"Most másképp szörnyű" - Gothár Péter a Kinóban

  • Dusza Erika
  • 2009. március 26.

Film

Magyar filmrendezőt láthatott szombat este a Kino kisszínpadán, aki az Ajándék ez a nap vetítése után sem hagyta el ülőhelyét: Gothár Péter 1979-ben készült első nagyjátékfilmje után maga Gothár Péter következett, akit a filmjeiből rendezett vetítéssorozat alkalmából Gelencsér Gábor filmesztéta és Török Ferenc filmrendező bírt beszélgetésre. Köves Gábor

Már az esztéta-rendező-rendező ülésrendből kivehetők voltak az est időtartamára szóló partnerségi viszonyok: Gelencsér felvetett és irányt adott, Gothár válaszolt és kalandozott, Török jelen volt és hozzászólt. A bölcsészalapú kérdések és a rájuk adott alkotói hümmögések hasonló pódiumokon gyakran beálló zavarát már a bevezetőben sikerült kivédeni: mielőtt elkezdődött volna a beszélgetés, Gelencsér önironikusan "leplezte le" önnön bölcsészségét, és mint az életmű szakavatott ismerője, aki Káoszkeringő címmel egy teljes könyvet is szentelt Gothár filmjeinek, rögtön elfogultságot is jelentett be maga ellen. De jótékonyan hatott a valamivel több mint egyórás beszélgetés folyására az a körülmény is, hogy - miként azt Gelencsér is kiemelte - semmiféle hivatalos évforduló, hátsó ünneplési szándék nem vezette a szervezőket. A vetítéssorozatot egyes-egyedül a filmek indokolták, melyek, köszönik, a maguk jogán ma is élnek; hogy mennyire, azt ezen az estén az Ajándék ez a napon mérhette le a félháznyi nagyközönség. A mindenkori első filmesek akadályt nem ismerő, lázas készülődését ("ha nekem akkor megmondják, hogy hétfőn forgatni lehet, és megmondják, miről, akkor arról fogok írni") viszont már a vetítésbe csak belehallgató rendező visszaemlékezéséből mérhette le a hallgatóság. Gothár a Gothár-filmek groteszkbe hajló, fanyar szenvedélyességével ecsetelte az első, szerelemgyerekként aposztrofált nagyjátékfilm fogantatásának körülményeit, beszélt a korabeli műhelymunkáról ("nem mintha visszasírnám azt az időt, de voltak valamiféle műhelyek"), az engedélyeztetés mikéntjéről és az akkoriban uralkodó apparátusi hangnemről is. "Most másképp szörnyű a tónus" - kötötte össze egy jellemző félmondattal az akkor voltat az új idők új hanghordozásaival, és ez a "most másképp rossz" a továbbiakban is ott bujkált a rendező szavaiban.

Török számára saját gyermekkorát, tárgyi emlékeit és családi viszonyait idézte meg az Ajándék ez a nap, de hogy ez lenne az első Dogma-film, ahogy azt Gothár és Gelencsér is egy meg nem nevezett rácsodálkozótól hallotta, azt az ifjabb rendezőkolléga kénytelen volt - a mű megtervezett kompozícióira hivatkozva - határozottan megcáfolni. Viszont arra az életmű egészét firtató felvetésre, hogy filmjei egy családregényt adnának ki, a hatvanas években eszmélődők családtörténetét, sem határozott cáfolat, sem kellő megerősítés nem érkezett az életmű elkövetőjétől. Valahol a kettő között, az igen is meg nem is mezsgyéjén lyukadtunk ki. És a meg nem valósult Gothár-filmeknél: a film nélkül maradt forgatókönyvek - a legilletékesebb friss felmérése szerint - térdmagasság fölött állnak, a meg nem valósult "szomorú álmok" közt pedig olyanok árválkodnak, mint az Iskola a határon tervezett filmváltozata ("Csak nem kéne nekem úgy meghalni, hogy nincs kész az Iskola a határon"), a Toldi mint tévésorozat, egy Jancsi és Juliska történet ("a legjobban izgatott az utóbbi 20 évben") és Tar Sándortól a Szürke galamb adaptációja, melyet, mint Török finoman jelezte, szívesen átvállalna. Gothár lemondó, de csoda esetén kész megalkudni: "Szerintem meg tudnánk egyezni. Ha lenne egy ilyen szárnyas fejvadász, aki azt mondaná, hogy most a Gothár minden álmából megcsinálhatna egyet, az összes többit meg adja át, akkor meg is tudnám nevezni, hogy melyiket kire bíznám szívesen." Amit viszont Török valóban átvállalt, az a Megáll az idő mélyen ülő öröksége ("azokat a díszleteket és hangulatokat, amiket én kerestem, ő már leforgatta"), és ha volt külön tétje a Moszkva térnek, az Gothár szerint az volt, hogy elég érdekes-e filmen '89. A helyes válasz, miként azt bárki, néző és kritikus is elmondhatja: elég érdekes volt. Minthogy azonban szárnyas fejvadászból a beszélgetés során egy sem jelentkezett, a Gothár által pedzegetett lehetséges kedvezményezettek kilétéről nem tudhattunk meg többet, de név nélkül azért nem maradtunk, a magyar film kikövezett tévútja például - igencsak önkritikus hangon - néven neveztetett. A bűnöst önmegvalósításnak hívják, és Gothár nem rest saját példát hozni, az 1991-es keltezésű Melodrámát ("nem merem megnézni, mert lehet, hogy rájönnék, mi vele a baj"), melyet szokásától eltérően egymaga írt, tanulságképpen pedig oda jutunk, hogy a filmes csak úgy lehet szabad, ha az irodalmi háttér rendben van. A Részlegnél például olyannyira rendben volt, hogy a forgatás, a rendező gőzfürdői hasonlatával élve, maga volt a lusták uszodája.

Egy-egy mellékágon a korai alkotótársak is felvillantak, nem is mindig a legjellemzőbb portréjukkal. A Megáll az idő forgatókönyvével összenőtt Bereményi Géza ezúttal az Ajándék ez a nap háttérembereként merült fel a múltból, akitől Gothár a két hősnő közti dialógusok átfésülésében kért segítséget, Koltai Lajos kapcsán pedig nemcsak az ugyanebben a filmben kikísérletezett újszerű fényhasználat került szóba, hanem a rendező és az operatőr nővére is, akiknek révén az öcsök összeismerkedtek. A beszélgetésnek időről időre egy negyedik résztvevője is akadt, Gothár egykori tanára, a közönség soraiban helyet foglaló Makk Károly személyében, aki nézőként érkezett ugyan, de a színpadon fent ülő hajdani tanítvány kiszólásainak köszönhetően csak félig-meddig maradhatott civilben. E spontán közjátékoknak hála ezúttal az élet imitálta a mozit: az Ajándék ez a nap Makk felé tett játékos kikacsintásai az egykori diák életműsorozata alkalmával folytatódtak.

Kino, március 21.

Neked ajánljuk