étel, hordó

Fióka

  • ételhordó
  • 2016. április 10.

Gasztro

Az ősvillamosokon egy vezetőállás volt, vagyis egy irányba tudtak csak menni, ezért a síneket kellett úgy építeni, hogy a járművek a végállomáson megfordulhassanak, és elindulhassanak az ellenkező irányba. Valaha hurokvágányokkal volt tele Budapest a Csömöri úttól a Filatorigátig. Ma már csak mutatóba van belőlük néhány, azok is inkább holtvágányok, ám az egyik legismertebb, a János kórház előtti ma is működik. Innen indul az 59-es a Farkasréti temetőbe, miután leírja azt a bizonyos kört. Talán nem nehéz elképzelni, hogy így valamiféle sziget jön létre, amivel aztán vagy kezdenek valamit, vagy nem.

A János kórháznál nem panaszkodhatunk. Nemcsak kellemes parkot és játszóteret jár körbe a villamos, de téglaépítésű házikót is, ahol a hely szellemétől eltérő profilú vendéglátóhely üzemel, vagyis nem kávézó/kocsma/hamburgeres/lángosos, hanem valami egészen más.

De a Fióka azért sem étteremnek, sem vendéglőnek nem mondható. Talán a mostanában oly divatos bistro lenne a legtalálóbb, csakhogy a hozzánk hasonló ötvenes palik, amíg élnek, nem felejtik azokat a rémes bisztrókat, amelyekkel teli volt az ország, mígnem Ronald bohóc meg nem érkezett a másféle horror ígéretével.

Itt viszont nincsen semmi félnivalónk. Alig néhány fogás az étlapon, illetve a napi palatáblán, mégis nehezünkre esik a döntés. De az elsőnek érkező kacsamájpaté fügelekvárral és házi brióssal (1800 Ft) szinte könnyeket csal a szemünkbe. A habkönnyű húsáru és a fajsúlyos édesség összeolvadása a pazar pékáru-felületen ritka csoda. Hozzá képest a marhahúslevest (1300 Ft) csak „rendesen elkészítettnek” mondanánk, ami persze igazságtalan, hiszen rég ettünk már ennyire jól összeérett, gondosan elkészített alapélelmiszert. Ugyancsak a legjobbat mondhatjuk a magvas-pankós csirkemellről (2950 Ft), amit édesburgonyával és zöldborsópürével tálalnak. Kellemes hús egzotikus bundában, első osztályú köretekkel, és ami a legfontosabb, szintén tökéletes harmóniában. Ezek után tényleg az lenne az igazi fordulat, ha desszertként valami borzadályt raknának elénk, ám úgy látszik, a Fiókában nem a végére tartogatják a meglepetéseket. Pedig dehogynem! Az önmagában is kiváló csokimousse (1100 Ft) zöldalmamártásban fürdik, s ezzel már-már más vizekre evez. Ez legyen a legnagyobb bajunk.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.