Film

Végtelenül

Michael Haneke: Happy end

Film

Talán az még nem minősül spoilernek, ha tisztázzuk: a címbe foglalt jelenségről az derül ki, hogy nincs. Hogy csak jól jövedelmező hazugság.

De még a szolidan felemelő, kellemes érzéssel eltöltő végkifejlet is ordas kamu! Eddig oké, ez az első lecke Haneke sátáni birkaiskolájában, ezt már a Furcsa játék kissráca vagy a Rejtély kamasz fiúja is vágja. Az igazi pszichohorror itt kezdődik: a véget kísérő, roppant őszintének és mélynek látszó szomorúság is ugyanolyan lódítás. A hetvenes évei derekán járó, cinikus osztrák már megint egy olyan kegyetlen játékot eszelt ki, hogy Jigsaw is belepirul: nem a tragédia a tragikus, az megtisztító, erkölcsnemesítő katarzissal és egyéb baromságokkal jár; az a tragikus, ha a tragédia nem jön el. Ha egy minden elemében és vonatkozásában halálra ítélt világban semmi sem hozza el a véget. Így nem marad más, mint az élet közönyös szimulációja a végtelenségig elnyúló végórák tompa fényei között, szótlan vacsora este, fuvar a gyereknek reggel, tétova fejsimítások, a törődés megannyi üres gesztusa.

Egy gazdag francia család hanyatlását látjuk, hol máshol, mint Calais-ban, a menekülttábor tőszomszédságában: a családi céget perelné az üzemi balesetben elhunyt munkás családja, a kislány anyjától csent antidepresszánssal tömi a hörcsögét, a jóvágású sebész apa szerelemre áhítozó szíve titkos szado-mazo szexcsettől dobban meg, az agg családfő a fodrászának esedezik, hogy tegye már el láb alól. A diabolikus szappanoperában az egyetlen elképzelhető hepiend, a legboldogabb vég az eutanázia – persze, hogy Georges-ot elutasítja a zürichi kórház, mert túl jól van. A Szerelem idős és beteg Anne-jának még megadatott a férje által kísért felemelő haldoklás és a meghívott halál, hasonlóan Haneke alig ismert korai filmje, A hetedik kontinens kollektív családi eltávozásához. Az özvegy férfi már nem ilyen szerencsés, és világos, hogy Haneke emberi albumában ez a totálisan elszemélytelenedett nyugati társadalom fölött hozott ítélet is. Egy technikai fejlődést és jólétet hajszoló, elmagányosodott közösségé, ami a mobilképernyők és közösségimédia-platformok tükörrengetegében rég szem elől veszítette a valóságot, ezzel a képességet arra, hogy szembenézve az igazsággal egyszer és mindenkorra kimúljon.

Ez szép és jó, a világ csúf és gonosz, az idősödő hómadár még mindig humoránál van, sőt nézője szétcincálásához most erőszakkitörésekre és vérfröccsenésre sincs szüksége. Csak ezt már mind tudtuk, és éppen Hanekétől. A Happy end túlságosan is ismerős puzzle-darabkáiból – A fehér szalaggal ellentétben – nem áll össze nagyszabású vízió, csak az európai film élvonalától búcsúzó, mára kissé meghaladott auteur fakó portréja.

Forgalmazza a Cirko Film – Másképp Alapítvány

Figyelmébe ajánljuk

Két óra X

Ayn Rand műveiből már több adaptáció is született, de egyik sem mutatta be olyan szemléletesen az oroszországi zsidó származású, ám Amerikában alkotó író-filozófus gondolatait, mint a tőle teljesen független Mountainhead.

Megtörtént események

  • - turcsányi -

A film elején megkapjuk az adekvát tájékoztatást: a mű megtörtént események alapján készült. Első látásra e megtörtént események a 20. század második felének délelőttjén, az ötvenes–hatvanas évek egymásba érő szakaszán játszódnak, a zömmel New York-i illetékességű italoamerikai gengsztervilág nagyra becsült köreiben.

Élet-halál pálinkaágyon

Óvodás korunktól ismerjük a „Hej, Dunáról fúj a szél…” kezdetű népdalt. Az első versszakban mintha a népi meteorológia a nehéz paraszti sors feletti búsongással forrna össze, a második strófája pedig egyfajta könnyed csúfolódásnak tűnik, mintha csak a pajkos leánykák cukkolnák a nyeszlett fiúcskákat.

Egy fölényeskedő miniszter játékszere lett a MÁV

A tavalyi és a tavalyelőtti nyári rajtokhoz hasonlóan a vasúttársaság most sem tudott mit kezdeni a kánikula, a kereslet és a körülmények kibékíthetetlen ellentétével, s a mostani hosszú hétvégén ismét katasztrofális állapotok közt találhatták magukat az utasok.