Verzió

Égő olajfák

5 törött kamera

  • - bundula -
  • 2012. november 12.

Film

Emad Burnat 2005-ben, negyedik fia születésekor kezdte filmezni lakóhelye, a palesztin Bil'in tiltakozó akcióit. A falu az Izraelt Ciszjordániától (a hatnapos háborúban elfoglalt egyik területrésztől) elválasztó ún. "zöld vonal", a felépített - majd néhány éve megbontott - fal közelében fekszik. A fal kijelölt nyomvonala elvágta a helyi palesztinokat a földjeiktől, s a terület kisajátításakor a hadsereg az útban lévő olajfaültetvényeket buldózerrel kidöntötte - a lakosság éveken át minden pénteken ez ellen demonstrált.


 

A film első szinten e tiltakozások történetét, egy kis falu erőszakmentes akcióit rögzíti. Emad az öt év alatt öt kamerát használt el; hármat munka közben lőttek szét a kezében, egyet egy izraeli telepes tört össze, egy pedig karambolja során ment tönkre. A parasztok demonstrációira a hadsereg és a szomszédos emelkedőn bámulatos gyorsasággal fölhúzott város (jobbára ortodox) zsidó telepesei aránytalan erőszakkal reagálnak. Nappali, majd éjszakai letartóztatások követik egymást; a telepesek az ő oldalukon lévő, de a bil'iniek tulajdonát képező olajfákat fölgyújtják; előbb csak felnőtteket, utóbb már gyerekeket visznek börtönbe, s az idővel a kamera előtt agyonlőtt tüntetők száma is egyre nagyobb lesz.

A fölvételek ezt a valóságot mutatják. Aki úgy akarja, az Izrael (a zsidók) brutalitását látja ebben; mások meg az Izrael-ellenes propaganda egy újabb termékét a "szegény kődobáló palesztin kisgyerekek" közhelyes nézőpontjából. Mindkét értelmezés mellett hozható föl érv. (A második esetben ez nyilván nem egyszerű, de csak elsőre nem az: a falépítés indokáról, az öngyilkos merénylőkről például semmit nem hallani, ahogy a palesztin fegyveres szervezetekről sem.)

A történetet magát - a kis palesztin falu világhíres, a nemzetközi sajtóban jól dokumentált szabadságharcát, amelyet külföldi (elsősorban azonban izraeli) aktivisták támogattak a jelenlétükkel is, s amelynek jogosságát az izraeli legfelsőbb bíróság is elismerte - kevéssé kell magyarázni. Ám a dokumentumfilm fő alakja a két mellékszereplő: a tüntetéssorozat kezdetekor született Gibreel, aki az erőszak és a gyűlölet nyelvét ötéves korára akaratlanul is megtanulja, és Emad felesége, aki a körülmények ellenére is normális családi életet akar. A kisfiú ellopott gyerekkora, anyjának a kamera előtti kétségbeesett kiborulása, Emad keserű kommentárja a falucska harcára ráépülő politikusokról, a gyerekeinek jutott életlehetőségről jóval több és megrendítőbb, mint egy bármilyen célzatú propagandafilm.

Figyelmébe ajánljuk

Pizsamapartizánok

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.

Amerikai legenda

Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.

AI kontra Al Bano

A kisebb-nagyobb kihagyásokkal és különböző neveken, de 1987 óta létező Vasvári Színjátszó Fesztivál az alkalmi falusi színjátszóktól a független színházi szféra elismert társu­la­tai­ig terjedően reprezentálja a hazai nem hivatásos színjátszás különböző szintjeit.

Családban marad

A kiállításon apa és fia műveit látjuk generációs párba állítva, nemzetközi kontextusba helyezve és némileg rávilágítva a hazai üvegművészet status quójára.