chili&vanília

Ottolenghi

Gasztro

2002-ben nyitotta meg London Notting Hill negyedében első apró, hófehér falú üzletét, amelyben az óriási tálalótálakra halmozott, buja, színes ételei csak úgy harsognak. Pontosan tíz évvel később, 2012-ben a The New Yorker magazin tízoldalas, átfogó portrét közölt róla – az izraeli származású filozófusról, aki szép csendben megváltoztatta a britek főzési és étkezési szokásait. Yotam Ottolenghi a tel-avivi, majd amszterdami egyetem elvégzése után megírta filozófiai disszertációját, majd beiratkozott a londoni Cordon Bleu szakácsiskolába, és a könyvek helyett végérvényesen a konyhát választotta. A főleg zöldségeket középpontba állító ételei vibrálóak, frissek, színesek, érzékiek, küllemben és ízben egyaránt robusztusak. Meglepőek, ugyanakkor háziasak. Egyszerűen egészen mások, mint bármi más, műfajteremtőek. Közel-keleti gyökerekre épülnek, de mediterrán, ázsiai és perzsa jegyek is megjelennek. Sült padlizsán joghurtos mártással, gránátalmával, zaatarral, grillezett brokkoli chilivel és fokhagymával, sokfűszeres rizs, hajdinatészta padlizsánnal és mangóval. A világszerte sok millió példányban elkelt két vegetáriánus könyve (Plenty és Plenty More), valamint Jeruzsálem című remekműve nem hiányozhat senkinek a könyvespolcáról, aki egy kicsit is rajong a zöldségekért és/vagy a világkonyháért. Végiglapoztam az összes könyvét, az alábbi saláta egyikben sem szerepel. Pedig igazi Ottolenghi-stílusú saláta. Annyira intenzív hatással van az emberre a főzési filozófiája, hogy önkéntelenül és tudat alatt születnek meg a konyhában a hasonló ételek.

 

Sült zöldségsaláta ropogós kenyérrel

és gránátalmával

Hozzávalók (4 adag)

 

1 nagy padlizsán

1 nagy édesburgonya

1 nagy cukkini

1 kaliforniai paprika

4 közepes lilahagyma, meghámozva,

cikkekre vágva

10 gerezd fokhagyma, héjastul

1 dl olívaolaj

1 narancs reszelt héja

2 vérnarancs, vékony szeletekre vágva

2 nagy szelet parasztkenyér

1 csokor friss petrezselyem

1 gránátalma magjai

15 dkg krémsajt (labneh)

citrom, chilipehely

só, bors

 

A sütőt előmelegítjük 200 fokra. A padlizsánt, édesburgonyát, cukkinit és kaliforniai paprikát falatnyi darabokra vágjuk, majd a lilahagymacikkekkel és a fokhagymagerezdekkel együtt egy nagy keverőtálban összeforgatjuk az olívaolajjal, sózzuk, borsozzuk. Egy nagy tepsire szórjuk, amelyet előtte leterítettünk sütőpapírral. Vékonyan felszeleteljük a vérnarancsot (vagy sima narancsot), azt is a zöldségek közé tesszük. Kb. 25 perc alatt megsütjük, hogy a zöldségek kissé megpiruljanak és megpuhuljanak. Ekkor kivesszük a sütőből, és egyenletesen elosztjuk rajta a falatnyi darabokra tépkedett kenyeret, meglocsoljuk pár csepp olívaolajjal. További tíz percig sütjük, amíg a kenyér is megpirul. Tálaláskor megszórjuk friss petrezselyemmel, a gránátalmával, a tetejére pedig egy-egy evőkanál krémsajtot (sűrű, 24 órán át lecsepegtetett joghurtot) helyezünk, amelyre reszelt citromhéjat és chilipelyhet szórunk. Magában is nagyszerű, de kínálhatjuk sült csirke vagy hal mellé is.

A szerző blogja: www.chiliesvanilia.blogspot.com

Figyelmébe ajánljuk

Népi hentelés

Idővel majd kiderül, hogy valóban létezett-e olyan piaci rés a magyar podcastszcénában, amelyet A bűnös gyülekezet tudott betölteni, vagy ez is olyasmi, ami csak elsőre tűnt jó ötletnek.

A hiány

László Károly, a háborút követően Svájcban letelepedett műgyűjtő, amikor arról kérdezték, miért nem látogat vissza Auschwitzba, azt válaszolta, hogy azért, mert nem szereti a nosztalgiautakat.

Fagin elsápad

Pong Dzsun Ho társadalmi szatírái, Guillermo del Toro árvái, vagy épp Taika Waititi szeretnivalón furcsa szerzetei – mindegy, merre járunk, a kortárs filmben lépten-nyomon Charles Dickens hatásába ütközünk.

Vörös posztó

Ismertem valakit, aki egy stroke-ból kigyógyulva különös mellékhatással élt tovább: azt mondta, amit gondolt. Jót, rosszat, mindenkinek bele a szemébe, rosszindulat, számítás és óvatoskodás nélkül. Nehéz volt vele találkozni, mindig ott volt a veszély, hogy mint egy kegyetlen tükörben, hirtelen meglátjuk valódi önmagunkat. De jó is volt vele találkozni, mert ha megdicsért valakit, az illető biztos lehetett benne, hogy úgy is gondolja.