tévésmaci

Tyúkpör

  • tévésmaci
  • 2021. november 24.

Film

Amikor Sztupa és Troché hazamentek, rögtön bezárt a kocsma is.

Nem volt standolás, a pincérek nem rakosgatták fel a székeket az asztalokra, mindenki vette szépen a kabátját, a főnök hozta a kulcsot, zárta befelé az ajtót, s maga húzta le a nehéz vasredőnyt, kattintotta rá a lakatot. Aztán irány haza mindenki, nyakak behúzva, fejek leszegve, gallérok feltűrve, lépések szaporázva. Csak a zenészek gyűltek az állomási sarkon karéjba, sustorogni valamit izgatottan, egymás szavába vágva, mint hat felborzolt tollú, izgatott veréb. Mint hat dagadt veréb. Arról lehetett szó, hogy fájront előtt, az utolsó szám után, amikor pakolták már a hangszereiket, Sztupa megvette a prímás hegedűjét, most is idehallatszik a távolodó cincogása. Sokkal többet fizetett érte, mint amit ért, pedig mondtam, hogy Stradivarius, és még a nagyapámtól, a híres Harmadik Ignácz Lacitól kaptam első áldozásra, de Sztupa nem figyelt, amúgy is ismeri ezt a történetet, nem kérdezte az árát, biztosra akarván menni, elővett egy köteg pénzt, aznap éjszaka már nem is az elsőt.

Én tudom, mondta a prímás a köréje gyűlőknek, hogy ilyenkor jobb nem ellenkezni vele. Igen, de mi lesz holnap, mi lesz azzal a rengeteg pénzzel, mi lesz egyáltalán? De Sztupa és Troché már viszonylag messze jártak a keskeny járdán, befelé tartván a faluba. Elöl Troché, félrecsúszott ingmellel és kicsit bizonytalan léptekkel, de ragyogó pofával és a magasba szegezett tekintettel. Mögötte Sztupa tánclépésben, meg-megpördülve a tengelye körül, húzta. Nem volt ügyetlen játékos, Trochét könnyedén tudta követni, még így tánci­kálva-bohóckodva is. Mert a Troché fújta, fújta teli tüdőből, hogy aszongya: Én és a holdvilág, két finom mákvirág… tudta az utolsó betűig, hogyne tudta volna. Egész kellemes volt a baritonja; spicces kántálás, de tán a szenvedély vagy a magas kedv mégis megszépítette, hovatovább imponálóvá tette. Hajnalok hajnalán ugyan nem volt kinek imponálni, bár a pékek már dolgoztak, a segéd utánuk is szaladt egy stanicli forró kiflivel.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.