"Mikor kezdődik a Híradó?" (Red Hot Chili Peppers)

szerző
m. l. t.
publikálva
1996/27. (07. 04.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

m. l. t.

Megnyugtató, ígéretes helyen élünk, itt most már megtörténhet bármi is. RHCP a Kisstadionban, ebben a kicsi stadionban a világ egyik legkeresettebb zenekara, istenem. Mindenki mindent tud, kérdés nincs, nem is lehet. Tele vannak a lapok, aki bújt, aki nem, menni kell.

Ha megkésve is, de befedik a várost a poszterek, meg van adva a módja, csak azt nem értem (így utólag), a vendég Moby mért marad le. Már csak három óra van hátra, interjúk, sajtókonferencia a Hilton szomszédságában, taposás ezerrel, kiforduló gyomor. Aki nem vigyáz, még azt gondolná, zenével is foglalkozik a tévérádió minálunk.

Az első meglepetésemnek Anthony, Flea, Chad és Navarro a neve. Figyelmesek, előzékenyek - szokatlanul emberi arc, semmi gusztustalan allűr. Egészen meg vagyok illetődve, az én koromban másról szólnak az emlékek meg az elvárások sztárilag.

Nyolc óra van, felpörög a Dózsa György út, intenzív szerb és lengyel és angol nyelvtanfolyam. Kókuszrúd, karamell, tökmag. Megnyugtató, ígéretes helyen élünk, próbálkozz a vécével, ha nem hiszed. Mobyt majd legközelebb.

Fény belőve, kezdődhet az üvöltés, showtime. Anthony, Flea, Chad és Navarro félmeztelen, belakják a színpadot és félrebeszélnek közben: "Köszönöm, egészségedre, milyen gyönyörű hely így a nyáridő közepette Budapest."

Kétszámos késéssel landol az eső. Beleszimatol a technikába, tesz egy kört a nézőtér felett, aztán odébbáll. Nincs itt most szükség rá, megy a szívás nélküle is rendesen. Az a nyomorult nézőtér félig üres. Megnyugtató, ígéretes helyen élünk, itt most már megtörténhet bármi is. Stingen kétszer, Bon Jovin háromszor ennyien; passz. A totál bukás Crimson után totál bukás Red Hot, nagyjából be lehet most már lőni, kinek érdemes koncertet rendezni ebben a millecentenáriumi hazában.

Oké, szar az egész. Csapnivaló minőségben, alulexponált hangerővel szól a cucc (még csak nem is a helyi erők állították be), csattog a basszus, a gitár és az ének eltakarva. Funky meg rap meg metál, és nincs mire beindulni - amikor koncertfilmet ad a tévé, az ilyen. (Mikor kezdődik a Híradó?) A lemezjátszó-hasonlatot meg nem kockáztatnám, az egy másik zenekar.

Nem az a baj, hogy a One Hot Minute albumnak nincsenek fülbemászó slágerei, nem az a baj, hogy a Blood Sugarról épp a Give It Awayt hagyják ki, még csak az sem (annyira), hogy hatvanöt perc tokkal-vonóval az egész; az itt a gáz, hogy nem ránt magához, nem szippant be - nem működik a dolog. Ez a zenekar a 94-es Woodstock attrakciója volt, a klubviszonyok hiányára ne hivatkozzunk.

Jó, de akkor mi jöhet még (a) számba? Hogy a pletykák s a jelek szerint Flea és Anthony valami fasírtban van? Hogy Navarro állítólag kibukott a sajtótól? Hogy az európai turné első állomása? Jöhet (a) számba minden, most már tökmindegy.

De akkor is, itt járt az RHCP, és amíg így pipálni lehet, az olyan megnyugtató és ígéretes.

Kisstadion, június 25.

szerző
m. l. t.
publikálva
1996/27. (07. 04.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...