étel, kihordó

ONO Poké Bowl

  • ételhordó
  • 2021. január 27.

Gasztro

A hawaii konyha számunkra ismeretlen fogalom, legfeljebb elképzeléseink lehetnek.

Például az, hogy kizárólag virágot esznek, abból is csak a rózsaszínű és a sárga szirmúakat, húst pedig csak akkor szereznek be, ha Elvis Presley koncertezik náluk. Ám e tündérországos elgondolást igencsak megtépázhatja az, hogy az Egyesült Államok egyik tagállamáról van szó, ahol a „helyit”, az „autentikust” általában disneylandi körülmények közé szokás szorítani, így az sem okozhatna meglepetést, ha a hawaii különlegességeket hamburgerzsemlében szervíroznák a hús és a sajt között.

De mielőtt belelovalnánk magunkat e prekoncepciós gyászbeszédbe, inkább arra gondolunk, hogy Hawaii földrajzi értelemben – mivel Óceánia része – nem tekinthető „amerikai egyesült államnak”, ezért táplálkozási szokásai sem sérülhettek oly mértékben, mint általában az észak-amerikai kontinensen. Már csak azért sem, mert a szigeteken a kukoricaföldek helyett kókuszpálmák hajladoznak, több a hal, mint a szarvasmarha, és bendzsó helyett hawaii gitár peng. Mindent összevetve, sokkal könnyedebbnek tűnik a hawaii létforma az átlag amerikainál, ennek pedig a táplálkozásban is meg kell mutatkoznia.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.