Film

Blackpink, Big Bang és persze a BTS – csak három példa a K-popra, azaz a koreai popzenére, amely már réges-rég átkelt Ázsián, hogy az egész világot letarolja.

Az alsóbb kutyák keserveinek vidám tárgyalására kétségkívül a burleszk a legalkalmasabb filmműfaj.

A bűn a filmek döntő hányadában úgy éli világát eleinte, mint Marci Hevesen.

Liam Neeson is volt már minden, csak akasztott ember nem.

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Nicolas Cage immár negyedszázada tapossa pályájának azt a peridusát, amelyet Korda György az első Sziget-fellépése óta.

Josh Margolin debütfilmjében van valami ismerős Sundance-édesség.

A magyar cím természetfilmre utal, de csak kicsit megtévesztő.