Magyar Narancs: Honnan jött a Woven Hand ötlete, vagyis hogy a 16 Horsepowertől függetlenül is csinálj zenét?Aki Bécsben járt július végén, elcsíphette a brüsszeli Ultima Vez táncszínházat, a Woven Handbe oltott 16 Horsepower élő kíséretével. De bármiképp is, a zeneszerző David Eugene Edwardstól most végre megtudhatjuk, mi a különbség a Woven Hand és a Lóerő között, továbbá mindenféle egyéb személyes história és a mennyország is szóba kerül.
David Eugene Edwards: Arra gondoltam, hogy szólóalbumot csinálok, csöndesebb számokkal, csak egyedül. Már hosszabb ideje gondolkoztam ezen. Soha nem volt időm ilyesmire, mert az együttes túlságosan lefoglalt. De aztán a 16 Horsepower szünetet tartott, Jean-Yves (a 16 Horsepower dobosa - a szerk.) a lovaival akart foglalkozni, és egyáltalán, mindenkinek csöndre volt szüksége. Nekem viszont a zene az egyetlen megélhetési forrásom - bár végül is beállhatnék a McDonald`shoz dolgozni -, nem engedhetem meg magamnak, hogy egy évig pihenjek, úgyhogy elkezdtem dalokat írni, és azt terveztem, hogy majd csak otthon, Coloradóban fogom játszani őket egyedül, hogy keressek valami kis pénzt. Aztán nekiláttunk felvenni a számokat, és egyszerre csak saját életre keltek, átváltoztak... Nekem pedig kedvem támadt mindenféle hangszerhez, és így az egészből valami más lett, mint korábban vártam.
MN: Miközben az ember nem mondaná, hogy ezek nagyon különböznének a 16 Horsepower számaitól...
DEE: Nem, egyáltalán. Ugyanúgy írom ezeket is. Nem indultam más irányba, egyszerűen csak ezek a dalok jöttek hozzám akkoriban, és ha a 16 Horsepower készített volna lemezt, akkor 16 Horsepower-szám született volna.
MN: Akkor mi határozza meg, hogy hová kerül egy adott szám - különösen most, amikor a 16 Horsepower és a Woven Hand is aktív?
DEE: Csupán a pillanat dönti el. Ha éppen a Woven Handdel játszom, és van egy új szám, akkor az Woven Hand-szám lesz; ha írok egy új dalt, és összejövünk az együttessel, akkor 16 Horsepower-szerzemény. Nem mérlegelem, hogy egy dal ennél vagy annál lenne-e jobb.
MN: Amúgy szabályos munkarended van?
DEE: Nem igazán... Talán egy kicsit. Mondjuk, mindennap legalább egyszer leülök a zongorához...
MN: Ez érdekes, hiszen a zongora az egyetlen hangszer, amin ritkábban játszol a lemezeken.
DEE: Egy kicsit zongorázom, meg orgonán is játszom. Szeretem így kezdeni az írást, és... szeretek egy hangszeren zenét írni, hogy aztán egy másik hangszeren játsszam el, mert úgy érdekesebbnek találom. Például megírok valamit zongorán, aztán bendzsón adom elő. És hát zongoránál egyszerűbb írni... Tudod, ilyenkor a gyerekek fel-alá futkosnak - nem úgy van az, hogy van egy kis csöndes sarkom, ahova leülnék és írnék...
MN: Mennyi idősek a gyerekeid?
DEE: A lányom most volt 16, a fiam 6 éves.
MN: 16 - az kemény lehet...
DEE: Igen... tinédzser. Nagyon csinos tinédzser.
MN: Visszatérve a Woven Handhez: tavaly Wim Vandekeybus felkért, hogy Ultima Vez nevű modern táncegyüttesének Blush című produkciójához írj zenét, illetve dolgozd át az első Woven Hand-lemez egyes számait. Hogyan álltál ehhez a munkához?
DEE: Hát, a tánc világát egyáltalán nem ismerem, semmi közöm nem volt hozzá, úgyhogy előzmények nélkül jött ez a felkérés. Már elkezdtek dolgozni néhány számmal, még azelőtt, hogy eldöntöttük volna, együtt dolgozunk, így amikor megszületett a döntés, azt mondták, ezt és ezt a számot szeretnénk használni, mert abban találtak valamit... például a Your Russiának tetszett a hangulata, illett a tánc egy bizonyos részéhez.
MN: Mindig is érdekelt, hogy ez a két szám, a My Russia és a Your Russia hogyan kapcsolódik Oroszországhoz? Mert a szövegekből nem derül ki semmi.
DEE: Nincs közvetlen kapcsolat. Valami miatt egyszerűen csak ezt a címet választottam.
MN: Jártál már Oroszországban?
DEE: Nem, még nem... A feleségem szülei Odesszából származnak, az ő életében ez nyilván meghatározó, de nincs a dalban erre utalás - fogalmam sincs, honnan szedtem a címet, egyszerűen csak tetszett.
MN: Hogyan kellett átdolgoznod a számokat? Volt már egy adott koreográfia, amihez alkalmazkodni kellett?
DEE: Bizonyos számokat szerettek volna használni. Azt akarták, hogy hosszabbak legyenek, instrumentálisabbak, szöveg nélkül... Aztán megírtam a többit, elküldtem nekik, ők pedig azok köré alakították a táncot, majd visszaküldték videón, mire tovább csiszolgattam a zenén - így dolgoztunk, oda-vissza, szabadon. Csak csináld a zenédet, mondták, ne törődj semmivel, csak csináld, és mi alkalmazkodni fogunk.
MN: És most, hogy együtt turnéztok, milyen érzés az előadás részévé válni?
DEE: Nagy élmény. Először is jobb zenészek leszünk, már csak azért is, mert arra is figyelnünk kell, hogy mit csinálnak a többiek. Ehhez eddig nem szoktunk hozzá - általában csak játszunk, és ha szétesik egy szám, akkor sincs semmi baj, de ha a táncosokkal esik szét, akkor az egész előadás szétesik. Szóval így sokkal nagyobb a nyomás, és szórakoztató, hogy nem mi vagyunk a középpontban.
MN: Azért csak-csak a középpontba kerültök, amikor feljöttök a színpadra előadás közben.
DEE: Igen, az elején mászkálok a színpadon és bendzsózom. Mindnyájunknak van egy kis szerepe a táncon belül, kedves volt a társulattól, hogy igyekeztek beépíteni minket a darabba.
MN: Valamikor olvasni lehetett egy Finespun című filmről, melyhez zenét írtál volna, sőt nagyobb szerepet is játszottál volna benne. Ezzel mi lett?
DEE: Anyagi probléma. A nő, aki készítené, még nem tudott rá pénzt szerezni. A feleségem épp a minap említette, hogy telefonált, és azt mondta, nem adja fel. Hát majd meglátjuk.
MN: A filmzeneírás is érdekel?
DEE: ", igen. Felmerült egy film lehetősége 2005-re - persze még semmi sem biztos, csak az előkészületek folynak. Egy játékfilm, amit ugyancsak Wim Vandekeybus készítene, és azt szeretné, ha én írnám a zenéjét, és esetleg szerepelnék is benne. De korábban is kaptunk ajánlatokat, csak nem mentünk bele, mert nem olyan filmek voltak, amiben benne akartunk lenni.
MN: Mintha sztereotípiáik lennének rólatok, és azt mondanák, írjatok nekünk valami "sötét hangulatú" zenét?
DEE: Igen, többnyire ilyesmi.
MN: Amúgy mit terveztek a közelebbi jövőre?
DEE: Hát, csak írni szeretnénk. Lesz egy turnénk október-novemberben, és majd utána eldöntjük, hogyan tovább, mert nagyon sok ötletünk van...
MN: Ráadásul már a 16 Horsepower bőgősének és dobosának, Pascalnak és Jean-Yves-nek is szóló projektje van, a Lilium.
DEE: Ez Pascalé valójában.
MN: De ez sem különbözik nagyon a 16 Horsepowertől - az első Lilium-album egyik motívuma megjelenik a Folklore lemezetek Flutter című számában. Úgy tűnik, meglehetősen szabad kézzel bántok az ötleteitekkel, és ha azt akarjátok, hogy a világon senki ne szóljon bele, akkor csináltok egy szólólemezt.
DEE: Hát... lehet.
MN: Azt hogyan dolgozod fel, hogy a rád jellemző gondolatokat manapság álszentnek vagy idealistának szokás tartani?
DEE: Sehogy... Ezt nem igazán lehet földolgozni, legfeljebb egyszerűen tudomásul veszem, hogy így van. Ugyanakkor azt gondolom, hogy az emberek meg vannak tévesztve, és nekem az a dolgom, hogy rávegyem őket: gondolkozzanak, törődjenek, aggódjanak vagy féljenek - látva saját nyomorúságukat. Senki nem akarja azt gondolni, hogy amit tesz, az nem jó. Az emberek igyekeznek megkerülni az alapvető kérdéseket és konfliktusokat, bármi áron. Csak hát ez így nem működik, mert az ember önző, az ember kapzsi, az ember egyszerűen gonosz, s miközben azt gondoljuk, hogy egyre fejlettebbek és intelligensebbek vagyunk, valójában azt tesszük, hogy felszámoljuk a többiekkel való kapcsolatunkat. Hiába vagyunk körülvéve emberekkel, el vagyunk szigetelve egymástól.
MN: Azért írsz, hogy változtass ezen, vagy hogy rámutass?
DEE: Hogy rámutassak. Én nem tudok változtatni semmin. Legfeljebb felkínálom a lehetőséget, hogy olyasmin gondolkozzanak, amin egyébként nem gondolkoznának... Csak Isten tudja megváltoztatni valakinek a szívét vagy a gondolatait.
MN: Azt mondhatják erre az emberek, hogy állandóan jónak lenni éppolyan unalmas, mint amilyen a mennyország lehet.
DEE: Valójában nem tudjuk, hogy milyen jónak lenni. És azt sem tudjuk, milyen a mennyország. A természetünkben az van, hogy megszerezzük, amire szükségünk van. Nem kell megtanítanod egy gyereknek, hogy önző legyen, már a vérében van. Azt, hogy bizonyos dolgokat meg kell osztania a többiekkel, azt is önzésből tanulja meg - mert be akar illeszkedni a társadalomba, vagy hogy jól érezze magát, amiért jót tett... Valójában csak Krisztus volt az, aki valóban jót tett. Nekünk valamennyiünknek megváltásra van szükségünk.
MN: Néhány dalszerző esetében, még ha tudja is az ember, hogy nem tényirodalmat hall, azért a szövegeiben felismerhetők személyes élmények, míg a te látomásos képeid kevésbé érthetők.
DEE: Igen, ez sokszor így van. úgy értem, olykor nagyon is konkrét dolgokról írok, csak ahogy beszélek róluk, kevésbé tűnnek annak. És soha nem megyek úgy neki egy dalnak, hogy arra gondolok, vajon megértik-e az emberek, miről van szó. Sokszor én sem értem, miről beszélek. De ez nem zavar.
MN: Például a Phyllis Ann című számban van két sor: "Festett nekem két képet / Egyet kékből és egyet drótokból". Erről tudnál néhány szót mondani?
DEE: Ez csak... ezek látomások a gyerekkoromból, csak kis képek.
MN: Phyllis Ann létező személy volt?
DEE: Phyllis Ann a másodnagynéném volt, Phyllis Ruth anyja... Igen, ezek képek a gyerekkoromból, amikor sok időt töltöttem velük. A kék szín... az ég mindig kék volt. Denverben nőttem fel, és ezek az emberek Coffeeville-ben éltek, Kansasben, Kansas keleti részén, és sokat időztem ott kint. A nagybátyámnak lakókocsiparkja volt, úgyhogy ott töltöttük a nyarakat. Valami miatt nagy hatással volt rám.
MN: Sok érdekes figura lehetett ott.
DEE: Igen, rengeteg, maga a nagybátyám is elég érdekes volt: egy foga sem volt, egy öreg teherautót vezetett, melynek hiányzott a szélvédője, és nem voltak ablakai - elképesztő fickó volt.
MN: Ha már a Phyllis Annről beszélünk, ezt a számot általában egyedül adod elő - az együttes kimegy, és magad maradsz a színpadon a bendzsóval. Gondoltál már arra, hogy egy teljes koncertet is adj így?
DEE: Igen, szeretném, csak mindig aggódom, hogy unnák az emberek. Hiszen nem ezt várják a legtöbben. Ha az emberek elmennek egy rockklubba, akkor ott kemény hangzást akarnak, tudod? Amikor a Woven Hand indult, akkor is azt mondták: jó, jó, de hiányzik belőle a 16 Horsepower súlyosabb hangzása. Szóval félek egy kicsit. Egyébként már csináltam ilyesmit korábban, egy órán keresztül játszottam egyedül...
MN: Otthon, Coloradóban?
DEE: Több helyen is, de főleg otthon. És igazán élveztem. De ahhoz, hogy te is élvezd, szeretned kell nagyon ezeket a számokat. Mint amikor én elmegyek, mondjuk, Bob Dylant megnézni.
MN: Így intimebb, személyesebb. Azt gondolom, hogy akik tényleg szeretik a dalaidat, megbecsülik azokat a pillanatokat, amikor a hangulat meghittebb.
DEE: Olykor persze éppen én vagyok az, aki a legkeményebben akar játszani. Kissé neurotikus vagyok, néha ezt akarom, néha azt, soha nem tudom eldönteni, mit akarok csinálni...
Lövenberg Balázs
Diszkográfia
16 Horsepower: 16 Horsepower (1995), Sackcloth `n` Ashes (1996), Low Estate (1997), Secret South (2000), Hoarse (2000), Folklore (2002), Olden (2003)
Woven Hand: Woven Hand (2002), Blush Music (2003)
Lilium: Transmission of all the Goodbyes (2002), Short Stories (2003)