Nekrológ

„Menjünk innen, öcsém”

Lukáts Andor (1943–2025)

  • Forgách András
  • 2025. január 29.

Film

Azon az abszurditáson gondolkozom, hogy ma egy 81 éves ember fiatalnak számít. Nem tudok másként gondolni Lukáts Andorra.

Meghal egy 81 éves ember, hozzá még egy nagy színész, aki úgy tűnik, mindent megkapott az élettől, amit megkaphatott, elismerést, szerepeket, aki megmutathatta, hogy mit tud, akitől ebben az életszakaszában már összegzést és szintézist várunk, bölcs reflexiókat, ehelyett kezdeteket kapunk, szárnypróbálgatásokat, vad kísérleteket, kamaszos nyitottságot – és tragikusan idő előttinek érezzük a halálát, úgy érezzük, fájóan befejezetlen az életműve. Úgy gondolunk egy jelentős szerepeket eljátszó színészre, aki nemcsak színész volt, hanem rendező, sőt, egyetemi tanár is, aki műfaji kötöttségek nélkül mindent megrendezhetett, ami fontos vagy jelentős a világirodalomban, kényes, különleges szövegeket, érett, klasszikus műveket, továbbá bohózatokat és tragédiákat, és mégis úgy tudott létezni, olyan egyszerien, közvetlenül, önmagára visszakérdezve, és úgy tudott gondolkodni, sebezhetőnek, tévedésekre késznek mutatkozni, mint aki szerint az életben vannak fontosabb dolgok is, mint a színház. Ügye volt a világgal. Mint egy dühös kamasz. A szenvedélye nem arra irányult, hogy csillogjon a sikerben, hanem a dolgok igazságát kereste. Az ilyenekre rácsodálkozunk, az ilyen embereknek nincs koruk. Igen, látjuk, hogy ő is megöregedett, de valójában még mindig ugyanaz a világra rácsodálkozó, lázadó kamasz. Számlálatlan interjújában ez a nyitott, töprengő, rebbenékeny, visszakérdező indulat ejt mindig ámulatba. Soha nem ült bele egy szerepbe, egy társadalmi szerepbe, a sikeres művész szerepébe.

„Menjünk innen, öcsém!” – állítása szerint ez volt az első mondat, amit neki csoportos segédszínészként a kaposvári színház színpadán (az Éjjeli menedékhelyben) el kellett mondania, és ő ezt már abban a pillanatban is szimbolikusnak érezte. Már nem is volt olyan fiatal, huszonkilenc éves, nem fővárosi fiatalember, gyári munkás, azt gondolta, hogy ebben a mondatban éppen az fejeződik ki, hogy neki ezt az éppen elkezdett pályát, amire rá­adásul nem képesítette diploma, ott kell hagynia. Úgy ment le a színpadról, mint aki egy szakmát hagy maga mögött. Gyakran érezte magát, saját bevallása szerint, kényelmetlenül a színpadon, nem szerette hallgatni a saját hangját. És később is, minden kanyarban állandóan azon morfondírozott, még a sikerei csúcspontján is, hogy mit keres ezen a pályán? Filozófusa volt ennek a belső elégedetlenségnek. Művésznek lenni az annyit tesz, mint társadalmi értelemben diszfunkcionálisnak lenni, mondta David Bowie, és Lukáts Andor mintha ezt demonstrálta volna a maga kényelmetlen, indulatos, robbanékony személyiségével minden pillanatban és minden helyzetben. Azzal is, ahogyan ki tudott lépni olyan színházakból, ahol bérelt helye volt, azzal is, ahogyan a Sanyi és Aranka Színház létrehozásával komoly kockázatot vállalt, mert személyesen vette magára annak a színházeszménynek a terhét, amelyet magában hordozott. Lement a pincébe, mint Monori Lili és Székely B. Miklós tették a Szentkirályi Színházi Műhellyel, ezzel a családi vállalkozással, mert ő is olyan színházat akart, ahol a személyes gesztus és a színpadi gesztus közötti különbség elmosódik, ugyanúgy, mint tette ezt Halász Péter a társaival a Dohány utcában és később New Yorkban, vagy Jeles András a Monteverdi Birkózókörrel – nagy személyes kockázatot vállalva.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Tendencia

Minden tanítások legveszélyesebbike az, hogy nekünk van igazunk és senki másnak. A második legveszélyesebb tanítás az, hogy minden tanítás egyenértékű, ezért el kell tűrni azok jelenlétét.

Bekerített testek

A nyolcvanas éveiben járó, olasz származású, New Yorkban élő feminista aktivista és társadalomtudós műveiből eddig csak néhány részlet jelent meg magyarul, azok is csupán internetes felületeken. Most azonban hét fejezetben, könnyebben befogadható, ismeretterjesztő formában végre megismerhetjük 2004-es fő műve, a Caliban and the Witch legfontosabb felvetéseit.

„Nem volt semmi másuk”

Temették már el élve, töltött napokat egy jégtömbbe zárva, és megdöntötte például a lélegzet-visszatartás világrekordját is. Az extrém illuzionista-túlélési-állóképességi mutatványairól ismert amerikai David Blaine legújabb műsorában körbejárja a világot, hogy felfedezze a különböző kultúrákban rejlő varázslatokat, és a valódi mesterektől tanulja el a trükköket. 

Játék és muzsika

Ugyanaz a nóta. A Budapesti Fesztiválzenekarnak telefonon üzenték meg, hogy 700 millió forinttal kevesebb állami támogatást kapnak az együttes által megigényelt összegnél.

A klónok háborúja

Március 24-én startolt a Tisza Párt Nemzet Hangja elnevezésű alternatív népszavazása, és azóta egyetlen nap sem telt el úgy, hogy ne érte volna atrocitás az aktivistákat.

Hatás és ellenhatás

  • Krekó Péter
  • Hunyadi Bulcsú

Az európai szélsőjobb úgy vágyott Donald Trumpra, mint a megváltóra. Megérkezik, majd együtt elintézik „Brüsszelt” meg minden liberális devianciát! Ám az új elnök egyes intézkedései, például az Európával szemben tervezett védővámok, éppen az ő szavazó­táborukat sújtanák. Egyáltalán: bízhat-e egy igazi európai a szuverenista Amerikában?

„Egy normális országban”

Borús, esős időben több száz fő, neonácik és civilek állnak a Somogy megyei Fonó község központjában. Nemzeti és Mi Hazánk-os zászlók lobognak a szélben. Tyirityán Zsolt, a Betyársereg vezetője és Toroczkai László, a szélsőjobboldali párt elnöke is beszédet mond. A résztvevők a lehangoló idő ellenére azért gyűltek össze szombat délután, mert pár hete szörnyű esemény történt a faluban. Március 14-én egy 31 éves ámokfutó fahusánggal rontott rá helyi lakosokra: egy középkorú és egy idős nő belehalt a támadásba, egy idős férfi súlyos sérüléseket szenvedett.