Első filmjével, a 101 Reykjavíkkal több mint meggyőző bizonyítékát adta, hogy Izland is rajta van a filmes világtérképen. Tavaly a Vérvonal című krimijével Hullámtörők díjas lett a Titanicon, ahová idén mint zsűrielnök és a programban szereplő Fehér nászéjszaka rendezője tér vissza.
*
Magyar Narancs: Milyen zsűrizési trendeket tapasztalt mostanában?
Baltasar Kormákur: A zsűrik még mindig hajlamosak egy film értékeibe a készítők körülményeit is beleszámolni, például ha egy versenyfilm rendezője nem vehet részt a fesztiválon, mert politikai okok miatt nem hagyhatta el a hazáját. Én viszont azt mondom, nézzük magát a filmet, hogy mit vállalt, és ezt hogyan teljesítette. Ha állást foglal bizonyos politikai kérdésekben, és ezt okosan, nem szájbarágósan teszi, az remek dolog, de vannak olyan zsűritagok, akik megelégszenek a számukra szimpatikus politikai üzenettel, nekem azonban ez édeskevés.
MN: Az ön tavalyi filmje, a Fehér nászéjszaka volt Izland hivatalos Oscar-jelöltje. A külföldi filmek kategóriájában kifejezetten jó pontnak számít a politika.
BK: Lehet, hogy épp ezért rostáltak ki, Csehov nem volt eléggé politikus nekik, a Fehér nászéjszaka ugyanis az Ivanov adaptációja.
MN: Miért Csehov?
BK: Ez egy kísérlet volt a részemről, a filmmel párhuzamosan ugyanis a reykjavíki nemzeti színházban is megrendeztem az Ivanovot, méghozzá ugyanazzal a szereposztással. A színpadon maradtam a darab eredeti világánál, a filmben azonban áthelyeztem a mai Izlandra. De nemcsak a médiumokkal való játék izgatott, hanem az Ivanov társadalomrajza is, amiben szerintem sok minden emlékeztet a mai izlandi viszonyokra.
MN: Mi a legszembetűnőbb hasonlóság Ivanov világa és a mai Izland között?
BK: Hogy mást ne mondjak, adja magát a párhuzam Ivanov anyagi csődje és a pénzügyi összeomlás között.
MN: Ezek szerint kapóra jött a válság, legalábbis a film szempontjából, hiszen a Fehér nászéjszaka az összeomlást megelőző időkben készült, amikor erre az olvasatra még aligha gondolhatott.
BK: Valóban, még az összeomlás előtt készítettük, de a csőd már régóta a levegőben lógott, és sokan világosan látták, hogy a fennálló viszonyok egyszerűen nem tarthatók, ennek a világnak előbb-utóbb befellegzik.
MN: Első filmje, a 101 Reykjavík világa viszont igazán kedvező képet festett a fővárosról, legalábbis a féktelen bulizásra hajlamos, fiatalabb korosztályok szemében.
BK: Ehhez képest a helyi turisztikai hivatal valamiféle ellenségképet látott bennem, mert nem a természeti csodáinkat mutogattam. Azt mondták, olyannak mutatom Reykjavíkot, mintha egy isten háta mögötti falu lenne Szibériában. De ha egyszer én ilyennek látom!
MN: Ha a 101 Reykjavík szálka volt a szemükben, akkor a minden tekintetben jóval komorabb Vérvonallal még súlyosabb vétséget követett el, már ami a kedvező Izland-képet illeti.
BK: Ráadásul a Vérvonalat a gazdasági boom idején készítettem, amikor Izland soha nem tapasztalt gazdagodásnak indult. Ez a film azonban a hátul maradottakról szól, azokról, akik nem a haszonélvezők közé tartoztak.
MN: Ehhez képest az izlandiak tódultak a mozikba.
BK: Fura egy nép vagyunk, van bennünk valami régi keletű, bizarr vonzalom a fekete humor és a saját, nem épp szívderítő történeteink iránt. Viszont a skandináv filmekre jellemző önsajnálatot ki nem állhatom, én az egészséges önkritika híve vagyok.
MN: A térség egyik legismertebb filmprodukciós cége a Lars von Trier által alapított Zentropa. Dolgozott velük?
BK: Kétszer is. De a skandináv pénzeken kívül a németeknek és a franciáknak is sokat köszönhetek.
MN: A Zentropa körül kialakult Dogma mozgalomhoz hogy viszonyult?
BK: Szerintem kamu volt az egész. Mint amikor a gazdag ember felfedezi magának a szegény ember moziját, és mint valami attrakciót kezdi mutogatni. Szerintem ezért is múlt ki viszonylag hamar. Nekik is megmondtam, nem csináltam belőle titkot.
MN: És az ön viszonya milyen Izlandhoz?
BK: Nyáron imádom, a téli bezártságban viszont könnyen a pokolba tudom kívánni. Ez a szeretet-gyűlölet viszony persze nem csak az évszakok függvénye; kicsi, elszigetelt nemzet vagyunk, alig néhány százezren beszélik a nyelvünket, és persze mindenki tud mindent a másikról.
MN: Sokat lehet olvasni erről az összezártságról és a sikeresekkel szembeni irigységről a Vérvonalat is jegyző Arnaldur Indridason krimijeiben, az Erlendur nyomozót szerepeltető sorozatban.
BK: Ezért is éreztem közel magamhoz Arnaldur Vérvonalát, mert hasonlóképpen viszonyulunk az országhoz. Hamar le is csaptam a könyvre, szinte a megjelenés napján megvettem a filmjogokat, amikor még senki sem jósolt nagy jövőt a regénynek.
MN: Lesz újabb Erlendur-film?
BK: Arnaldurral közösen írjuk a Kihantolt bűnök forgatókönyvét. Remélem, hamarosan elkezdhetjük forgatni.
MN: 2010-re ígérik a Vérvonal amerikai remake-jét. Részt vesz benne?
BK: Csak mint producer, de érdemben nincs beleszólásom. Louisianába helyezték át a történetet, meglátjuk, mire mennek vele.
MN: Az izlandiak körében nemcsak mint filmes és színházi ember, de mint bártulajdonos is ismert. Megvan még a műintézmény, aminek ön és a Blur-alapító Damon Albarn a tulajdonosa?
BK: Épp most adtam el.
MN: És miért vette meg?
BK: Mert osztottam-szoroztam, és arra jutottam, hogy kifizetődőbb megvenni a helyet, mint állandóan fizetni az italokért. Akkoriban ugyanis elég sokat áldoztam az alkoholra.
MN: És hogy jött a képbe Albarn?
BK: Damon Albarn is hasonló dilemmákkal küzdött, már ami a piálást illeti. Sokat járt Izlandra lerészegedni, és egy nap ott találtam a bárban, hullarészegen, az egyik asztalra borulva. Felráztam, és felajánlottam, hogy szálljon be a buliba. Ugyanaz az érvelés győzött nála is, mint nálam.
