Film

Vámpírlányregény

Alkonyat: Hajnalhasadás – 2. rész

  • Baski Sándor
  • 2012. november 15.

Film

Stephenie Meyer kilenc évvel ezelőtt irtózatos bűnt követett el: újraértelmezte a vámpírmítoszt. Nem ő volt az első, és nyilván nem is az utolsó; Drakula utódai feltűntek már közönséges démonként (Alkonyattól pirkadatig), menő afroszamurájként (Penge) vagy épp androgün kislányként (Engedj be!). Meyer megbocsáthatatlan tette a rajongók szemében nem is az átfazonírozás ténye, hanem a mikéntje volt. Az írónő és a filmadaptációk készítői – élen a forgatókönyveket jegyző Melissa Rosenberggel – a vádirat szerint kiherélték a vámpírmítoszt a szó átvitt és (majdnem) konkrét értelmében is. A műfajvédőket nem az zavarta legjobban, hogy az Alkonyatból a karó, fokhagyma, koporsó szentháromsága kimaradt, és talán nem is a napfürdőző vérszívók bizarr látványa – hanem a női szemszög következetes érvényesítése. Meyer arra vetemedett, hogy Edward vámpír személyében egy átlagosnál konzervatívabb tinédzserlány vágybeteljesítő fantáziáját kreálja meg, olyan antimacsót, aki nem hajlandó emberi vért szívni, gyűlöli az erőszakot és elutasítja a házasság előtti szexet.


Nem meglepő módon a filmverziók is hasonló szellemben készülteknem traktálják véres jelenetekkel az erre kevésbé vevő női közönséget, senki sem halálozik el bennük a főbb szereplők közül, és a kibékíthetetlennek tűnő konfliktusok is gyorsan elsimulnak. Még a két ellenséges frakció, a vámpírok és a farkasemberek sem ugranak úgy igazából egymásnak – hiába reménykednének ebben a férfiasabb izgalmakra vágyó nézők –, hanem többnyire csak a mellkasdüllesztésig és az acsargásig jutnak. Megtörténik viszont az, ami egy macsómoziban elképzelhetetlen lenne: az ugyanarra a nőre pályázó két alfahím a kötelező averziókat letudva szövetségre lép egymással.

Az Alkonyat­-filmek nem azért félresikerült produkciók, mert domesztikálják a vámpír figuráját, és kiforgatják a műfaj sablonjait, hanem mindezek ellenére. Mintha az adaptációval megbízott filmipari szakmunkások jó előre tisztában lettek volna vele, hogy nem érdemes túl sok energiát fektetniük a projektbe – ha nem változtatnak sokat a történeten, a célközönség úgyis megrohamozza a mozikat. Hogy az akciójelenetek kidolgozása csak mérsékelten kreatív, még kevésbé problematikus, elvégre ebben a sorozatban – a vérbeli férfimozikkal ellentétben – az erőszakos szekvenciák jelentik a kötelező sallangot, a lényeg a dráma és a romantika. Erős színészi jelenlétre és teljesítményre lenne tehát a legnagyobb szükség – ehhez képest a Pattinson–Stewart–Lautner trió egy dél-amerikai szappanopera mozifilmes adaptációjából is lefelé lógna ki.

Az Alkonyat: Hajnalhasadás 2. részét éppen azért lehet teljes bizonyossággal a széria legjobb és legszórakoztatóbb epizódjának minősíteni, mert kevés teret hagy a tinibálványoknak könnyfakasztó talentumuk kibontakoztatására. Ezt már szerencsésen letudták a kettébontott finálé első felvonásában, amelyben Bella végre egybekelt szerelmével, egyetlen hét alatt kihordta közös gyereküket, majd vámpírrá változott. A folytatásban kiderül, hogy a vámpírok önkéntes rendőri szerve, a Volturi el akarja pusztítani a Cullen családot, amelynek tagjai erre válaszul vámpírsereget toboroznak.

Az alkotók joggal érezhették, hogy bár a rajongókat Bella és Edward másfél órás, rózsaszín szűrővel felvett enyelgésével is maximálisan ki lehetne elégíteni, az utolsó részből már nem lenne illendő kispórolni a feszültséget, az izgalmakat és a mindent eldöntő, grandiózus akciófinálét. Dilemmát legfeljebb az jelenthetett, hogy miként hangolják össze a fejeknek hullását és az egyéb erőszakos momentumokat az Alkonyat-saga hangsúlyozottan családbarát és korhatáros jellegével, de ahogy a vámpírokat sikerült korábban háziasítaniuk, úgy ezt a mutatványt is meg tudták oldani egy kifejezetten szellemes dramaturgiai csavar segítségével. Nagyjából a film utolsó harmadára pedig még a kevésbé figyelmes nézőknek is leeshet: Bill Condon rendező és kollégái gyakorlatilag forgattak egy apokrif epizódot az X-men-sorozathoz, amelyben magukat vámpíroknak mondó mutánsok feszülnek egymásnak. A Hajnalhasadás ennek ellenére, vagy éppen ezért, helyenként már-már nem kínos.

A Pro Video Film & Distribution Kft. bemutatója


Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.