Film

Vámpírlányregény

Alkonyat: Hajnalhasadás – 2. rész

  • Baski Sándor
  • 2012. november 15.

Film

Stephenie Meyer kilenc évvel ezelőtt irtózatos bűnt követett el: újraértelmezte a vámpírmítoszt. Nem ő volt az első, és nyilván nem is az utolsó; Drakula utódai feltűntek már közönséges démonként (Alkonyattól pirkadatig), menő afroszamurájként (Penge) vagy épp androgün kislányként (Engedj be!). Meyer megbocsáthatatlan tette a rajongók szemében nem is az átfazonírozás ténye, hanem a mikéntje volt. Az írónő és a filmadaptációk készítői – élen a forgatókönyveket jegyző Melissa Rosenberggel – a vádirat szerint kiherélték a vámpírmítoszt a szó átvitt és (majdnem) konkrét értelmében is. A műfajvédőket nem az zavarta legjobban, hogy az Alkonyatból a karó, fokhagyma, koporsó szentháromsága kimaradt, és talán nem is a napfürdőző vérszívók bizarr látványa – hanem a női szemszög következetes érvényesítése. Meyer arra vetemedett, hogy Edward vámpír személyében egy átlagosnál konzervatívabb tinédzserlány vágybeteljesítő fantáziáját kreálja meg, olyan antimacsót, aki nem hajlandó emberi vért szívni, gyűlöli az erőszakot és elutasítja a házasság előtti szexet.


Nem meglepő módon a filmverziók is hasonló szellemben készülteknem traktálják véres jelenetekkel az erre kevésbé vevő női közönséget, senki sem halálozik el bennük a főbb szereplők közül, és a kibékíthetetlennek tűnő konfliktusok is gyorsan elsimulnak. Még a két ellenséges frakció, a vámpírok és a farkasemberek sem ugranak úgy igazából egymásnak – hiába reménykednének ebben a férfiasabb izgalmakra vágyó nézők –, hanem többnyire csak a mellkasdüllesztésig és az acsargásig jutnak. Megtörténik viszont az, ami egy macsómoziban elképzelhetetlen lenne: az ugyanarra a nőre pályázó két alfahím a kötelező averziókat letudva szövetségre lép egymással.

Az Alkonyat­-filmek nem azért félresikerült produkciók, mert domesztikálják a vámpír figuráját, és kiforgatják a műfaj sablonjait, hanem mindezek ellenére. Mintha az adaptációval megbízott filmipari szakmunkások jó előre tisztában lettek volna vele, hogy nem érdemes túl sok energiát fektetniük a projektbe – ha nem változtatnak sokat a történeten, a célközönség úgyis megrohamozza a mozikat. Hogy az akciójelenetek kidolgozása csak mérsékelten kreatív, még kevésbé problematikus, elvégre ebben a sorozatban – a vérbeli férfimozikkal ellentétben – az erőszakos szekvenciák jelentik a kötelező sallangot, a lényeg a dráma és a romantika. Erős színészi jelenlétre és teljesítményre lenne tehát a legnagyobb szükség – ehhez képest a Pattinson–Stewart–Lautner trió egy dél-amerikai szappanopera mozifilmes adaptációjából is lefelé lógna ki.

Az Alkonyat: Hajnalhasadás 2. részét éppen azért lehet teljes bizonyossággal a széria legjobb és legszórakoztatóbb epizódjának minősíteni, mert kevés teret hagy a tinibálványoknak könnyfakasztó talentumuk kibontakoztatására. Ezt már szerencsésen letudták a kettébontott finálé első felvonásában, amelyben Bella végre egybekelt szerelmével, egyetlen hét alatt kihordta közös gyereküket, majd vámpírrá változott. A folytatásban kiderül, hogy a vámpírok önkéntes rendőri szerve, a Volturi el akarja pusztítani a Cullen családot, amelynek tagjai erre válaszul vámpírsereget toboroznak.

Az alkotók joggal érezhették, hogy bár a rajongókat Bella és Edward másfél órás, rózsaszín szűrővel felvett enyelgésével is maximálisan ki lehetne elégíteni, az utolsó részből már nem lenne illendő kispórolni a feszültséget, az izgalmakat és a mindent eldöntő, grandiózus akciófinálét. Dilemmát legfeljebb az jelenthetett, hogy miként hangolják össze a fejeknek hullását és az egyéb erőszakos momentumokat az Alkonyat-saga hangsúlyozottan családbarát és korhatáros jellegével, de ahogy a vámpírokat sikerült korábban háziasítaniuk, úgy ezt a mutatványt is meg tudták oldani egy kifejezetten szellemes dramaturgiai csavar segítségével. Nagyjából a film utolsó harmadára pedig még a kevésbé figyelmes nézőknek is leeshet: Bill Condon rendező és kollégái gyakorlatilag forgattak egy apokrif epizódot az X-men-sorozathoz, amelyben magukat vámpíroknak mondó mutánsok feszülnek egymásnak. A Hajnalhasadás ennek ellenére, vagy éppen ezért, helyenként már-már nem kínos.

A Pro Video Film & Distribution Kft. bemutatója


Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Levél egy távoli galaxisból

Mészáros Lőrinc olyan, mint a milói Vénusz. De már nem sokáig. Ő sem valódi, s róla is hiányzik ez-az (nem, a ruha pont nem). De semmi vész, a hiány pótlása folyamatban van, valahogy úgy kell elképzelni, mint a diósgyőri vár felújítását, felépítik vasbetonból, amit lecsupáltak a századok. Mészáros Lőrincnek a története hiányos, az nem lett rendesen kitalálva.

A gólem

Kicsit sok oka van Karoł Nawrocki győzelmének a lengyel elnökválasztás június 1-jei, második fordulójában ahhoz, hogy meg lehessen igazán érteni, mi történt itt. Kezdjük mindjárt azzal a tulajdonképpen technikai jellegűvel, hogy az ellenfele, Rafał Trzaskowski eléggé elfuserált, se íze, se bűze kampányt vitt.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.