Verzió

Égő olajfák

5 törött kamera

  • - bundula -
  • 2012. november 12.

Film

Emad Burnat 2005-ben, negyedik fia születésekor kezdte filmezni lakóhelye, a palesztin Bil'in tiltakozó akcióit. A falu az Izraelt Ciszjordániától (a hatnapos háborúban elfoglalt egyik területrésztől) elválasztó ún. "zöld vonal", a felépített - majd néhány éve megbontott - fal közelében fekszik. A fal kijelölt nyomvonala elvágta a helyi palesztinokat a földjeiktől, s a terület kisajátításakor a hadsereg az útban lévő olajfaültetvényeket buldózerrel kidöntötte - a lakosság éveken át minden pénteken ez ellen demonstrált.


 

A film első szinten e tiltakozások történetét, egy kis falu erőszakmentes akcióit rögzíti. Emad az öt év alatt öt kamerát használt el; hármat munka közben lőttek szét a kezében, egyet egy izraeli telepes tört össze, egy pedig karambolja során ment tönkre. A parasztok demonstrációira a hadsereg és a szomszédos emelkedőn bámulatos gyorsasággal fölhúzott város (jobbára ortodox) zsidó telepesei aránytalan erőszakkal reagálnak. Nappali, majd éjszakai letartóztatások követik egymást; a telepesek az ő oldalukon lévő, de a bil'iniek tulajdonát képező olajfákat fölgyújtják; előbb csak felnőtteket, utóbb már gyerekeket visznek börtönbe, s az idővel a kamera előtt agyonlőtt tüntetők száma is egyre nagyobb lesz.

A fölvételek ezt a valóságot mutatják. Aki úgy akarja, az Izrael (a zsidók) brutalitását látja ebben; mások meg az Izrael-ellenes propaganda egy újabb termékét a "szegény kődobáló palesztin kisgyerekek" közhelyes nézőpontjából. Mindkét értelmezés mellett hozható föl érv. (A második esetben ez nyilván nem egyszerű, de csak elsőre nem az: a falépítés indokáról, az öngyilkos merénylőkről például semmit nem hallani, ahogy a palesztin fegyveres szervezetekről sem.)

A történetet magát - a kis palesztin falu világhíres, a nemzetközi sajtóban jól dokumentált szabadságharcát, amelyet külföldi (elsősorban azonban izraeli) aktivisták támogattak a jelenlétükkel is, s amelynek jogosságát az izraeli legfelsőbb bíróság is elismerte - kevéssé kell magyarázni. Ám a dokumentumfilm fő alakja a két mellékszereplő: a tüntetéssorozat kezdetekor született Gibreel, aki az erőszak és a gyűlölet nyelvét ötéves korára akaratlanul is megtanulja, és Emad felesége, aki a körülmények ellenére is normális családi életet akar. A kisfiú ellopott gyerekkora, anyjának a kamera előtti kétségbeesett kiborulása, Emad keserű kommentárja a falucska harcára ráépülő politikusokról, a gyerekeinek jutott életlehetőségről jóval több és megrendítőbb, mint egy bármilyen célzatú propagandafilm.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.