Verzió

Égő olajfák

5 törött kamera

  • - bundula -
  • 2012. november 12.

Film

Emad Burnat 2005-ben, negyedik fia születésekor kezdte filmezni lakóhelye, a palesztin Bil'in tiltakozó akcióit. A falu az Izraelt Ciszjordániától (a hatnapos háborúban elfoglalt egyik területrésztől) elválasztó ún. "zöld vonal", a felépített - majd néhány éve megbontott - fal közelében fekszik. A fal kijelölt nyomvonala elvágta a helyi palesztinokat a földjeiktől, s a terület kisajátításakor a hadsereg az útban lévő olajfaültetvényeket buldózerrel kidöntötte - a lakosság éveken át minden pénteken ez ellen demonstrált.


 

A film első szinten e tiltakozások történetét, egy kis falu erőszakmentes akcióit rögzíti. Emad az öt év alatt öt kamerát használt el; hármat munka közben lőttek szét a kezében, egyet egy izraeli telepes tört össze, egy pedig karambolja során ment tönkre. A parasztok demonstrációira a hadsereg és a szomszédos emelkedőn bámulatos gyorsasággal fölhúzott város (jobbára ortodox) zsidó telepesei aránytalan erőszakkal reagálnak. Nappali, majd éjszakai letartóztatások követik egymást; a telepesek az ő oldalukon lévő, de a bil'iniek tulajdonát képező olajfákat fölgyújtják; előbb csak felnőtteket, utóbb már gyerekeket visznek börtönbe, s az idővel a kamera előtt agyonlőtt tüntetők száma is egyre nagyobb lesz.

A fölvételek ezt a valóságot mutatják. Aki úgy akarja, az Izrael (a zsidók) brutalitását látja ebben; mások meg az Izrael-ellenes propaganda egy újabb termékét a "szegény kődobáló palesztin kisgyerekek" közhelyes nézőpontjából. Mindkét értelmezés mellett hozható föl érv. (A második esetben ez nyilván nem egyszerű, de csak elsőre nem az: a falépítés indokáról, az öngyilkos merénylőkről például semmit nem hallani, ahogy a palesztin fegyveres szervezetekről sem.)

A történetet magát - a kis palesztin falu világhíres, a nemzetközi sajtóban jól dokumentált szabadságharcát, amelyet külföldi (elsősorban azonban izraeli) aktivisták támogattak a jelenlétükkel is, s amelynek jogosságát az izraeli legfelsőbb bíróság is elismerte - kevéssé kell magyarázni. Ám a dokumentumfilm fő alakja a két mellékszereplő: a tüntetéssorozat kezdetekor született Gibreel, aki az erőszak és a gyűlölet nyelvét ötéves korára akaratlanul is megtanulja, és Emad felesége, aki a körülmények ellenére is normális családi életet akar. A kisfiú ellopott gyerekkora, anyjának a kamera előtti kétségbeesett kiborulása, Emad keserű kommentárja a falucska harcára ráépülő politikusokról, a gyerekeinek jutott életlehetőségről jóval több és megrendítőbb, mint egy bármilyen célzatú propagandafilm.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.