Film

Hogyan is lehetne leírni az Orchestra Baobab zenéjét? Mert az, hogy a (fõként) szenegáli zenekar stílusában a salsától a mornáig mindenféle latin és egyéb hangzás keveredik az ugyancsak sokféle eredetû afrikai ízek közé, legfeljebb az irányt jelöli ki, a hangulatot alig. Márpedig tavalyelõtti lemezüket, a Specalist In All Stylest hallgatva egyértelmû, hogy a dolognak ez a lényege: egyfajta bölcs derû, amelyben valami elmélázó sóhaj borul a táncos vidámság fölé. A meglett férfikor teszi ezt? A megélt dolgokra való rálátás, a kívülállás komor prózaisága?

A Misty in Roots a szokásos súlyához képest kissé szolidabb, esztrádba hajló mûsorral lépett a Sziget világzenei színpadára; az énekes Walford Tyson (Poko) profetikus "szónoklatai" helyett inkább már-már soulos énektudásából kaptunk bemutatót, de ezzel együtt: Magyarországon nemigen találkozhattunk még ilyen kvalitású reggae-csapattal.

Öt év kihagyás után, túl nagy comebackjén, õsztõl Arkagyina lesz (Csehov: Sirály) az Örkény István Színházban (lánykori nevén Madách Kamara), a moziban meg Török Ferenc Szezonjában domborít.

Angol nemzeti kincs. Hollywood érte nyúl, ha kimért brit arisztokratizmusra van szüksége. A Kikötõi hírek, az Iris, a Szerelmes Shakespeare, a Bond-filmek sztárjával - aki e héttõl A sötétség krónikájában látható a mozikban - a Taormina Filmfesztiválon beszéltünk, ahol életmûdíjat vett át.

Algéria és Marokkó különféle vidékeinek a hagyományain nevelkedtek. Kit a fojtogató körülmények, kit a kíváncsiság, kit a mûvészi becsvágy sodort Párizsba, de olyan is van köztük, aki már francia földön született. Az Orchestre National de Barbés igazi bevándorló-zenekar.

Tizenkét éven át õ volt a Mittelfest hivatkozási pontja, mûvészeti igazgatója, számos nagy ívû közép-európai projekt megálmodója és rendezõje. A vezetõségi õrségváltás évében, 2004-ben Giorgio Pressburger a görög, a shakespeare-i és a jiddis színház hagyományait ötvözõ elõadással vétette észre magát. A velencei rabbi nagy sikerû cividalei bemutatója után beszélgettünk.

Soha ennyi francia szót nem hallottam, soha ennyi mámoros francia fiatalt nem láttam még a Szigeten. Egyik fülem sírt is, annyira hangosan élveztek bele elsõ nap a bensõséges zenékbe, de a másik nevetett, mert azért ez mégis nagyszerû dolog. A német viszonylatban hagyományosan hatékony Sziget-propaganda érett be francia földön, vagy az idei elõadói névsor bizonyult arrafelé vonzóbbnak a korábbiaknál, most mindenesetre lépten-nyomon feldobott francia társaságokba lehetett ütközni, a szó szoros értelmében. S bár a halkabb részeknél kicsit visszább foghatták volna magukat, végül is Rokia Traoré és Lhasa de Sela mûsorának egyaránt jót tett, hogy sokan ismerõsként reagáltak rá.

Meghatóan törékeny jelenség volt, ahogy megállt a színpad közepén fineszesen geometrikus, fekete-fehér fellépõ ruhájában. Éteri, mihelyt énekelni kezdett. Amikor a koncert végén különös, fel-felröppenõ mozdulatokkal egyre sodróbb táncba lendült, szinte meg-hatóan finom elegancia sugárzott a mozgásából. Nem sokkal késõbb pedig, mintha mindez meg sem történt volna, nyugodtan, elgondolkozva, elmélyülten, mégis nagy belsõ lendülettel válaszolt.

Az egész interjú alatt ceruzával firkál az abroszra, rekedt hangján úgy beszél, mintha valami rémregényt olvasna fel. A megzabolázhatatlan, nehéz ember filmes ikonja.

Kertész Imre, Koltai Lajos, Ennio Morricone neve sem volt elég ahhoz, hogy minden idõk legdrágább magyar filmje, a Sorstalanság elkészítése zökkenõmentesen haladjon.

A ghánai-magyar énekesnõ, Sena (mûvészneve apja törzsének nyelvén Isten ajándékát jelenti, magyar neve egyébként Dagadu Veronika) debütáló albuma, a First One 2003. decemberben jelent meg. A lebilincselõ hölgy és zenekara, a Gimmeshot azóta állandó program a fesztiválokon.

Negyedszerre vették fel a fõiskolára, színészként megjárta Kaposvárt, a Krétakört, jelenleg a Radnóti Miklós Színház tagja. Tavaly a Kontrollban nyújtott alakításáért elnyerte a filmkritikusok díját, közönségkedvencként Súgó Csiga-díjat kapott. Az Állítsátok meg Terézanyut! forgatását már befejezte, hamarosan a Csak szex és más semmi forgatásán áll a kamerák elé.

Az 1954-es foci-vb döntõjérõl készült dokumentumfilmjét (A berni csoda igaz története) pénteken vetítette az M 1. A ZDF jelenkori történelemmel foglalkozó szerkesztõségének a vezetõje a legnépszerûbb televíziós történész: a náci rezsim emblematikus figuráiról, rémtetteirõl és a háború utáni idõkrõl szóló filmjeit több millióan látták. Történészkörökben ellenben heves viták kísérik tevékenységét.