Ansel, a cronut feltalálója – korábban egy 3 Michelin-csillagos lebuj főcukrásza – valamit nagyon megérzett a korszellemből, amikor 2013-ban piacra dobta a croissant és a fánk (doughnut) vadházasságából származó süteményt, s azon melegében védjeggyé is tette. (Így került fel, mint az i-re a pont, a trademark jel a cronut végére.) A név kétségtelenül Ansel tulajdona, az őrület kirobbantása pedig a pékségéhez fűződik, de nincs az a bíróság, mely megtiltaná, hogy bárki elkészítse a maga hibridjét. (A nyugati világot erősen megosztó sütemény világhódító útját mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az őrület kirobbanása után pár héttel a Pozsonyi útra is eljutott egy változata; ezt Bécsből hozták süteménydiplomáciai védettséggel. A beszámolók alapján az érdeklődők többsége egy feledhető élménnyel lett gazdagabb.)
 Ansel, a feltaláló Fotó: Köves Gábor | |
Nem tisztünk megítélni a Cronut™ kultúrtörténeti jelentőségét: hogy úri huncutságról van-e szó, vagy a süteményevolúció és a sorban állás egy új fejezetéről, azt eldöntik valamelyik évforduló alkalmával az erre hivatottak. Árulkodó jel lehet azonban, hogy a nyolcvanas évek egyik legjelentősebb étkezéstörténeti és konyhanyelvi találmányát, a brunchot úgy emlegetik a Broadway egyik most futó sikerdarabjában, mint egy letűnt kor újgazdag csökevényét. Pedig a reggeli (breakfast) és az ebéd (lunch) összevonásából született műszó igazán nem tehet róla, hogy 30 évvel a feltalálása után gyanús kortünetté vált, és ironikus felhangokat kapott.
Cronut™-fronton az igazi dráma nem a színpadokon, hanem a Soho macskakövein kígyózó sorokban és a jogi osztályon zajlik. Délelőtt 11-re nyoma sincs már a sokadalomnak, ahogy nyoma sincs a friss Cronut™-nak sem. Itt nem számítanak a rokoni kapcsolatok, a kérlelő tekintetek, a közös cserkészmúlt felemlegetése. Kőkemény kenyérharc, illetve süteményküzdelem folyik minden áldott nap a nyitás előtt 2-3 órával, és semmi garancia, hogy a sorban állónak nem üres kézzel kell távoznia. Hiába minden újságírói ügyeskedésünk, az amerikai kapitalizmus nem ismeri az ingyenebéd és a sorállás nélküli Cronut™ fogalmát. Ansel amúgy a humánus sorpolitika híve, a várakozókat mini madeleine süteménnyel etetik, forró csokoládéval itatják – fontos, hogy minden potenciális vásárló életben maradjon, és másnap újult erővel próbálkozzon.
 Cronut - az igazi | |
Úgy tűnik, a Cronut™ nemcsak sütemény, hanem életforma is, melynek lényege a pékisten pecsétjével ellátott pékáru megszerzése, s nem a világot elárasztó levédetlen fánkhibridek valamelyikének élvezete. A hamisítvány, még ha ízre szinte semmiben sem különbözik is a nagy C-től, egy igazi ínyenc szemében semmivel sem jobb, mint a Pumma feliratos Puma cipő vagy a négycsíkos Adidas. „Ha valaki az én védjegyemet használja, márpedig a Cronut™ az én védjegyem, az törvénybe ütköző cselekedetet követ el, de ha közelebbit szeretne megtudni a sütemény jogi hátteréről, az ügyvédeimet kell megkérdeznie. Hiszem, hogy a gasztronómiában is fontos a szellemi termékek tiszteletben tartása” – igazít el Ansel, azt pedig már Marcella, az üzletvezető teszi hozzá, hogy gyakran kapnak hamis cronutokról szóló bejelentést, de nem kell félteni őket, igazán erős ügyvédi csapattal dolgoznak.
 Cronut - a hamisítványok | |
Ansel igazi celebritynek számít a cookie-k és pastryk világában, kreálmányai gyakori talkshow-témák, süteményeit hírességek majszolják nagy nyilvánosság előtt, ha valaki egyszer egy szál Cronut™-ban jelenik meg az Oscar-gálán, a divattervezőket biztosan elönti a sárga irigység. A nagy felhajtás azonban nem látszik az üzletmeneten: a cronut- és marketingmágus a pult mögött tesz-vesz, a fokozott médiafigyelemre való tekintet nélkül irányítja közel harminc embert foglalkoztató, divatos fekvése ellenére meglehetősen egyszerűen berendezett pékségét. Michelin-csillagos múltjáról csak annyit tart fontosnak elmondani, hogy éttermi alkalmazottként a hátsó konyhában dolgozott, így sosem tudta, ki lehet a rettegett Michelin-kritikus. A Cronut™-ról meg annyit tart fontosnak megjegyezni, hogy fontos a népnevelés, „mert az emberek többsége még mindig abban a tévhitben él, hogy közönséges croissant-tésztából dolgozunk, ami nem felel meg az igazságnak”. Anselt nehéz kimozdítani sztoikus nyugalmából, ő már mindent látott, ott volt, amikor a sajttorta élte virágkorát, harcolt a cupcake-forradalomban, és senki emberfia nem tudja meglepni az új idők új frozen yogurtjaival. Ezt el is várjuk a Cronut™ királyától, akit hívtak már a kulinária Van Goghjának és New York City Willy Wonkájának is. A király ezeken csak jót mulat, mert bár érti a tréfát, elmondása szerint Van Gogh fülgondjai és Willy Wonka megszállottsága egyik címet sem teszi kívánatossá a számára.
