Magyar Narancs: A Kontroll 2003 legsikeresebb magyar filmje volt. Film és színész sikere összefügg egymással?
Csányi Sándor: Sikeres a film, és mivel én vagyok a fõszereplõje, mindez rám is vetül. Ha õszinte akarok lenni, azt kell mondjam, rosszabb vagyok ebben a filmben, mint ami látszik - ha azok a jelenetek kerültek volna a végleges változatba, melyek hála istennek kimaradtak belõle, akkor roszszabb lenne az alakításom. Antal Nimródnak köszönhetõ, hogy azokkal a snittekkel dolgozott, amelyek engem is a legelõnyösebb színben tüntettek föl.
MN: Számos díjat kapott a filmben nyújtott alakításáért. Volt olyan díj is, amire számított, de végül nem kapta meg?
CsS: Hazudik, aki azt mondja, hogy ha egy filmet - amiben õ a fõszereplõ - beneveznek egy fesztiválra, akkor nem játszik el a gondolattal, hogy megkaphatja a legjobb fõszereplõ díját. A szemlén csalódott voltam egy kicsit, a filmet novemberben mutatták be, a szemle februárban volt, ez alatt a három hónap alatt álmodozhattam arról, milyen szerényen venném át a díjat, és milyen hitelesen el tudnám mondani, hogy erre tényleg nem számítottam.
MN: Nem tartott attól a film sikerét követõen, hogy az arca túlzottan összefonódik a Kontroll-lal, és esetleg pont emiatt nem kap majd újabb felkéréseket?
CsS: Volt számos filmes felkérésem azóta is, melyekre azt mondtam, nem vállalom el, mert elolvastam a forgatókönyvet, és úgy éreztem, nincs semmi, amit a figurán keresztül közölni tudnék. Nem vagyok oda azért, hogy minden újságban benne legyek, hogy három napig sztár legyek. Szerintem egy színész abból él, hogy érdekes az arca - ha ezt az arcot minden tévémûsorban viszontlátod, nem lesz izgalmas többé. Ha viszont adagolva van a jelenlét, jó idõben jön ki például egy új film, amiben tudok is valami újat nyújtani, akkor talán érdekes tudok maradni. Ha valaki folyton jelen van a tévében, nem megyek el érte a moziba, hiszen ha bekapcsolom a tévét, házhoz jön. Minek fizessek pénzt azért, hogy olyasvalakit lássak, akit otthon ülve ingyen is megkapok? Ha viszont az ember csak filmekben szerepel, az arca nem használódik el.
MN: Volt a Kontroll óta olyan jellegû színészi kihívás a pályáján, amely elõbbrelépést jelentett szakmailag?
CsS: Goda Krisztina filmjében, amit nemsokára forgatni kezdek, a Csak szex és más semmi címû moziban pont egy olyan karaktert játszom, akinek a jelleme szakmailag nagyon izgat. A figura egy debreceni mûmacsó, a helyi Alain Delon, akit azért hoztak fel Pestre, hogy sztár legyen. Erõsen közepes színész, de teljesen el van ájulva magától, gyakorlatilag az egész próbafolyamat alatt csak azzal foglalkozik, hogy kellõen feszül-e a bicepsze. A szerep nagyon rímel a Kontroll utáni élethelyzetemre - sikereim vannak, az ember pedig hajlamos elhinni, hogy mindez nem véletlen, megérdemeltem. Jó magamat kívülrõl látni, és kinevetni, amikor ilyen nagyképû vagyok. Kifejezetten álszerény típus vagyok. Ez a szerep pont errõl szól: adott egy férfi, aki zseniális színésznek, jó pasinak gondolja magát, amíg meg nem érkezik az életébe a szerelem, egy Dóra nevû dramaturglány személyében (Schell Judit), aki szembesíti hibáival, és megváltoztatja.
MN: Ön számára minden szerep önreflexió?
CsS: Csak azt a szerepet vállalom el, amihez közöm van. Ha egy év múlva beszélgetnénk, nem biztos, hogy ez a probléma foglalkoztatna, és ezért nem is biztos, hogy el tudnám játszani a szerepet.
MN: És ha holnap felkérik, játszsza el Hamletet, de aktuálisan semmi köze hozzá?
CsS: Mély kút a hiúság. Elõször valószínûleg konstatálnám, hogy nem tudom eljátszani, és jelenleg nincsen hozzá semmi közöm. Aztán eszembe jutna, hogy mennyire más Hamlet lehetne ez, mint amiket eddig láthattunk. Mit nyerne a világ, ha eljátszanám! Ez a gondolat annyira megtetszene, hogy pár nap múlva simán elvállalnám, aztán persze belebuknék.
MN: Utoljára mikor bukott meg?
CsS: Nem is tudom, volt-e nagy bukta a pályámon, általában megúsztam õket. Akkor érzi az ember, hogy nagyot bukott, ha nagyon nagyra tartja magát. A színészi lét: hullámvölgy, nem akkora tragédia, ha valami nem sikerül. Amikor a pályámat csoportos szereplõként elkezdtem Kaposváron, évekig egy veszett mondatomat nem lehetett érteni, összevissza dörmögtem, morogtam, hihetetlen kudarcnak éltem meg elsõ éveimet a pályán. A legutóbbi bemutatóm a Radnótiban, a Negyedik kapu sem úgy sikerült, ahogyan szerettem volna, pedig nagyon el akartam volna mondani valamit. A darab nagyjából arról szól, hogy ha kicsit is odafigyelünk, mindenben van szentség a cipõfûzéstõl kezdve a borotválkozásig. Ha teljeséggel átéled, a borotválkozás nem felesleges idõtöltés, nem veszítettem, hanem nyertem vele öt percet. Sajnos nem értem utol magam a szerepben, talán korábban jött, mint kellett volna. Van egy baráti társaságom, akik egyáltalán nincsenek elájulva a sikereimtõl, kritikusan nézik, hogy milyen, amit csinálok. Ha õk, Lengyel Tamás, Domokos Laci, Nagy Zsolt és Baksa Imre nem volnának, szakmailag sem itt tartanék. A feleségem és õk egy kerítés körülöttem - mindig keményen kiosztanak, ha hülyülök. Elvállaltam egy fellépést egy tévémûsorban, mert úgy gondoltam, van mondanivalóm az országnak, Nagy Zsolt ugyan óva intett tõle, mondván, egyáltalán nem biztos, hogy azok a gondolatok, melyek a fejemben revelatívnak tûnnek, tényleg olyan érdekesek. Nekem az a dolgom, hogy szerepeket fejtsek meg, és nem az, hogy oktassam a népet a tévén keresztül. Elmentem, belebuktam. Tanulság: máskor Zsoltira hallgatok.
MN: Hogy az elõbb említett baráti kör szintén színészekbõl áll, nem okoz szakmai féltékenységet önök között?
CsS: Hazugság, hogy azonos szakmában dolgozók között nincs szakmai féltékenység. Amikor Lengyel Tamás fõszerepet kapott a Radnótiban, én meg nem, majdnem falra másztam. Ittunk két sört, átdumáltuk, el lett intézve. Azzal, hogy kimondjuk, hogy kicikizzük a másikat, fel is oldjuk a konfliktust. Ezek többéves kapcsolatok, melyekbe a két nagy próbatétel, a bukta és a siker is belefér.
MN: Hogyan fejlõdhet egy színész a pályáján?
CsS: A tehetség összefügg a személyiséggel. A személyiség pedig úgy fejlõdik, ha az ember igyekszik rájönni a hibáira, és próbál minél kevesebbet hazudni önmagának. Ha az ember látja a hibáit és nem akarja õket leplezni, akkor mûködik, hat a személyisége.
MN: Az önismeret volna a kulcs?
CsS: A hazugságokat, az önbecsapást háttérbe kell szorítani. Szerdán nagylelkû vagyok, csütörtökön hihetetlenül pitiáner. El kell fogadjuk, ilyenek vagyunk. Az egyik kedvenc Weöres Sándor-versem, amirõl mindig a feleségem és a barátaim jutnak eszembe, ugyanerre rímel: "Volt nekem egy cimborám, mosakodni restellt, / Rátalált egy kéményseprõ, vitte a kisembert! / Volt nekem egy cimborám, nem volt sose tiszta / aki arra rátalál, mégis hozza vissza."
Hungler Tímea
