Visszhang: film

Thelma

Visszhang

Josh Margolin debütfilmjében van valami ismerős Sundance-édesség.

Szerethető idős néni, jól időzített komikum közé ékelt életbölcsességek, pasztellszínek, kellemes puhaság. Ami mégis megkülönbözteti az alkotást haszonszőrű társaitól, az Margolin őszinte szerelme saját nagymamája, Thelma iránt. Fiatal kora ellenére a rendező pontosan érzi és érti, mit jelent az öregség; könnyedén ráhangolódik a napok lassuló ritmusára, a fogyatkozó baráti körre, a zsugorodó kihívásokra (internet, lépcsők, önálló mobilitás) és gyarapodó veszélyekre (esés, feledékenység). Ezekből úgy fakaszt komédiát, hogy közben nem űz gúnyt az idős emberekből. Margolin látja, ahogy a társadalom infantilizálja és elfeledi korosodó tagjait, és nem nyugszik bele e bánásmódba.

A 94 éves Thelma (June Squibb) egyedül él Los Angelesben. Napjait a rutin és a lógás tölti ki henye unokájával (Fred Hechinger). Danny az egyetlen családtagja, aki valódi empátiával és tisztelettel kezeli, épp ezért esik pánikba, amikor egy magát Dannynek kiadó fiatalember azzal hívja, hogy börtönbe került és sürgősen óvadékra lenne szüksége. Thelma klasszikus unokázós csalás áldozata lesz, de családja csitítása ellenére nem fogadja el sorsát és a már elpostázott 10 ezer dollár nyomába ered. Tom Cruise Mission: Impossible-alakításától ihletve igyekszik bizonyítani, hogy van még benne szufla. Squibb partnerével, Richard Round­tree-vel (a Shaft tökös nyomozója) tartást és ragyogást ad nyugdíjas hőseinek, akik a negédes kilengések ellenére az átlag fölé emelik ezt a bájos szenior akció-vígjátékot.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.