tévésmaci

Tyúkpör

  • tévésmaci
  • 2021. november 24.

Film

Amikor Sztupa és Troché hazamentek, rögtön bezárt a kocsma is.

Nem volt standolás, a pincérek nem rakosgatták fel a székeket az asztalokra, mindenki vette szépen a kabátját, a főnök hozta a kulcsot, zárta befelé az ajtót, s maga húzta le a nehéz vasredőnyt, kattintotta rá a lakatot. Aztán irány haza mindenki, nyakak behúzva, fejek leszegve, gallérok feltűrve, lépések szaporázva. Csak a zenészek gyűltek az állomási sarkon karéjba, sustorogni valamit izgatottan, egymás szavába vágva, mint hat felborzolt tollú, izgatott veréb. Mint hat dagadt veréb. Arról lehetett szó, hogy fájront előtt, az utolsó szám után, amikor pakolták már a hangszereiket, Sztupa megvette a prímás hegedűjét, most is idehallatszik a távolodó cincogása. Sokkal többet fizetett érte, mint amit ért, pedig mondtam, hogy Stradivarius, és még a nagyapámtól, a híres Harmadik Ignácz Lacitól kaptam első áldozásra, de Sztupa nem figyelt, amúgy is ismeri ezt a történetet, nem kérdezte az árát, biztosra akarván menni, elővett egy köteg pénzt, aznap éjszaka már nem is az elsőt.

Én tudom, mondta a prímás a köréje gyűlőknek, hogy ilyenkor jobb nem ellenkezni vele. Igen, de mi lesz holnap, mi lesz azzal a rengeteg pénzzel, mi lesz egyáltalán? De Sztupa és Troché már viszonylag messze jártak a keskeny járdán, befelé tartván a faluba. Elöl Troché, félrecsúszott ingmellel és kicsit bizonytalan léptekkel, de ragyogó pofával és a magasba szegezett tekintettel. Mögötte Sztupa tánclépésben, meg-megpördülve a tengelye körül, húzta. Nem volt ügyetlen játékos, Trochét könnyedén tudta követni, még így tánci­kálva-bohóckodva is. Mert a Troché fújta, fújta teli tüdőből, hogy aszongya: Én és a holdvilág, két finom mákvirág… tudta az utolsó betűig, hogyne tudta volna. Egész kellemes volt a baritonja; spicces kántálás, de tán a szenvedély vagy a magas kedv mégis megszépítette, hovatovább imponálóvá tette. Hajnalok hajnalán ugyan nem volt kinek imponálni, bár a pékek már dolgoztak, a segéd utánuk is szaladt egy stanicli forró kiflivel.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.