Péklapát 4.

Ipari mennyiségben – Jókenyér, László pékség

  • Tófalvy Tamás
  • 2013. október 14.

Gasztro

A purista tésztaügyi radikálisok szerint a nagyipari volumenben előállított pékáruk szükségképpen rosszak, de érdemes némi szkepticizmussal közelíteni ehhez az állításhoz. Ebben a nyitott szellemben látogattunk meg két, a budapesti áruházak polcain is terített termékeket gyártó pékség saját lerakatát. Vigyázat: a beszámoló a nyugalom megzavarására alkalmas eladói magatartást tartalmaz!

Jókenyér

false

A Kecskeméti utcát mindig is a város leghangulatosabb utcái között tartottam számon, a Kálvin tértől a Ferenciek teréig húzódó, fákkal sűrűn benőtt, eklektikus és klasszicista hangulatokat váltogató szakasz pedig azóta még kellemesebbé alakult, amióta a belvárosi főutca déli nyúlványává vált. A sok étterem, bisztró és kávézó közé ékelődik be egy Jókenyér-bolt is.

A márka sokak számára ismerős lehet, hiszen a márkatulajdonos cég, a Ludwig & Mentesi (az átlag bolti pékárukhoz képest) prémium árkategóriába pozicionált termékeit elég sok áruházban lehet kapni országszerte. A gyártáson és forgalmazáson túl a cég franchise-rendszerben üzemeltet márkaboltokat is: ezek egyike a Kecskeméti utcai egység. Az üzlet kialakítása nem nagyon különbözik egy átlagos látványpékségláncétól; nem különösebben hívogató, de szerencsére még pont olyan jó idő van kinn, hogy az utcára tett asztalokhoz is oda lehet ülni. A pultos lány gépies asszisztálásával válogatok a kenyerek és péksütemények közül, majd az őszi napsütésben állunk neki a reggelinek.

A magyar pékségek két klasszikusa, a kakaós csiga (205 Ft) és a túrós táska (245 Ft) egyaránt tisztességes formában manifesztálódik a tányéron, a csiga leveles, csokis és puha, a táska már egyértelműen csak a legutóbbi vonással rendelkezik, de még így is sokkal jobb, mint egy átlagos áruházi példány. A csokis párna (175 Ft) legvalószínűbben nem sült meg rendesen, mert meglehetősen kemény és nyerstészta-ízű, a cuki nevű kis kifli (42 Ft) töménysége akár ígéretes is lehetne, de íztelen, jellegtelen a végeredmény. A legjobb termék, amit egyébként már korábban is rendszeresen vásároltam, és amiben később hazaérve sem csalódtam, a diós kenyér: súlyos rozskenyér és dió nagyon jól eltalált kombinációja, nagyüzemi termékként nem olcsó (455 Ft), de kategóriájában kiemelkedően finom darab. Általánosságban: ha a boltok polcain prémiumnak is számít, a reggeliző-uzsonnázó pékségek között inkább középkategóriás szereplőnek nevezhető a Jókenyér, amely megbízható iparosmunkát kínál korrekt áron.

1051 Budapest, Kecskeméti u. 5. Facebook.

 

 

 

László pékség

Amíg a Jókenyérnél a Magyarországon már-már nemzeti hagyományként is ápolt fád és megfáradt kiszolgálás nem különösebben zavarta meg a pékszakmai elmélyülést, addig a László pékségnél már komolyan próbára tette ügyféli énemet. A László pékséghez pedig megannyi pozitív előítélettel érkeztem: a Budapest-szerte kapható nagyszerű dupla vajaskifli régi kedvencem, és kíváncsi voltam a többi termékükre is. Az üzlet lokációja és enteriőrje még hozzá is tett ehhez: a hamisítatlanul hatodik kerületi, lepattant és koszos utcában a pékség előtt parkoló céges furgon és a ránézésre olyan 1987 óta változatlan eladótér mind önkéntelenül nosztalgikus asszociációkat hívott elő. A pult mögött álló hölgy viszont gondoskodott arról, hogy pillanatokon belül semmivé váljanak ezek a naiv illúziók.

Minden érdeklődésünkre rövid, ingerült vakkantás volt a válasz, benne a méltatlankodás és felháborodás finom árnyalatával, mintha valamiféle obszcén udvariatlanságot követtünk volna el azzal az aktussal, hogy pénzt szerettünk volna adni valamiért, amit a pékségben elvileg e célból állítanak elő. Teljesen nyilvánvaló módon ott maradni semmi kedvünk nem volt, ezért egy Andrássy úti padon, ismét csak a teljes erejével melegítő őszi napsütésben teszteltük a péksüteményeket, én személy szerint teljes erővel arra koncentrálva, hogy a vásárlás élményei semmilyen módon ne befolyásolják a termékek objektív, tiszta és elkülönített befogadását és értékelését.

A stratégia, azt hiszem bevált, de maguk a produktumok sajnos már kevésbé. A vajaskifli (42 Ft) persze most is szuper volt, a tönkölyös keksz (75 Ft) pedig egyszerre érdekes és szórakoztató, bár egy kicsit túl édes, de a kenyerek már nem álltak a helyzet magaslatán. Attól a ténytől, hogy egy meglehetősen konzervatív profilú pékségben a lenmagos rozskenyér (300) kissé gumis állagú, műízű, lélektelen termék, még valahogy el lehetne jóindulatúan tekinteni, de azt már nehéz kimagyarázni, hogy a klasszikus fehér kenyér (negyed kilós darab: 75 Ft) sem felel meg az alapkövetelményeknek: morzsálódó, felfújt, íztelen. A mákos pozsonyi kiflinél (180 Ft) a legnagyobb értelmezési zavart az okozta, hogy a töltelék még csak nem is emlékeztetett mákra (sem). Minden furcsa élményt összevéve, a László pékség kiflijének fogyasztását tiszta szívvel tudom továbbra is ajánlani: és micsoda szerencse, hogy ezen tevékenység gyakorlásakor még csak közelébe sem kell menni sem az üzletnek, sem a többi terméknek.

1063 Budapest, Rózsa utca 103.


Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.