elkészülését fenyegető pénzügyi nehézségekből?

LR: Adott neki valami sajátos hangulatot, az biztos. De nemcsak ez, hanem az egész helyszín, a többi színész, a statiszták. Mindannyian kicsit lassúak voltak, kicsit kövérek, sokat ettek és szerettek inni. A német forgatásokkal összehasonlítva nem volt túl dinamikus az egész. Ott az idő pénz. Vagyis hát azt hiszem, itt is, csak mégis sokszor úgy tesznek, mintha nem lenne az, vagy csak leszarják. Ami rendben van egyébként, csak az embernek meg kell értenie, és hozzá kell szoknia. És végül sikerült is. Ugyanez volt különben nemrég, mikor Albániában forgattam a Tirana, Year Zero című filmet, de ezért ott már könnyebb dolgom volt.

MN: Az a film a thesszaloniki filmfesztivál fődíját vitte el. Ha hozzávesszük, hogy egy másik emblematikus filmben, A lé meg a Lolában is szerepelt, úgy tűnik, elég jól válogat.

LR: Elég sok szerepet visszautasítok, viszont ha már elvállaltam egyet, hajlamos vagyok azt hinni, hogy ez valami különleges lesz. Amikor először láttam Béla egyik korábbi filmjét, akkor biztos voltam benne, hogy ez is gyönyörű lesz. Tykwer egészen más. Nagyon fiatal, de hatalmas élettapasztalata van, és bele is teszi a filmjeibe. A Lola után szólt, hogy írt nekem egy szerepet A harcos és a hercegnőben. Amikor először olvastam, mondtam neki, hogy meg kell változtatnia. Legyen olyan, aki mindenkire rá akar ugrani, és végül ilyen is lett. Mondjuk szerintem a film maga kicsit túl szerkesztettre sikerült.

MN: Említette, hogy viszonylag későn kezdett el játszani. A váltás jobban sikerült, mint a legtöbb rockzenésznek szokott.

LR: Az egész úgy jött, hogy akkoriban kezdtem megunni a koncertezést, hogy az év nagy részét egy kurva mikrobuszban töltsem valahol Európában, a lepukkant helyeket, az ivást, drogozást, szóval mindazt, ami ezzel jár. A többiekkel sem a nagy barátság tartott össze minket. Sok filmszakos lógott a koncertjeinken, és mivel én voltam az énekes, eléggé ismertek is. Többször kértek, hogy szerepeljek a filmjeikben. Mondanom se kell, mikor először megláttam magam, utáltam az egészet. Ezért beiratkoztam egy színiiskolába, meg eljártam néhány amerikai tanár műhelyébe. Aztán elég nagy mázlim is volt, rögtön színházi szerepeket kaptam. Gondolom, mert elég fura lehet az arcom, vagy nem tudom.

- oroszágnes -

szerző
- oroszágnes -
publikálva
2002/5. (02. 07.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...